Kategória: Egyéb

U16: Véget ért a bajnokság

Szombaton utolsó bajnoki mérkőzését játszotta U16-os csapatunk🔚A sorsolás és a többi korosztályaink prioritást élvező mérkőzései okán ezúttal szűkebb kerettel, valamint fel- és lejátszók nélkül utaztunk Ráckevére🆚

Sajnos nem sikerült jól a zárás az eddig pont nélkül álló vendéglátóink ellen❌Idei utolsó fellépésünkön nem sikerült pontot szereznünk, ám ennek ellenére az alsóházi rájátszásban a harmadik helyen végeztünk.

🗣A mérkőzést követően a távol lévő Laci Sándor vezetőedző helyett Guta János értékelt:

„Igaz, hogy tartalékosan jelentünk meg a mérkőzésen, de ez nem jelenti azt, hogy feltartott kézzel kell kivonulni a pályára. Amikor az edző látja, hogy nem megy a csapatnak, próbál kintről segíteni, tanácsokat adni. A legnagyobb baj az, ha játékosok nem fogadják meg ezeket a tanácsokat…. Néha feleslegesnek éreztem magam az oldalvonal mellett.. Ha bármit el akarnak érni ezek a srácok a jövőben, érdemes megfogadni az edző szavait…”

Ráckeve csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U9: Az idei utolsó Bozsik fesztiválon fociztunk

A célegyenesbe fordulva végéhez közelednek az idény versenysorozatai. A kiskorosztályokban ilyen sorozat többek között a Bozsik fesztivál, amelynek során a gyerekek megismerkedhetnek az edzéseken túli mérkőzések hangulatával⚽️

Szombaton az idei utolsó Bozsik fesztivál került megrendezésre, ahol természetesen és már jól megszokott módon szép létszámban képviseltettük magunkat💪

Reggel a nagyobbak, míg délben a kisebbek fociztak és mutatták meg, mit is tanultak idén a fociból⚽️

Öröm volt látni, hogy a szép és gólratörő játék mellett a szenvedélyt is pályára vitték tehetségeink💙💛

👉U7⃣: Szabó Merse, Sándor Armand, Klesch Mirko, Bencze-Holové Marcell, Fürcht Milán, Balogh-Neighbour Nikolasz, Solymosi Dominik, Nótári Kristóf, Sponga Kristóf , Nagy Bálint

🏅Balogh-Neighbour Nikolasz, Bencze-Holové Marcell és Sponga Kristóf

👉U9⃣: Kisgyörgy Gábor, Bencze-Holové Benett, Tarpai Olivér, Fodor Botond, Bagó Patrik, Neznik Noel, Kiss Barnabás, Bozai Balázs, Józsa Hunor, Mertus Ádám, Molnár Milán, Máthé Attila, Timár Balázs, Rab Dominik, Császári Alex, Budai Máté

🏅Budai Máté, Fodor Botond, Máthé Attila

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a remek játékot, jó pihenést kívánunk a nyári szünetre🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Győzelemmel folytatódott a veretlenségi széria

Szombaton lejátszotta utolsó hazai bajnoki mérkőzését U15-ös brigádunk🔚A délutáni kezdő sípszó elhangzásakor Dombóvár legjobbjai álltak ifjainkkal szemben🆚

Ősszel három gólnyi különbséggel maradtunk alul az „odavágón”, így a visszavágás vágya is fűtötte a lelkeket és a lábakat. Emellett pedig azon hosszú sorozatot sem szerettük volna megszakítani, amely immár április eleje datálódik és pontosan 6 meccs óta tartó veretlenségben „ölt testet” 💪

A félidő „derekáig” Smidt Bence duplája 🎯🎯és Kálmán Máté 🎯találata három gólos előnyt eredményezett, amelyhez fel tudtak kúszni vendégeink a fordulásig. A második etap hasonló „leosztásban” zajlott, csupán annyi volt a különbség, hogy Smidt Bence újabb duplája 🎯🎯mellé ezúttal Kozma Sanyi csatlakozott🎯

Bravúros tavaszi hadjáratunk tovább folytatódott és győzelemmel búcsúztak tehetségeink a hazai pályától az idei bajnokságban🔥👌

Bravó Urak👏👏👏

🗣A mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Ősszel Dombóváron csúnya vereségbe szaladtunk bele és ezt nagyon szerettük volna kijavítani.

Az első félidőben még nagyon kapkodó és pontatlan volt a játékunk annak ellenére, hogy már akkor is vezettünk. A szünetben megbeszéltük, hogy min kellene változtatni. A második félidő már sokkal jobban nézett ki játékban és így magabiztosan abszolváltuk a mérkőzést.

Ezzel a győzelemmel az is eldőlt, hogy a bajnokságban a 6-ik helyen végeztünk! Ehhez tiszta szívből GRATULÁLOK a Csapatomnak! Sok melót tettek a Srácok ehhez a szép eredményhez.”

A Dombóvár csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Győzelem az idei utolsó hazai fellépésen

Szombat délután a 2024/2025-ös évad utolsó hazai mérkőzését játszotta felnőtt alakulatunk🔚A tabellán mögöttünk álló Dunaharaszti csapata látogatott a Németh Ferenc Sportcentrumba és szép búcsúra készültünk az idei záró hazai meccsünkön🆚

Rögtön a mérkőzés elején megadtuk az alaphangot, hiszen Nádas Krisz már a 6⃣. percben megszerezte a vezetést egy szép fejest követően 1⃣0⃣🎯Majd négy percet követően Dobos Zalán is bólintott 2⃣0⃣🎯

A két gyors gól megnyugtatta csapatunkat és a sebességi fokozatot lejjebb kapcsolva csordogált tovább a meccs. Ellenfelünk védekezésre rendezkedett be, így csupán néhány helyzetünk adódott.

Fordulást követően sem kellett lerágni a körmöket az izgalom okán és mivel mindkét oldalon kimaradt néhány kínálkozó lehetőség, már nem változott a 1⃣0⃣. percben kialakult eredmény✅

Kapott gól nélkül húztuk be a győzelmet és ezáltal a fontos három pontot💪

Bravó Urak👏👏

🗣A mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Az első húsz percig jól játszottunk, sikerült is két gólt szerezni! Ezzel ki is alakítottuk a végeredményt. A gólokat követően nagyon visszavettünk a tempóbó, de még így is voltak kihagyott helyzeteink. A lényeg az volt, hogy megnyerjük a mérkőzést! Jó lett volna még gólt, gólokat szerezni, ám ebben a mérkőzésben ennyi volt. Gratulálok a csapatnak!”

A Dunaharaszti csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a hátralévő meccsekhez 🤝🙏

📷Béky Márk 🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9, U11: A Puskás Akadémia vendégei voltunk

Csütörtök délután ismét nagy kaland várt ifjú tehetségeinkre, ugyanis két korosztályunk is Felcsútra látogatott, hogy megmérkőzzön a Puskás Akadémia legjobbjaival 🤝

Az edzőmeccsek előtt Srácaink megtekinthették a pazar kompexumot👀A számtalan relikvia mellett a stadion öltözői, a játékoskijáró és a centerpálya is megnyílt ifjaink előtt, de a sajtószoba és a kollégium, valamint a rengeteg focipálya is felfedezésre került⚽️

A kék-sárga mezekbe öltözött tehetségeink aztán a pályán mutathatták meg tudásukat💪

👉U9⃣: Az ifjabbak két egymás melletti pályán párhuzamosan játszottak a hazaiakkal és a négy etapból álló meccseken pazar formát mutattunk. Szép mennyiségben termeltünk a gólokat, hogy aztán még a felhőszakadás előtt elégedetten érjen Bennünket a mérkőzések végét jelentő sípszó🔥

🙋‍♂️Bencze-Holové Benett, Kisgyörgy Gábor, Budai Máté, Bozai Balázs, Pakai Péter, Sárdi Máté, Császári Alex, Harkai Kevin, Harkai Krisztián, Tímár Balázs, Mikó-Hárosi Tamás, Nagy Máté, Pakai Bence

🎯Harkai Kevin 1⃣1⃣, Mikó-Hárosi Tamás 5⃣, Sárdi Máté 3⃣, Budai Máté 2⃣, Neznik Noel 2⃣, Bozai Balázs, Harkai Krisztián, Nagy Máté, Pakai Bence, Pakai Péter

🗣A mérkőzéseket követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Remek élménnyel és rengeteg tapasztalattal gazdagodtak ma a gyerekek.

Az elején pár játékos talán túlzottan is meg volt illetődve, így a kelleténél több hibával játszottunk, utána viszont szépen lassan felvettük a ritmust és kifejezetten jól játszottunk!

Mindkét oldalon rengeteg jó egyéni teljesítményt láthattunk, gratulálok mindenkinek a mai játékához.”

👉U11: Négy felvonásban focizott idősebb csapatunk is. Az első két negyedben kifejezetten kompakt játékot mutattunk és sokáig vezettünk is neves ellenfelünkkel szemben. A nagy tempó aztán ugyan hazai oldalra billentette a képzeletbeli eredményjelzőt, de ifjaink ismét megmutatták nem csupán azt, hogy milyen jól is fociznak, de azt is, micsoda szívvel és lelkesedéssel játszanak🔥

🙋‍♂️Juhász Máté, Dobos Dávid, Tímár Noel, Pakai Dominik, Kósdi Kada, Balla Benedek, Terdik Merse, Gábris Levente, Kispál Hugó, Tercs Bende és Mátyás Noel

🎯Kispál Hugó és Mátyás Noel

🗣A mérkőzést követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Köszönjük az edzőmérkőzés lehetőségét a Puskás Akadémiának. Gratulálok a srácoknak a jobbnál jobb teljesítményekhez. Eseménydús mérkőzésnek lehettünk a szemtanúi, ahol rengeteg lehetőségünk és ziccerünk adódott. Más ritmusban kellett focizniuk a srácoknak, de remekül helytálltak és a párharcaikat túlnyomó részt meg is nyerték. Mégegyszer gratulálok az egész csapat teljesítményéhez.

Hajrá Telek!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

A Puskás Akadémiának köszönjük a meghívást és a remek mérkőzéseket🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″sárga”: Győzelemmel zártuk a szezont

Csütörtökön délután játszotta idei utolsó bajnoki mérkőzését U13-as „sárga” csapatunk🔚A Németh Ferenc Sportcentrumban fogadtuk a Darazsak együttesét, akik ellen az odavágón egy szoros és jó iramú meccsen maradtunk pont nélkül 🆚

Ismét sikerült egy jó meccset villantani vendégeinkkel, amelynek végén ezúttal Mi örülhettünk💪Pántya Levi duplája mellé Jákli Zsolti is feliratkozott a góllövők közzé, és mivel a hálónk csak kétszer zörrent, így magasba lendülhettek a kezek✅

Igazi foci fieszta kerekedett a meccs végére, hiszen az edzést letudó „kék” csapatunk is szurkolt a társaknak a pálya szélén és a lefújást követően együtt ünnephették a győzelmet a srácok 👏

Szép volt Fiúk👏

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Gratulálok az egész csapatnak! Fantasztikus szezonzáró mérkőzést játszottunk, ahol a srácok egytől egyig akarták a győzelmet és sikerült is elérni egy erős és jó csapat ellen.”

A Darazsak csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛