Kategória: Egyéb

Egy fantasztikus délután, fantasztikus emberekkel – Mert itt focizni jó

Immár hagyomány, hogy nem múlhat el a szezon Családi nap nélkül, amely rendszerint méltó lezárása a futball évnek. Szombat délután újfent megtelt a Sportcentrum, ahol minden korosztály képviseltette magát és kora délutántól egészen estig gurult, pattogott és repült a labda⚽️

A díjátadóval induló rendezvényen Nagy Barnabás polgármestertől vehették át bajnoki rendszerben dobogós helyezéseket elérő játékosaink a jól megérdemelt érmeket🥇🥈🥉🏆A díjesőt egy fergeteges közös ünneplés zárt le a színpadon, ahol kicsik és nagyok együtt kiálthatták a távolba a szezon slágerét💪🎶🎼

A várva várt büntető-rúgó versenyen több, mint 200 induló jött össze, így szimultán módon párhuzamosan zajlott a célzás 🎯de nagy népszerűségnek örvendett a lábtenisz, az élőcsocsó vagy éppen a szülő-gyerek foci is⚽️

Emellett a finomságoktól ismét roskadásig teltek az asztalok. Zene és remek hangulat ölelte körbe a Sportcentrumot 🌭🍿🥤🍎🍒🥁🎸

Köszönet a rengeteg önzetlen segítségért és felajánlásért🙏

Néha van olyan, amikor a sorok írója nem csupán a névelőket, de egyéb szavakat sem talál. Pazar volt! Köszönet, hogy eljöttetek és itt voltatok. Ismét megdörrent a közösség összetartó ereje, amely a mai világban nagy kincs🙏

KÖSZÖNJÜK, hogy itt vagytok Velünk 🙏

Mert itt focizni jó 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U10: Edzőmeccsel zárult a szezont

Ugyan már véget értek a bajnokságok és a különböző torna sorozatok, de az utolsó hétre is maradt mérkőzés⚽️U1⃣0⃣-es csapatunk még a zárás előtt edzőmeccsezett egyet, ugyanis kedden Taksonyba látogattak a srácok🆚

Egy jó hangulatú találkozón ismét lehetősége volt megmutatni srácainknak, mit tanultak az év során. A 2⃣7⃣ találatot hozó mérkőzésen mindenki kellő játékperccel gazdagodott és zárásként még egy jót meccsezhettek ifjaink 🆙

🙋‍♂️Krajczár Tóbiás, Sillye Alexander, Dan Marcel, Fóri Gábor, Frank Boldizsár, Laci Náron, Papp Gergő, Polgár Bence, Pap Ákos, Pandur Dávid, Radnics Péter, Benedek Zétény, Török Gábor, Szűcs Olivér

🎯Papp Gergő 4⃣, Szűcs Olivér 3⃣, Radnics Péter 3⃣, Pap Ákos 2⃣, Török Gábor, Pandur Dávid és Benedek Zétény

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Taksonyba kaptunk meghívást a szezon utolsó edzőmérkőzésére. Nem jól kezdtük a találkozót, ugyanis indiszponált és széteső játékunk eredményeként a hazaiak több gólos előnybe kerültek. Ebből álltunk fel és a srácok egymást segítve változtattak mind a hozzáálláson, mind pedig a játékon.

Az utolsó etapra már szépen és okosan játszva domináltunk és viszontláttam az edzéseken gyakoroltakat.”

Taksony csapatának köszönjük a meghívást, jövőre találkozunk🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Tenger(nyi) futball és élmények

Immár hagyomány, hogy a szezon végét nemzetközi tornával zárjuk⚽Tavaly Porec volt a pünkösdi hétvége helyszíne két korosztályunknak is. Idén sem változott a célállomás, ám küldöttségünk négy csapatra duzzadt🆙

A téli futsal sorozatot megnyerő, illetve több utánpótlás tornán is remeklő U11-es tehetségeink mellett a Pest vármegyei bajnokság ezüstérmeseként záró U13-asaink képviselték a kisebb korosztályokat. A nagyok között az elképesztő tavaszt produkáló U15-öseink, illetve a regionális ezüstöt begyűjtő U17 „csekkolt be” pénteken💪🔥

A fesztivál jellegű torna élménydúsra sikeredett, hiszen volt itt minden: fantasztikus győzelmek, fájó vereségek, katartikus pillanatok, bombagólok, extra védések és szerelések, kéztörés, tengerparti szórakozás, éjszakai feszültség, ellenfélnél pályára berohanó edző, bírói túlkapások, megköttetett nemzetközi barátságok, magyar csapatnak kiszurkolt büntetőpárbaj, nemzeti színek és legfőképpen egymásért szurkoló csapatok, szülők és rokonokv🤝⚽️🇭🇺💙💛

👉U11: Magabiztos győzelemmel kezdtek legfiatalabbjaink a németek ellen, majd a későbbi tornagyőztes osztrákokkal szemben nem volt ellenszerünk. A csoport második helyéért a csehek ellen küzdöttünk, de egy góllal többet lőtt ellenfelünk egy igen véleményes ítéleteket hozó, feszült meccsen. A bronz ágon végül a második helyet szereztük meg három osztrák alakulattal szemben👏👏👏

👉U13: Szintén remekül kapta el ezen csapatunk is a rajtot, hiszen a mellettünk három osztrák gárdát felvonultató csoportban kapott gól nélkül hoztuk le az első meccset, két gólt rúgva. Második mérkőzésen ismét érintetlen maradt a hálónk, ám elől nem sikerült gólra váltani három ziccerünket. Az utolsó csoportmeccsen egy pontrúgásból szerzett góllal maradtunk alul, így kevesebb lőtt gól miatt – hiába kaptunk mindössze egy gólt – a bronz ágon folytathattuk a vasárnapot. Az elődöntőben példátlan eset történt, amikor ellenfelünk vezetésénél pályára rohant az ellen edzője és ellökte játékosunkat. Az ebből keletkező tömegjelenet a mérkőzés lefújását eredményezte. Az utolsó meccset újfent kapott gól nélkül nyertük és lettünk ezzel harmadikok a bronz ágon👏👏👏

👉U15: A nagy melegben műfűre „száműzött” brigádunk pazar formát mutatott a csoportmeccseken, hiszen jöhetett német vagy osztrák csapat, érintetlen maradt a hálónk. Veretlenül és kapott gól nélkül zártuk a csoportkört, hat gólt lőve, ám kevesebb rúgott gólunk miatt az ezüst ágon folytathattuk. A szezon során is jellemző sérüléshullám itt sem hagyott Bennünket és megfogyatkozott létszámú, ám végig alázatosan, fegyelmezetten és utolsó erőig küzdő csapatunk már nem bírt sem a padovaiakkal, sem pedig a tiroliakkal👏👏👏

👉U17: Nagy reményekkel vágott a kalandba a tavaly Porecben, idén pedig a bajnokságban ezüstöt szerző brigádunk. A poreci éjszaka megtréfálta az ifjakat és az első mérkőzésen magabiztos győzelem helyett pont nélkül maradtunk az osztrákok ellen. A németek elleni mérkőzésen tíz gólt lőve gáláztunk és feledtettük az első meccs sokkját, majd vasárnap a mindent eldöntő olaszok elleni derby igazi drámát hozott. Egyetlen gól is elég lett volna a továbbjutáshoz – ami az olaszok kiesését jelentett volna – ám hiába szereztünk vezetést, a bombaerős olaszok fordítottak és végül megnyerték a tornát. Az alsóházban aztán két meccsen hat-egyes gólkülönbséget hoztunk le és ledominálva ellenfeleinket bánkódhattunk azon az első meccsen👏👏👏

Tapasztalat és élmények bőven kerültek a zsákba. Zárásként pedig – az immár szintén hagyománnyá avanzsáló – közös ugrás maradt. No nem az ismeretlenbe, hanem a medencébe. Négy csapatunk játékosai, edzői és a vezetőség a medence körül klub ruházatban pompázva, hatalmas hangorkán közepette ugrott be egyszerre a medencébe🌊

Megmártózva tengerben, nemzetközi mérkőzésekben és közös élményekben mehetünk pihenőre💪

Köszönet a szülőknek a rengeteg önzetlen támogatásért és türelemért. Köszönet a játékosoknak a remek játékért és hogy a tűző napon is kitartóan szurkoltak kicsik és nagyok egymásnak. Köszönet az edzőknek a kiváló szakmai munkáért. Köszönet a fantasztikus képekért Borbás Hédinek és Kaló Norbertnek👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek💙💛

Hajrá Magyarok❤️🤍💚

U13″kék”: Győztes edzőmeccsel hangoltunk a nemzetközi tornára

Ugyan véget ért a bajnokság – ahol fantasztikus teljesítményt nyújtva ezüstöt szereztünk – ám a szezon még nem zárult le⚽Hétvégén – három másik korosztályunkkal – Horvátországba utaznak tehetségeink és ráhangolódásként kedden edzőmeccseztünk egyet🤝

A SZAC csapatát fogadtuk 🆚és egy jó iramú mérkőzésen ismét kitettek magukért ifjaink. Remek védekezésünknek köszönhetően érintetlen maradt a hálónk, elől pedig sikerült helyzeteink egy részét gólra váltani ⚽

🙋Kárpáti Bálint, Spáczay Martin, Mátyás Bence, Tarpai Poldi, Ferenc Boldizsár, Kaló Milán, Fehér Benett, Molnár Balázs, Sponga Márk, Ferencz András, Énekes István, Hegedűs Nimród, Kozma Vajk, Hegedűs-Nagy Csaba

🎯Fehér Benett, Ferencz András, Sponga Márk

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

🗣A mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Harmadjára játszottunk a SZAC csapatával idén. Egy jó kis csapatot ismertem meg bennük, így vártam a találkozót, ahogy ők is, hogy visszavágjanak.

Jó meccset hozott a két technikailag és taktikailag jól felkészített csapat mérkőzése. Az ellenfél egy kicsit többet birtokolta a labdát, de a mérkőzésen az történt, ami mi akartunk. Fegyelmezetten védekeztünk, jó kontrákat vezettünk és helyzeteket alakítottunk ki, amiből hármat sikerült értékesíteni.

Voltak időszakok, amikor mi birtokoltuk többet a labdát, de én szeretném ha ebben a szegmensben még előrébb lépnénk. Gratulálok a játékosaimnak a fegyelmezett, és felszabadult jó játékért!”

A SZAC csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10-11 „vegyes”: Nagytétényben edzőmeccseztünk

Közeledik a szezon vége, ám még mindig gurul és pattog a labda. Hétfőn edzőmeccsre voltunk hivatalosak Nagytéténybe⚽️

A nagy meleg ellenére szépen teljesítettek ifjaink és a 15 találatot hozó mérkőzésen szebbnél szebb megmozdulásoknak tapsolhattak a pálya szélén állók👏

🙋Benedek Zétény, Demus-Kiszeli Koppány, Farkas Dominik, Fluck Martin, Kottra Áron, Kovács Doma, Megyery Dániel, Nagy Zsombor, Piszák Marcell, Potondi Balázs, Sóss Zétény, Varga Tamás, Vereckei Zétény

🎯Benedek Zétény 2⃣, Demus-Kiszeli Koppány 2⃣, Farkas Dominik 2⃣ és Varga Tamás

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, ügyesek voltatok 👏

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„A nagy melegben fantasztikusak voltak a srácok. Sokat passzolva szép helyzeteket kialakítva sikerült gólokat szerezzünk. Helyenként voltak csúszások, néhol kapkodás. Gratulálok a srácoknak a mérkőzésen mutatott játékhoz.”

A Nagytétény csapatának köszönjük a mérkőzést és jó pihenést kívánunk a nyári időszakra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Arany a Minitornán, a Fradit is legyőzve

Vasárnap ismét egy torna meghívásnak tettünk eleget. Budakeszire látogattunk, ahol egy igen nívós Minitorna keretében focizhattak tehetségeink🤝

Négy csapat körmérkőzéses rendszerben rúghatta a labdát, amelynek végén alakulatunk emelhette magasba a trófeát🏆A végig fantasztikus focit bemutató ifjaink parádés teljesítményt nyújtva mindhárom mérkőzésüket megnyerve taroltak🥇

🆚Pénzügyőr 1⃣3⃣0⃣✅🎯Sárdi Máté 5⃣, Harkai Kevin 3⃣, Pákolicz Donát 3⃣, Pakai Péter és Budai Máté

🆚Budakeszi 6⃣3⃣✅🎯Sárdi Máté 2⃣, Harkai Kevin 2⃣, Budai Máté és Pákolicz Donát

🆚Ferencvárosi TC U8 6⃣5⃣✅🎯Sárdi Máté 3⃣, Harkai Kevin 2⃣ és Pákolicz Donát

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Bozai Balázs, Budai Máté, Pakai Péter, Pakai Bence, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Sárdi Máté és Pákolicz Donát

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, szuper ügyesek voltatok 👏👏👏

🗣A tornát követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Az egész tornán fantasztikusan játszottak a srácok. Összhangban voltak, csapatban gondolkodtak a fiúk. A nagy meleg ellenére szép egyéni és összjátékot mutattunk, remek gólokat rúgtunk.

Köszönjük a meghívást erre a remek tornára, jól szolgálta fejlődésünket mindhárom mérkőzés. Gratulálok a Srácoknak, nagyon ügyesek voltak.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, a szervezőknek pedig a meghívást. Jó pihenést kívánunk a nyári szünetre🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛