Kategória: Egyéb

U14″kék”: Indul az utazás

Véget ért a felkészülési időszak U14-es „kék” alakulatunk számára és brigádunk megkezdi a bajnoki küzdelmeket szombat délelőtt🏆A regionális bajnokságban induló alakulatunk először lép ki „nagy pályára”, hiszen a tavalyi szezonban még a két 16-os közötti, úgynevezett „háromnegyed pályás” versenyrendszerben edződött, de holnap már egész pályás letámadást indíthatunk🔥⚽

🏆Nem lesz könnyed sétagalopp a szezon, ugyanis brutálisan erős csoportban kell helytállni ifjainknak. Csoportunk tele van olyan kiváló utánpótlás műhelyekkel, amelyek sokkal több éve építkeznek és nagyobb merítésből dolgoznak, mint Mi. De ettől is szép a futball.

🆚Ellenfeleink: Airnergy FC, Barca Academy, Carvalho Blause Áporka, CsHC ’94 SE, Dorogi FC, Dunakanyar SE, Érdi VSE, Hegyvidék UFC – Gerrzo, Hungarian Talents FC, Komárom VSE, Mészöly Focisuli, Szigethalom USC, Tatai AC, Újbuda FC

🔁 Keretünk a tavalyi évhez képest jelentősen átalakult.

Távozott: Csala Márk (Budafok), Kárpáti Bálint (Budafok), Kozma Vajk (Budafok) és Matondo Joel (Soroksár)

Érkezett: Bódai Hunor (MKFC), Diószeghy Zsombor (Budafok), Ferenc Boldizsár (Szigethalom), Hajdu Imre Péter (Szigethalom), Kardos Gergő (Bugyi SE), Kardos Zétény (Bugyi SE), Kiss Dominik (MKFC), Sipos Márk (Budapest Honvéd), Szabó Milán (Szigethalom), Szöllősi Levente (Carvalho Blause)

🗣Az idény előtt a csapat vezetőedzője, Guta Jánossal beszélgettünk:

🎤Két év után új csapat és új korosztály. Milyen várakozásokkal tekintettél az új kihívás elé?

💬Örültem a felkérésnek, azt gondolom 2-3 év után mindenkinek szüksége van a frissülésre, játékosnak és edzőnek is. Két év alatt sikerült az előző csapatomból olyan ütőképes gárdát faragni, amelyik bárki ellen esélyesként léphettek pályára. Szép periódusa ez az életemnek, ami nyáron lezárult és most egy új kezdődik. Egy sikeres csapatot vettem át, akiknek a szemében azonnal láttam a bizonyítási vágyat, ami azonnal feldobott, kitörő lelkesedéssel vártam a közös munka elkezdését.

🎤Nagyon sok az új érkező a csapatnál! Milyen volt a felkészülés?

💬Szerencsére minőségi játékosokat sikerült igazolnunk, akik mindenképp erősítést jelentenek. Az eltervezett felkészülés nem teljesen úgy zajlott, ahogy szerettem volna, hisz a hiányzások (nyaralás, sérülések) miatt a játékosok nem egységesen kapták a terhelést, de ezt megpróbáljuk a bajnoki szezon alatt pótolni. Egy, a gyerekek számára teljesen idegen rendszert próbálunk megtanulni, aminek az alapjait már elsajátították.

🎤Mi a célkitűzés az idényre?

💬Célunk, hogy a szezon végére ezt az új játékrendszert sikerüljön teljesen megtanulni, a tanultakat magabiztosan éles helyzetben alkalmazni. A sorsolásunk nagyon nehézre sikeredett, ezt mi sem mutatja jobban, hogy nálunk erősebb alakulatok is csoportot váltottak a kihírdetés után. Nincsenek nagy elvárásaim, reálisan kell látni a helyzetünket, nem számítunk esélyesnek, de hiszek abban, hogy megfelelő hozzáállással, alázattal, fegyelemmel nagy dolgokat lehet elérni, ahogyan azt már az előző két évben is bizonyítottuk az előző csapatommal.”

⚽Első mérkőzésünk:

📅 2025. augusztus 30. 10:00

🆚CsHC

📍Csepel

Sok sikert srácok💪🔥

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Átigazolás: Támadó játékos a fedélzeten

Öröm Számunkra, hogy egyre több fiatal tehetség választja Klubunkat pályafutása következő lépcsőfokaként. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy az alsó szekciókban is minőségi edzők képezzék az ifjú tehetségeket, mellette pedig egészséges mértékben kellő mennyiségű játékperc szolgálja a fejldőést a Bozsik fesztiválokon túl. Mindezek pedig egyre vonzóbbak az előre lépni vágyó játékosok körében 🆙

U9-es csapatunkba a harmadik érkezőt köszönthetjük. Tóth Milán Szigetszentmiklósról igazolt Halásztelekre💪✍

Milán egy technikás, támadó szellemű játékos, aki minden mozdulatával a gólszerzésre törekszik. Új igazolásunk rendkívül szorgalmas, nagy munkabírása mellett koncentráltan és nagy figyelemmel sajátítja el a labdarúgás alapjait. Milán nagy erőssége lehet brigádunknak az idei szezonban 🙌🔥

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Milán tovább tud fejlődni, így a felkészülés során már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U9-es brigádunkhoz 💪

Örülünk, hogy itt vagy Milán, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U13″kék”: Bács-Kiskun vármegye bajnokát fogadtuk

Tovább robog U13-as „kék” csapatunk felkészülése és tegnap délután már az ötödik edzőmeccsen brillírozhatott az első osztály küzdelmeire készülő brigádunk⚽Különleges vendégeket köszönthettünk ellenfélként, ugyanis a tavalyi szezon Bács-Kiskun vármegyei U13-as bajnokcsapatát fogadtuk a centeren🆚

Ellenfelünk idén már U14-es csapatként versenyez, így duplán kihívás előtt állt U12/U13 vegyes gárdánk, hiszen egy-két évvel idősebb srácok ellen kellett helytállnunk💪

A fizikai különbség az elején még érezhetően visszafogta kissé srácainkat és hiába domináltunk, vendégeink szereztek vezetést. Ébredeztünk és sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, amelyeket azonban rendre kihasználatlanul is hagytunk. A dusnoki srácok azonban a kapu előtt jobban koncentráltak és három egységnyivel megléptek előlünk⚽️

Srácaink azonban nem estek kétségbe és továbbra is szemre tetszetősen focizva cikáztunk és erőnlétben is kezdtünk ellenfelünk fölé kerekedni. Mindez pedig gólokban is megmutatkozott, ugyanis a három gólos hátrányt sikerült megfordítanunk, aztán a végén döntetlennel zártuk a remek mérkőzést💪

A lefújást követően – a több mint két órás visszaút előtt – egy közös pizzázásra invitáltuk vendégeinket főszponzorunk, a Misi Kemencéje Pizza jóvoltából🍕

🙋‍♂️Simita Áron, Kósdi Kada, Bartos Balázs, Énekes István, Ferencz András, Sipos Márk, Kardos Gergő, Sponga Márk, Spáczay Martin, Szabó Milán, Dobos Dávid, Tímár Noel és Temesvári Bence

🎯Sipos Márk, Temesvári Bence, Kósdi Kada, Spáczay Martin

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk👏

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„A mai meccsen nagy próbatétel elé álltak a srácok. Egy masszív, erő focit játszó 1-2 évvel idősebb csapat ellen tudtunk nagyon jó mérkőzést játszani. Végig irányítottuk a meccset, sok szépen felépített helyzetet alakítottunk ki, amik sajnos kimaradtak.

Külön öröm volt látni, hogy hátrányban sem estek össze a srácok, hanem végig kezdeményeztek és visszajöttek a mérkőzésbe. Gratulálok mindenkinek a mai napon mutatott játékhoz.”

A Dusnok csapatának köszönjük a remek mérkőzést, valamint további sok sikert kívánunk a szezonra🙏🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Átigazolás: Szigetszentmiklósról érkező védővel bővült a keret

Legidősebb utánpóltás korosztályunkban is zajlik az élet. Jó néhány távozó mellett több érkező is a fedélzetre lépett a felkészülés során. Szabó Viktor irányításával készülő brigádunk gőzerővel készül a szeptemberi nyitányra⚽️💪🙋‍♂️

Regionális bajnokságban induló csapatunk első érkezője Bartók Zsombor, aki Szigetszentmiklósról igazolt Halásztelekre🤝✍️

Zsombor a csapat hátsó régiójában vállalhat szerepet és érkezésével bővül a védekezében kiváló teljesítményre képes játékosok száma. A párharcokban határozott, a labdaszerzésekben pedig agilis védő a szigetszentmiklósi éveket követően ezúttal regionális küzdelmekben bizonyíthatja tehetségét🔥🎯

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Zsombor tovább tud fejlődni, így a felkészülés során már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U19-os brigádunkhoz💪

Örülünk, hogy itt vagy Zsombor, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U19: Nagytétény ellen folytattuk a felkészülést

Végéhez közeledik legidősebb utánpótlás korosztályunk felkészülése. Kedden a negyedik edzőmeccset játszották a srácok, ezúttal Nagytétény brigádja látogatott a Németh Ferenc Sportcentrumba💪🆚

Számos hiányzó nélkül mentünk bele a találkozóba, amely vízilabda mérkőzésnek is beillett, ugyanis összesen 12 gólnak tapsolhattak a kilátogatók⚽️A bajnoki rajtig még van egy kis idő a játék csiszolására és a hiányzók visszatérésére🤝

🙋‍♂️Dányi Jonatán, Fok Richárd, Erdei Milán, So Chan Noel, Návay András, Kothencz Bálint, Bartók Zsombor, Szabó-Horváth Martin, Obornyák Ádám, Bobola Balázs, Kéri Dávid, Mendi Lóránt és Kaizer Olivér

🎯Kéri Dávid 3⃣, Erdei Milán, Mendi Lóránt, Návay András, Obornyák Ádám

🗣A mérkőzést követően Szabó Viktor vezetőedző értékelt:

„Sajnos még nagyon sok volt a hiányzó így nem tudtunk teljes csapattal felállni a Nagytétény ellen. A legnagyobb probléma a védekezésünk amit súlyos egyéni hibákkal is tetézünk, és ott sokat kell javulnunk.

Lassan az előre játékunk jobb és jobb lesz. Higadtabban kell játszani, megtalálni a jó döntéseket, ezt próbáljuk javítani. Természetesen örülök a sok gólnak de stabilizálni kell a védekezésünket.”

A Nagytétény csapatának köszönjük a mérkőzést, sok sikert kívánunk a szezonra🙏🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Átigazolás: Kreatív középpályással erősödtünk

A bajnokságok lassan elindulnak, az átigazolási időszak pedig hamarosan véget ér. Ezen a nyáron is számos új érkezővel bővült a Nálunk pallérozódó ifjú tehetségek listája és szinte minden korosztályban felfedezhetnek a kíváncsiskodó tekintetek új „szerzeményt”. Különösen intenzív volt ez az átigazolási időszak az U16-os korosztályunknál⚽️💪🙋‍♂️

A keretben immár a kilencedik érkezőt mutathatjuk be nagy örömmel. Pfiffer Márk Nagytétényből igazolt Halásztelekre🤝✍️

Márk a középpálya nagy erőssége lehet a regionális bajnokságban induló alakulatunknak. Legújabb érkezőnk technikaliag rendkívül képzett, akinek pályán mutatott játéka rendre magában hordoz valami váratlant. Márk kreativitása mellett kifejezetten agilis és a párharcokban is rendre határozott, így érkezésével tovább bővült a variációs lehetőség a középpályán 🔥🎯

Hiszünk abban, hogy Klubunkban Márk tovább tud fejlődni, így a felkészülés során már csatlakozott is újdonsült tehetségünk az U16-os brigádunkhoz💪

Örülünk, hogy itt vagy Márk, érezd jól magad 🤝💪⚽️

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek! 💙💛