Kategória: Egyéb

Old Boys: Bajnoki címet ért a rangadón aratott győzelem

Péntek este igazi rangadóra került sor a Németh Ferenc Sportcentrumban. Az Old Boys bajnokság két bajnokaspiránsa csapott össze, hogy eldöntse, ki nyeri az idei bajnokságot🏆

A Közterület csapatát fogadtuk és klasszikust idézve, a „győztes mindent visz” hangulatban kezdődött a találkozó. A vendégek ugyan viszonylag gyorsan előnyhöz jutottak 0⃣1⃣ ám Kalácska Tamás rögtön válaszolt és ezzel egalizált 1⃣1⃣🎯

Még szinte át sem billent az eredményjelző hazai találatokat villantó része, Hoffmann József már előnyhöz is juttatta csapatunkat 2⃣1⃣🎯

Mivel az állás a fordulást követően sem változott, így itthon tartva a három pontot bajnoki címet ünnepelhetett brigádunk 🏆🥇

Bravó Urak👏👏👏

A bajnokságban pályára lépett: Kiss Norbert, Kalóczkai István, Kulcsár Géza, Kalácska Tamás, Gulyás Attila, Hoffmann József, Kis József, Horváth Lajos, Fehér Zoltán, Kátai Ferenc, Molnár József, Beke Árpád, Máté László, Kovács Sándor, Gaál Zsolt, Csillag Gábor, Konorót György, Békési Gábor, Balázs Levente, Tornyai Béla, Nyisztor Donát és Petike János

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

🗣A mérkőzést követően Kulcsár Géza csapatvezető értékelt:

„Bajnokcsapat végre… a tavalyi bajnokságban a pályán megnyert és papíron elvett bajnoki cím a sors igazsága révén idén a miénk lett.

Sors, vagyis a csapat szűk létszáma nagyon sokat tett ezért a bajnoki címért. A bajnokságot 12-13 játékossal lejátszva, az öreg és fiatal focisták minden nehézség ellenére mentálisan összetartva, játszották és élvezték a futball minden örömét.

Arra a kérdésre – A legjobb csapat nyerte a bajnokságot? A válaszom egyértelműen igen, mi vagyunk a legjobbak évek óta ebben az osztályban. És hogy felmegyünk a másodosztályba? – kérdésre – A csapat szavazása alapján – Igen a válasz, de igazolnunk kell 4-5 játékost a nyár folyamán.

Gratulálok a játékosoknak, vezetőknek és mindenkinek, aki szurkolt és támogatta csapatunkat.

Kellemes pihenést, jó nyaralást kívánok! Hajrá Telek!”

A Közterület csapatának köszönjük a mérkőzést és jó pihenést kívánunk a nyárra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U8: Idősebbek között szereztünk ezüstöt a Delej Ligában

Tavasszal U8-as korosztályunk a Delej Liga U9-es versenysorozatában vett részt. Egy-két idősebb játékossal kiegészülve ifjaink egész tavasszal remekül fociztak és az utolsó játéknapra maradt a döntés a helyezéseket illetően⚽️

Két meccs volt a penzum a zárónapon, amelyeken ismét ügyesen mozgtak Srácaink.

🆚Pécel 3⃣3⃣🎯Fodor Bercel, Máthé Attila, Mikó-Hárosi Tamás

🆚Gyömrő 1⃣2⃣🎯Neznik Noel

A nap végén a dobogó második fokára állhattak tehetségeink és a Liga gólkirályát is Mi adtuk, Neznik Noel személyében🥈🎯

Bravó Srácok, nagyon ügyesek vagytok 👏👏👏

🙋‍♂️A bajnokságban pályára lépett: Dan Péter, Fodor Bercel, Fodor Botond, Józsa Hunor, Kisgyörgy Gábor, Kiss Barnabás, Máthé Attila, Mertus Ádám, Mikó-Hárosi Tamás, Molnár Milán, Neznik Noel, Tarpai Olivér, Tímár Balázs, Varga Fanni

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

🗣A zárónapot követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Érdekes napon vagyunk túl, játszottunk két kiélezett mérkőzést, melyeken számtalan helyzetet dolgoztunk ki mégsem sikerült magunk felé billenteni a mérleg nyelvét!

Ettől függetlenül büszke vagyok a srácokra, mert jó teljesítményt nyújtottak egytől-egyig!

Összességében nagyon hasznos tapasztalatokat szereztünk ebben a sorozatban, lehetett volna benne több, de végül teljesen megérdemelten szereztük meg a második helyet! Gratulálok minden pályára lépő játékosnak!”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket, a szervezőknek pedig a profi lebonyolítást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10, U11: Véget ért a Bozsik sorozat is

A szezon közeledtével sorra zárulnak a versenysorozatok. Így van ez kis korosztályainknál is. Szombaton az U10-es és U11-es csapataink számára fejezdőtek be a Bozsik tornák küzdelmei🔚

👉U1⃣0⃣: Fiatalabb brigádunk ezúttal kissé visszafogottabb volt a megszokottnál, ám így is bőven voltak szép teljesítmények💪

🙋‍♂️Krajczár Tóbiás, Sillye Alexander, Dan Marcel, Farkas Barnabás, Laci Náron, Polgár Bence, Fóri Gábor, Frank Boldizsár,Török Gábor, Radnics Péter, Papp Gergő, Galyas Zaki, Pap Ákos és Szücs Olivér

🎯Török Gábor

🏅Szűcs Olivér

🗣A tornát követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Kicsit bágyadtan, koncentráció nélkül játszottunk, köszönhető a nagy melegnek vagy a mentális fáradtságnak. Ugyanakkor a Srácok igyekeztek a tanultakat kivinni a játéktérre, amihez gratulálok.”

👉U1⃣1⃣: Idősebb alakulatunk ismét tarolt és minden mérkőzését nagy fölénnyel nyerve zárta az évet💪

🙋‍♂️Biró Attila, Juhász Máté, Tercs Bende, Kósdi Kada, Timár Noel, Balla Benedek, Pandur Milán, Kispál Hugó és Mátyás Noel

🎯Mátyás Noel 1⃣1⃣, Kispál Hugó 5⃣, Balla Benedek 4⃣, Kósdi Kada 2⃣, Juhász Máté, Pandur Milán és Timár Noel

🏅Tercs Bende

🗣A tornát követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Több meghatározó játékos nélkül érkeztünk a tornára. Ennek ellenére remek játékkal, külső utasítások nélkül brillíroztunk. A Srácok olyan csapat képét mutatták, amely alkalmas feljebb lépni a következő szezonban. Hajrá Halásztelek!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, ismét nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket, a nyári időszakra jó pihenést és feltöltődést kívánunk🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Véget ért a bajnokság

Szombaton Budatétényben zárult az U19-es regionális bajnoki versenyfutás🔚

Egy hét alatt a harmadik bajnoki mérkőzését játszotta csapatunk, hiszen hétfőn a SZAC Budapest, míg szerdán a Monor legjobbjai ellen meccseltünk. Hétvégére pedig a bajnoki címre hajtó tétényiek „maradtak”🆚

A hirtelen jött meleg ellenére jó iramú első félidőt láthattak a nézők egy hazai találattal. A fordulást követően elfáradtunk és már nem sikerült pontot szereznünk.

🗣A mérkőzést követően Kornis Dávid vezetőedző értékelt:

„Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, több szempontból is, ennek ellenére remekül kezdtük a mérkőzést. Az első félidőben felül kerekedtünk ellenfelünkön, de sajnos a gól nem jött és még a kapufa sem segített.

A második félidő 60. Percére, pedig megérkezett a mentális és a fizikális fáradtság is, ami teljes mértékben várható volt. A fele csapatnak a negyedik, a másik fele csapatnak a harmadik mérkőzése volt egy héten belül.

Amit lehetett, azt kihoztuk ebből a mérkőzésből, ilyen állapotban. Nem volt benne 3 gól, inkább egy X-es mérkőzés volt.

Köszönöm mindenkinek a tavaszi szezonba fektetett munkáját, a szülőknek a csapat támogatását. Nem volt könnyű tavasz. 13 fős kerettel vágtunk neki. Ebben a formátumban „jó” tavasz lett, ámbár bőven vannak pontvesztések, viszont rengeteget fejlődött a csapat játékban!

Köszönöm azon U17-esek játékosoknak, akik rendszeresen kisegítették a csapatot és úgy hajtottak, mintha a saját csapatuk volna és a szívükön viselték. Külön kiemelném Béky Márkót, aki hivatalosan U16-os létére fantasztikus, kiemelkedő teljesítményt nyújtott U19-ben. Kimerem jelenteni, hogyha Ő nincs, akkor nincs középpályánk!

Köszönöm a stábnak a bizalmat!

Jó pihenést és feltöltődést kívánok mindenkinek a szünetre!”

A Budatétény csapatának gratulálunk és jó pihenést kívánunk a nyári időszakra🤝👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Hétvégi hetes

Szombaton utolsó idei bajnoki mérkőzésén lépett pályára felnőtt együttesünk 🔚 Zárásként Hernádra látogattunk, ahol a kiesés elől menekülő hazai csapat mellett egy „kissé” magasra „hagyott” füves játéktér várt Ránk🏟

Mivel a hazaiaknak az egy pont is bentmaradást eredményezhetett, visszazártak a kapu elé és kontrákra rendezkedtek be⚽️Magunkhoz ragadva a kezdeményezést sorra dolgoztuk ki a helyzeteket és Nádas Krisz okos találatával meg is szereztük a vezetést 0⃣1⃣🎯Az első játékrészben növelhettük volna többször is az előnyt, ám a helyzetek kimaradtak és büntetőből sem sikerült a kapuba találni❌

Fordulást követően sem változott a játék képe, sőt. A hirtelen jött hőség több erőt kivett vendéglátóinkból és Jánvári Kiki pazar kapáslövésével eldőlni látszott a mérkőzés 0⃣2⃣🎯

Néhány percre rá a góllövőlistán végül 2⃣1⃣ találattal záró Márfi Dávid villant két alkalommal is, eloszlatva minden kérdőjelet a három pontot illetően 0⃣4⃣🎯🎯

A kedvüket vesztett hazaiak ellen aztán könnyedén alakítottuk ki helyzeteinket és előbb Kordé Andris 0⃣5⃣🎯, majd Papp Dávid 0⃣6⃣🎯is betalált. A záró akkord Jánvári Kiki lábában volt, lezárva ezzel nem csupán a mérkőzést, de a bajnoki szezont is 0⃣7⃣🎯

Győzelmünkkel végül a 1⃣6⃣ csapatos bajnokság 8⃣. helyén zártunk👏

A mérkőzésről hazatérve évzáró vacsora tette teljessé a szezont, hogy aztán a pihenésé és a feltöltődésé legyen a főszerep az újabb kihívások előtt🆙

🗣A mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Helyenként szépen és jól játszva sikerült a mérkőzést megnyerni. Aminek őrülök, hogy több gólt is sikerült szereznünk és a csapatot egész évben támogatókat sikerült megörvendeztetni. Gratulálok a csapatnak és köszönöm Nekik az egész évet! Mindenkinek jó pihenést kívánok!”

A Hernád csapatának köszönjük a mérkőzést és jó pihenést kívánunk a nyári időszakra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Tökéletes játékkal és győzelemmel zártuk a bajnokságot

Tegnap reggel a regionális bajnokság utolsó fordulóját játszotta U15-ös csapatunk🔚Áporkára látogattunk, ahol a bajnoki címért hajtó Carvalho-Blause csapata várt ifjainkra 🆚

Vendéglátóink előzetesen biztosra vették a győzelmet, ám rögtön az első percben Smidt Bence góljával jeleztük, szépen szeretnénk zárni csodálatos tavaszi menetelésünket 0⃣1⃣🎯

Jöttek is a hazai rohamok és a megérdemelt egyenlítés 1⃣1⃣, ám Nagy Barni szinte postafordultával válaszolt 1⃣2⃣🎯S ha egy üzlet beindul… Nyáron éppen a Carvalho-Blause csapatától érkező Nagy Barni két további góllal klasszikus mesterhármast hintve növelte az előnyt 1⃣4⃣🎯🎯

Fordulást követően is fantasztikus csapatmunkát láthattak a mérkőzésre kilátogatók. Mindenki fegyelmezetten tette a dolgát, emellett pedig hatalmas szívvel küzdött minden egyes labdáért a nagyon erős hazaiak ellen💪

Egész évben fokozatosan fejlődő játékunk tökéletesre csiszolódott szombatra, amelyre Kálmán Máté gólja tette fel azt a bizonyos pontot 1⃣5⃣🎯

Fegyelmezettség, szív és szenvedély jellemezte nem csupán tegnap, de egész tavasszal brigádunkat🔥 Ennek pedig egy 8⃣ meccses veretlenségi széria, valamint egy csodaszép 6⃣. hely lett az eredménye👌

Az év végi bizonyítványunkba 5⃣-öst véstek be srácaink, bravó Urak👏👏👏

🗣A mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Egy jó mérkőzésen, egy fantasztikus teljesítménnyel sikerült legyőznünk,egy nagyon jó csapatot.

Mindent betartottak a Srácok a taktikából amit kértem tőlük! Amit megbeszéltünk héten illetve a mérkőzés előtt és amiket gyakoroltunk az edzéseken, mind viszontláttam!

Lehet, hogy nem mi vagyunk a legtechnikásabb és legerősebb csapat a mezőnyben de, hogy akaratban, alázatban senki nem ver meg minket, az biztos, és az is, hogy ezeknek a Srácoknak van a legnagyobb szívük a focihoz, az tuti!

Tiszta szívből GRATULÁLOK a Csapatomnak! Nagyon szépen köszönöm a Csapat nevében a Szülőknek az egész éves szurkolást, támogatást!”

A Carvalho-Blause csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛