U19: A néma síp lélekszaggató hangja

Vannak olyan mérkőzések, amelyeket követően nehéz megszólalni. Van úgy, hogy rosszul játszol. Előfordul, hogy az akarat hiányzik. Lehet olyan, amikor vereséget szenvedsz. Létezik téves játékvezetői ítélet. Ám olyan, ami csütörtök este történt arra nincsenek szavak. Aki kint volt, nem hitt a szemének, aki pedig olvassa, nem hiszi el…

Két, focizni tudó és akaró utánpótlás csapat helyett a mérkőzés főszereplőjévé a jegyzőkönyvbe rögzített három felnőttkorú vált.

Az első perctől kezdődően teljesen egyoldalú ítéletek kezdték fűteni a kellemes őszi estét, ahelyett, hogy az arra illetékesek hagyták volna focizni a gyerekeket. Szinte minden labdaszerzési kísérletünket sípszó követte, amivel semmi probléma nem lett volna, ha mindez következetesen mindkét oldalon így történik.

Egy lesen szerzett találat, illetve egy a játéktéren kívülről érkező beadásból szerzett gól már érzékeltette, a három felnőtt ezúttal egyoldalúan akar dönteni. Ez akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az öt méterrel a labda mögül érkező játékosunk gólját les miatt érvénytelenítették az arra illetékesek.

Az „egyik oldalon mindent, míg a másikon semmit nem fújok” filozófia egyrészt felkorbácsolta a kedélyeket, másrészt pedig hazai oldalon kitágította a „fault” kereteket. Lett is ebből három sérülés a mi oldalunkon úgy, hogy nemhogy piros lapot, de még szabálytalanságot jelző sípszót sem érzékeltünk.

Amikor azt hittük, hogy bedobáshoz a labdát felvevő játékosunk kezébe történő rúgás néma sípszavának magyarázatánál nincs lejjebb („nem volt játékban a labda”), akkor még csak a célegyenesben voltunk a mélybe tartó gyorsvonaton.

Utóbbi ítéletet megkérdőjelező vezetőedzőnk („ez nem volt semmi?”) sárga lapot kapott, aki minderre egy „bohóc vagy” kifejezést „merészelt” elhinteni. Ez pedig piros lapot ért az elég egyedi értékmérő skálán. A lapvillanást követően a pasaréti sporttelep villanyfényei között elúszó „akkor is bohóc vagy” morajlás talán méltóképp foglalta össze a valódi értékítéletet.

A 90 perces ámokfutás arrogáns és lekezelő stílussal párosult a gyerekek irányába, valamint olyan szavakkal, amelyekért a közösségi oldal azonnal tiltana. Ez sajnos már nem sportszakmai, hanem emberi hiányosság a pályán tartózkodó felnőttek részéről.

De még mindig nem értünk a morális válság aljára, ugyanis csatárunkat olyan brutális belépővel hatástalanították, hogy nadrágja is szakadt, amellett, hogy vérző lábakkal lépdelt le a pályáról. Az olvasó számára nyilván nem meglepetés, a sípszó néma maradt.

A hármas sípszó össznépi kavalkádot eredményezett a játéktéren, ahol a lökdösődésben nem csupán játékos volt aktív.

🗣Mérkőzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Nehéz szakmailag értékelni a ma látottakat, pedig semmi nem utalt arra, hogy ilyen kimenetele lesz a mérkőzésnek!

Egy szimpatikusan játszó ellenféllel találkoztunk, akik nagyon nagy tempóban kezdték a mérkőzést! Az első húsz percben jól tartottuk magunkat, annak ellenére is, hogy a játékvezető meglepő módon jóformán csak az egyik oldalon fújta a faultokat, a másik oldalon folyamatosan néma maradt a síp…

Majd jöttek az egyre nagyobb hibák, a második kapott gólunknál kis túlzással a rekortánról hozta vissza a labdát az ellenfél játékosa mégis megadták a gólt, majd a szépítő gólunkat úgy húzták be lesnek, hogy még szerintem maguk sem hitték el, majd amikor már nem volt kinek sárgát adni, én is útban voltam a játékvezetőnek…

De a hab a tortán az volt, amikor Nikót úgy combon talpalták, hogy a nadrágja is kiszakadt és még csak le sem fújta az egyértelmű piros lapos szabálytalanságot!

Sok mindent láttam már a pálya széléről, de amit ma láttunk arra nincs magyarázat!

Ha az ellenfél edzőjével ketten vezetjük le a meccset, biztosan mindenki jobban járt volna!”

A Gerzzo csapatának gratuálunk és további sok sikert kívánunk a szezonban 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7: Budafokkal játszottunk edzőmeccset

Csütörtök este lejátszotta első edzőmérkőzését U7-es csapatunk. Eddig leginkább a Bozsik fesztiválok jelentették a pályára lépéseket, de az elmúlt évekhez hasonlóan fokozatosan kóstolnak bele az edzőmérkőzések és utánpótlás tornák hangulatába srácaink🆙

Ezúttal Budafok látogatott Halásztelekre, hogy egy órán keresztül meccsezzenek tehetségeinkkel🆚Az estébe hajló focin számtalan remek megmozdulásnak és gólnak tapsolhattak a szülők👏

🙋‍♂️Stadler Igor, Frücht Milán, Bence-Holové Marcell, Nótári Kristóf, Tüzes Ádám, Horváth Bence, Szabó Merse, Solymosi Dominik, Révész Nimród

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Budafok csapatának köszönjük, hogy elfogadták meghívásunkat, várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek💙💛

U13 „kék”: Forradalom kupán jártunk

Az első osztályú bajnokság feszített naptára mellett egy kis torna hangulatot is megízlelt U13 „kék” csapatunk, ugyanis szerdán részt vettünk a nagykátai Forradalom kupán🏆

A kora reggeltől zajló küzdelmek során a csoportmeccseken még aludtunk, így a „bronz” ágra kerültünk, ahol már sikerült villantanunk valamit tudásunkból ⚽️

Csoportmeccsek:

🆚 Tiszakécske 0⃣3⃣

🆚Nagykáta 0⃣0⃣

Konferencia-Liga ág:

🆚Tápiószecső 2⃣0⃣🎯Kozma Vajk 2⃣

🆚Mogyoród 0⃣0⃣

🙋Kárpáti Bálint, Hegedüs Nimród, Dobos Ádám, Tarpai Poldi, Spáczay Martin, Mátyás Bence, Énekes István, Sponga Márk, Matondo Joel, Fehér Benett, Csala Márk, Kozma Vajk

🗣A tornát követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„A nagykátai forradalom kupát illetően Én és gondolom a srácok is titokban reménykedtünk egy érmes helyezésben. Nem sok ilyen tornán voltunk eddig, amikor éremért csak akkor játszhatsz, ha megnyerted a csoportot.

Elmondtam nekik, hogy ilyen tornákon csak rendkívüli koncentrációval és odaadással lehetnek sikeresek. Azonban ezen a napon mindez nem sikerült. Kicsit tompán és fásultan mozgott az egész csapat. Rögtön vereséggel kezdtünk, ami megpecsételte az egész tornán való szereplésünket, hiába volt ezt követően két döntetlen és egy győzelem. Remélem sokat tanultunk ebből, dolgozunk tovább.”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket, a szervezőknek pedig gratulálunk a szuper eseményért és köszönet, hogy ott lehettünk 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U11: Nüanszokon múlt az elődöntő, de elhoztuk a legjobb kapus díjat

Formálódó U11-es alakulatunk eddig Bozsik tornákon tesztelgette a tanultakat, szinte hibátlan mérleggel. Szerdán azonban egy komolyabb vizsga következett, ugyanis a XIII. Októberfeszt utánpótlás tornán volt jelenésünk, ahol 16 csapat szállt harcba a minél fényesebb érmekért🆚

Srácaink pazar délutánt futottak, ugyanis egy mérkőzés kivételével taroltunk a tornán💪

A csoportmeccseken a Mészöly Focisuli elleni győzelemmel kezdtünk, majd mivel a focit gólra játszák és nem helyzetekre, egy gólos vereséget szenvedtünk a RAFC csapatától. Hiába játszottunk jobban és dolgoztunk ki rengeteg helyzetet, a kapufáról ott befelé, itt pedig kifelé pattant az a bizonyos labda… A Soroksár ellen visszataláltunk a helyes útra és győzelemmel zártuk a csoportot.🔥

🆚Mészöly Focisuli U10 3⃣2⃣🎯Mátyás Noel 2⃣, Gábris Levi

🆚RAFC 1⃣2⃣🎯Mátyás Noel

🆚Soroksár 2⃣1⃣🎯Mátyás Noel, Terdik Merse

A csoportmeccsek végén azonos pontszámmal álltunk a tabella élén a RAFC-cal, ám mivel az egymás elleni eredmény számított a végelszámolásnál, így az 5-8 helyért mehettünk harcba a többi csoport második helyezetteivel. Itt ismét zúztunk, hiszen ellentmondást nem tűrő módon húztuk be a két helyosztót💪

🆚CSUSE 5⃣1⃣🎯Kispál Hugó, Kósdi Kada, Mátyás Noel, Sefcsik Balázs, Terdik Merse

🆚FTSI 2⃣0⃣🎯Kispál Hugó 2⃣

Csapatunk az egész tornán mindössze egy vereséget szenvedve – a torna lebonyolításának „köszönhetően” – az előkelő ötödik helyen végzett👏

🙋‍♂️Dobos Dávid, Gábris Levente, Juhász Máté, Kispál Hugó, Kósdi Kada, Mátyás Noel, Pakai Dominik, Sefcsik Balázs, Szövérfi Zsombor és Terdik Merse

Az egész délután pazarul játszó csapatunk minden játékosára büszkék vagyunk👏👏👏

Juhász Máté megkapta a torna legjobb kapusa elismerést, így egy egyéni díj Halásztelekre került👏👏👏

🗣A torna zárását követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Gratulálok a csapatnak, mert nagyszerű játékot és nagyszerű küzdést mutattak be az egész torna során. Több mérkőzést is hátrányból fordítottunk meg, ami a csapat erejét mutatja. Külön kiemelném Terdik Merse és Mátyás Noel játékát, de mindenki hozzátette a magáét. Hajrá Halásztelek!”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket, a szervezőknek pedig gratulálunk a szuper eseményért és köszönet, hogy ott lehettünk 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Elődöntőig meneteltünk a XIII. Októberfeszt tornán

Hiába volt tegnap munkaszüneti nap, U9-es tehetségeink nem pihentek, ugyanis a XIII. Októberfeszt utánpótlás tornára kaptunk meghívást. Így szerdán kora reggel a Zodony utca felé vettük az irányt, hogy megmérettessük magunkat a 16 csapatot felvonultató színvonalas eseményen🆚

Srácaink ismét kitettek magukért, mert pazar délelőttöt toltak le💪A csoportmeccseken hibátlan mérleget hoztunk, így ellentmondást nem tűrő játékkal jutottunk a 8⃣ közzé.

🆚RKSK 4⃣0⃣🎯Sárdi Máté 2⃣, Bozai Balázs, Budai Máté

🆚CSUSE 5⃣2⃣🎯Budai Máté 2⃣, Nagy Máté, Pákolicz Donát és Sárdi Máté

🆚Soroksár 2⃣1⃣🎯Pákolicz Donát 2⃣

A csoportmeccseket követően jöhetett a négy közzé jutásért folyó csata, amelyet szintén sikerrel vettünk 💪

🆚FTSI 3⃣2⃣🎯Pákolicz Donát 2⃣, Pakai Péter

A négy között aztán jöhetett a végső győztes Mészöly Focisuli, akik megállították ifjainkat. Majd a bronzcsatában bünntetőkkel bizonyult jobbnak nálunk a Csepel TC csapata.

🆚Mészöly FS 0⃣3⃣

🆚Csepel TC 2⃣2⃣🎯Sárdi Máté

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté, Nagy Máté, Pakai Péter, Pákolicz Donát és Sárdi Máté

Az egész tornán ismét nagyot mentek tehetségeink, amiért hatalmas tapsot és kalap lengetést érdemelnek. Pedig még csak a munka elején vagyunk…👏👏👏

🗣A torna zárását követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon jó szervezésű és hangulatú tornán vagyunk túl, ahol végig nagyon jó tempójú meccseket játszottunk!

Elégedett vagyok a srácokkal, hiszen végig nagyon magas szinten fociztak, a legtöbb meccsen támadólag léptünk fel, rengeteg helyzetet sikerült kialakítanunk, amikből szerencsére sok gólt is szereztünk!

A téthelyzetet még nem mindenki kezeli jól, az egyenes kieséses szakaszban már volt akinek megremegett a lába, de még bőven van időnk ezen a téren fejlődni!

Mindenkinek gratulálok a mai teljesítményéhez!”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket, a szervezőknek pedig gratulálunk a szuper eseményért és köszönet, hogy ott lehettünk 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Öregfiúk: Győzelem, hazai pályán

Az első négy forduló sikertelenségét követően kezd magára találni Öregfiúk csapatunk. Az elmúlt három fordulóban 5 pontot gyűjtve elkezdtünk felfelé lépkedni a tabellán🆙

Az újabb lépést hazai pályán kellett megtennünk hétfőn, méghozzá az előttünk álló Issimo ellen🆚Meg is tettük, ugyanis magabiztos győzelmet szerezve itthon tartottuk a 3⃣ pontot és ismét kitettük az indexet 🆙

Bravó Urak👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛