Kategória: Felnőtt csapat

Tegnap, ma és holnap – avagy szezonzáró és futball év indító köszöntő Tarpai Zoltán elnökségi tagunk tollából

Tegnap lezárult egy újabb futball év klubunk történetében. Hivatalosan is véget ért a 2024-2025-ös szezon🔚 Számtalan feledhetetlen pillanat vésődött nem csupán az emlékek és a jegyzőkönyvek sorai közzé, de a jellemformáló tapasztalatok a lelkeket és a szíveket is hétről hétre gazdagították.💪🔥

A vezetőség nevében köszönettel tartozunk ezért az újabb csodálatos időszakért játékosainknak, akik szenvedéllyel, hittel és élettel töltötték meg pályáinkat🙏🏃‍♂️

Köszönet továbbá a szülőknek, a hozzátartozóknak és a szurkolóknak, akik támaszként szolgáltak játékosainknak a pályán kívül. Számunkra pedig önzetlen segítsük mellett rendszerint olyan igazodási pontokká váltak, akiknek visszajelzései folyamatosan építik és formálják működésünket🙏👨‍👩‍👧‍👦

Köszönet a szakmai stábunknak, akik révén olyan futball műhely lehetünk, amely immár a fejlődni kívánó játékosok egyik legkézenfekvőbb választása🙏🧠

Hálás köszönet támogatóinknak, szponzorainknak és szakmai partnereinknek, akik révén nyugodt és alkotó légkör vesz körül Bennünket🙏🤝

Végül, de nem utolsó sorban pedig köszönet ellenfeleinknek, akik révén napról napra inspirálódunk és fejlődünk🙏🆚

Mai nappal pedig immár beléptünk az új szezonba▶️ Pályáink megújulnak a nyár folyamán, hogy továbbra is élmény legyen a játék🥅 Szakmai stábunk összeállt az újabb kihívásokra ✅ Minden korosztályunk futball naptára már most készen, hogy mindenki előre tervezhessen 📅Korosztályaink keretei pedig intenzíven formálódnak🙋‍♂️

Örömünkre szolgál és egyben szakmai munkánk legfőbb értékmérője, hogy Akadémiák és Tehetségközpontok „állnak sorba” játékosainkért az átigazolási időszakban. Ugyanakkor már most rengeteg megkeresést kapunk, hogy játékosok Nálunk képzelik el jövőjüket, ami hatalmas megtiszteltetés és egyben felelősség is Számunkra🆙

A minap egy klubunkba igazolni kívánó gyermek édesapja megkérdezte Tőlem, hogy melyek klubunk alapértékei. A következő három szó jutott eszembe: hitelesség, minőség és közösség.

✅Hitelesség, mert mindig csak olyat ígérünk, amit be is tartunk. Azt gondolom, hogy hosszútávon csak ez lehet kifizetődő. Az adott szó kötelez Bennünket és ez következetességet eredményez a működésünkben.

🎖Minőség, mert ha csinálunk valamit, akkor azt a legjobb tudásunk szerint csináljuk. A minőségi képzésben hiszünk, így lehetőségeinkhez képest mindent alárendelünk játékosaink fejlődésének. Ahogyan az iskolában a jó tanárok, úgy a sportban a jó edzők az egyik legfontosabb pillérek. Mögéjük pedig igyekszünk olyan infrastruktúrát és szervezettséget illeszteni, hogy edzőink kellő mennyiségű minőségi időt tudjanak a játékosok fejlődésére fordítani.

🫶Közösség, mert a mai rohanó és gyorsan változó világban kell egy igazodási pont, amely a virtuális világ helyett valós, emberi kapcsolatokon alapul és támaszt nyújt.

Ezek az értékek kísérik utunkat, amely úton bízunk benne, hogy idén is Velünk tartotok akár „rutinos utazóként”, akár új „felfedezőként”🤝💪🔥

Mindenkinek kívánok jó pihenést, azt követően pedig sikeres szezont. Hajrá Telek, mert itt focizni jó!⚽️💙💛

Felnőtt: Az építkezés újabb lépcsőfokán – Szezonértékelő

Tovább robog értékelő sorozatunk és az utánpótlástól ismét a felnőttek felé gurul a labda. Nézzük, milyen volt felnőtt csapatunk idei szezonja👀

Tavaly elkezdődött egy középtávú építkezés, amely az idei szezonban tovább folytatódott. A nyári játékosmozgás eredményeként ismét fiatalodott egyet a gárda és a mezőny első fele lett becélozva a jövőbe látó távcsőbe 🎯 Jó néhány klub komoly célokkal és költségvetéssel vágott neki a bajnokságnak, így az utóbbi évek talán egyik legerősebb és legkiegyensúlyozottabb versenyfutása jött létre⚽️

Nem kaptuk el jól a nyári nyitányt és három vereséggel startoltunk❌ A gödörből a tököli derbyn jöttünk ki és rögtön pattintottunk is egy négy meccses veretlenségi szériát✅

A nyugodt téli felkészülés hasonló tavaszt hozott. Voltak fantasztikus győzelmek és keserédes pontvesztések. A szezon során végig a 7-9 hely között mozogtunk, amely egyfajta kiegyensúlyozottságot tükrözött. Az újabb négy meccses veretlenségi széria pedig szép végszót adott a záráshoz🔚

Az idei évben ismét több utánpótlás korú játékos léphetett pályára a felnőttek között: Buzás Bálint (U17), Attia Krisztofer (U19), Béres Alex (U19), Polyóka Ádám (U19), Szabó Ádám (U19) és Takács Benedek (U19)🆙

Az eredmények mellett rendre szép és kulturált focit bemutató alakulatunk még pihen, azonban hamarosan kezdődik a felkészülés💪

🙋‍♂️A szezonban pályára lépett: Attia Krisztofer, Bartha Márk, Bathó Ákos, Béres Alex, Bíró Zsombor, Buzás Bálint, Dobos Zalán, Döbröczöni Örs, Gacsályi Krisztián, Gáspár András, Héder Norbert, Jánvári Krisztián, Kaizer Antal, Kablawi Mohamed, Kardos Ferenc, Kordé András, Kovács Sólyom, Kulcsár Zoltán, Lázár Máté, Márfi Dávid, Márton Norbert, Nádas Krisztián, Papp Dávid, Polyóka Ádám, Scharf Zoltán, Szabó Ádám, Szabó Bence, Szabó Viktor, Szederkényi Ákos, Szeitl Bence, Takács Benedek, Tóth Ákos, Tóth Bálint

Minden játékosunknak gratulálunk a szezonhoz🤝🙏

🗣A szezont Béky Gábor vezetőedző értékelte:

„Tavaly nyáron sok új játékos érkezett a csapathoz. A régi és az új játékosokból kellett egy új csapatot építeni és egy jó légkört kialakítani.

Ősszel nehezen indultunk, de aztán sikerült nagyon szép sorozatokat produkálni mind a pályán mutatott teljesítményt, mind a szerzett pontoat illetően. Ez pedig összehozta a csapatot.

A téli felkészülésnél kevesebb volt a mozgás a csapatban és tovább erősödött a kohézió. Tavasszal ugyan több alkalommal is elhullajtottunk pontokat, azonban véleményem szerint ennek ellenére mentálisan sokat erősödtünk. Amikor nem jöttek az eredmények, akkor is bátran és jól játszott a csapat, akárki is volt az ellenfél!

Azt gondolom, hogy sikerült a gondolkodásunkat is megváltoztatni pozitív irányba, amit nagyon fontosnak tartok!

Összességében tanulságos éven vagyunk túl. Stílusunkat kialakítottuk, a munkát mindenki beletette, aminek nagyon örülök! Szeretnénk ezt a folyamatot tovább vinni. Hinnünk kell magunkban és egymásban!”

Mindenkinek jó pihenést és feltöltődést kívánunk a nyári szünetre😎

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Április hónap legjobbjai

Csapatainknál minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅

Ezúttal április hónap van napirenden🏅

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6: Palásthy Nolen🏅💙💛

Szűcs Lajos vezetőedző értékelése: Nolen rendszeres látogatója az edzéseknek, amelyeken rendre szorgalmas és fegyelmezett munkát végez. Az egyik legkisebbként is rendre helytáll az edzéseken.

👉U7: Sándor Armand🏅💙💛

Szűcs Lajos vezetőedző értékelése: Armand kitartó és szorgalmas edzésmunkája mellett a Bozsik és egyéb tornákon is kiválóan teljesít, bátran lehet rá számítani.

👉U8: Tarpai Olivér🏅💙💛

Deák Zsolt vezetőedző értékelése: U8 Olivér a szezon elején állt be a kapuba, ahol rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban! Lábbal magabiztos, nagy segítségére van a csapatnak a játék építésében, emellett a védések terén is jeleskedett!

👉U9: Pakai Péter🏅💙💛

Deák Zsolt vezetőedző értékelése: Peti elképesztően sokat fejlődött ebben az évben, nagyon labdabiztos lett, labdakihozataloknál még nagyobb nyomás alatt is ritkán veszít labdát! Emellett a hozzáállása is példaértékű, nagyon koncentráltan és fegyelmezetten dolgozik az edzéseken!

👉U10: Török Gábor🏅💙💛

Laci Sándor vezetőedző értékelése: Gábor az edzéseken és a Bozsik tornákon mutatott játékával érdemelte ki a hónap játékosa díjat. Gratulálok, csak így tovább!

👉U10-U11: Megyery Dániel🏅💙💛

Valenta Norbert vezetőedző értékelése: Dani edzéseken nagyon jó munkát végez. Feladatokat gyorsan és jól oldja meg, nem adja fel. Aminek kifejezetten örülök, a meccs drukk átszakadni látszik és az edzéseken nyújtott jó teljesítményt ismeretlen ellenfél ellen is tudta nyújtani.

👉U11: Mátyás Noel🏅💙💛

Horváth Ádám vezetőedző értékelése: Noel remek teljesítményt nyújtott egész hónapban. Gólérzékenysége rendre kiemelkedő, remekül kerül helyzetbe és azokat jó százalékkal ki is használja. Gratulálok Noel, csak így tovább!

👉U13 „kék”: Matondo Joel🏅💙💛

Horváth Zoltán vezetőedző értékelése: Joel a leguniverzálisabb játékos a keretbe , és hihetetlen labdaérzékkel megáldott játékos. A pálya bármelyik posztján képes helyt állni még a kapuba is. Ha hisz magában és csak saját magára koncentrál még a elérhetetlen hitt álmokat is megtudna valósítani. Gratulálok!

👉U13 „sárga”: Kis Dominik🏅💙💛

Valenta Norbert vezetőedző értékelése: Dominik a csapat egyik fontos tagja. Tavasszal sokszor szerephez jutott bajnoki mérkőzéseken ahol rendre hozzá tudott tenni a csapat sikeréhez. Mentalitásával kiérdemelte április hónap játékosa címet.

👉U15: Nagy Barnabás🏅💙💛

Lukács Tamás vezetőedző értékelése: Barni egy nagyon jó képességekkel megáldott kis focista! Sajnos, a bajnokság folyamán sérülések és betegségek hátráltatták! Mióta viszont folyamatosan tud edzeni, a teljesítménye nagyon sokat javult! Gyorsasága remek, technikailag rendben van! Mostanság megtalálta a góllövő cipőjét is! Ha Barni oda teszi magát, Csapatunk egyik erőssége! Gratulálok Barni!

👉U16: Bagi Zsolt🏅💙💛

Laci Sándor vezetőedző értékelése: Zsolt az edzéseken és a bajnoki mérkőzéseken mutatott fejlődésével érdemelte ki a hónap játékosa elismerést. Gratulálok!

👉U17: Túri Áron🏅💙💛

Guta János értékelése: Áron tavaly meghatározó tagja volt csapatunknak, ám a nyáron abbahagyta a focit. Szerencsére azonban télen sikerült „visszacsábítani” és érkezésével hatalmasat nyert a csapat. Amellett, hogy továbbra is tíz tüdeje van, technikailag és játékban is rengeteget fejlődött. Gratulálok Áron, csak így tovább!

👉U19: Kanter Barna🏅💙💛

Kornis Dávid vezetőedző értékelése: Barni rengeteget fejlődött most tavasszal. Mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken kiváló teljesítményt nyújtott. Nem utolsó sorban a tavaszi házi gólkirályunk lett, illetve a góljaink 26%-át ő rúgta középpályásként! Gratulálok Barni, így tovább!

👉Felnőtt: Gacsályi Krisztián🏅💙💛

Az április hónap játékosa díjat a csapat tagjainak szavazata alapján nyerte el Krisztián.

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Hétvégi hetes

Szombaton utolsó idei bajnoki mérkőzésén lépett pályára felnőtt együttesünk 🔚 Zárásként Hernádra látogattunk, ahol a kiesés elől menekülő hazai csapat mellett egy „kissé” magasra „hagyott” füves játéktér várt Ránk🏟

Mivel a hazaiaknak az egy pont is bentmaradást eredményezhetett, visszazártak a kapu elé és kontrákra rendezkedtek be⚽️Magunkhoz ragadva a kezdeményezést sorra dolgoztuk ki a helyzeteket és Nádas Krisz okos találatával meg is szereztük a vezetést 0⃣1⃣🎯Az első játékrészben növelhettük volna többször is az előnyt, ám a helyzetek kimaradtak és büntetőből sem sikerült a kapuba találni❌

Fordulást követően sem változott a játék képe, sőt. A hirtelen jött hőség több erőt kivett vendéglátóinkból és Jánvári Kiki pazar kapáslövésével eldőlni látszott a mérkőzés 0⃣2⃣🎯

Néhány percre rá a góllövőlistán végül 2⃣1⃣ találattal záró Márfi Dávid villant két alkalommal is, eloszlatva minden kérdőjelet a három pontot illetően 0⃣4⃣🎯🎯

A kedvüket vesztett hazaiak ellen aztán könnyedén alakítottuk ki helyzeteinket és előbb Kordé Andris 0⃣5⃣🎯, majd Papp Dávid 0⃣6⃣🎯is betalált. A záró akkord Jánvári Kiki lábában volt, lezárva ezzel nem csupán a mérkőzést, de a bajnoki szezont is 0⃣7⃣🎯

Győzelmünkkel végül a 1⃣6⃣ csapatos bajnokság 8⃣. helyén zártunk👏

A mérkőzésről hazatérve évzáró vacsora tette teljessé a szezont, hogy aztán a pihenésé és a feltöltődésé legyen a főszerep az újabb kihívások előtt🆙

🗣A mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Helyenként szépen és jól játszva sikerült a mérkőzést megnyerni. Aminek őrülök, hogy több gólt is sikerült szereznünk és a csapatot egész évben támogatókat sikerült megörvendeztetni. Gratulálok a csapatnak és köszönöm Nekik az egész évet! Mindenkinek jó pihenést kívánok!”

A Hernád csapatának köszönjük a mérkőzést és jó pihenést kívánunk a nyári időszakra 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Győzelem az idei utolsó hazai fellépésen

Szombat délután a 2024/2025-ös évad utolsó hazai mérkőzését játszotta felnőtt alakulatunk🔚A tabellán mögöttünk álló Dunaharaszti csapata látogatott a Németh Ferenc Sportcentrumba és szép búcsúra készültünk az idei záró hazai meccsünkön🆚

Rögtön a mérkőzés elején megadtuk az alaphangot, hiszen Nádas Krisz már a 6⃣. percben megszerezte a vezetést egy szép fejest követően 1⃣0⃣🎯Majd négy percet követően Dobos Zalán is bólintott 2⃣0⃣🎯

A két gyors gól megnyugtatta csapatunkat és a sebességi fokozatot lejjebb kapcsolva csordogált tovább a meccs. Ellenfelünk védekezésre rendezkedett be, így csupán néhány helyzetünk adódott.

Fordulást követően sem kellett lerágni a körmöket az izgalom okán és mivel mindkét oldalon kimaradt néhány kínálkozó lehetőség, már nem változott a 1⃣0⃣. percben kialakult eredmény✅

Kapott gól nélkül húztuk be a győzelmet és ezáltal a fontos három pontot💪

Bravó Urak👏👏

🗣A mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Az első húsz percig jól játszottunk, sikerült is két gólt szerezni! Ezzel ki is alakítottuk a végeredményt. A gólokat követően nagyon visszavettünk a tempóbó, de még így is voltak kihagyott helyzeteink. A lényeg az volt, hogy megnyerjük a mérkőzést! Jó lett volna még gólt, gólokat szerezni, ám ebben a mérkőzésben ennyi volt. Gratulálok a csapatnak!”

A Dunaharaszti csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a hátralévő meccsekhez 🤝🙏

📷Béky Márk 🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Március hónap legjobbjai

Csapatainknál minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅

Március hónappal folytatjuk a díjesőt🏅

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6: Solymosi Dominik🏅💙💛

Iván Andrea vezetőedző értékelése: „Domi az utóbbi időben sokkal összeszedettebb. Pontosabban, koncentráltabban dolgozik, technikailag is sokat fejlődött. Kiérdemelte a hónap játékosa díjat.”

👉U7: Tüzes Ádám🏅💙💛

Iván Andrea vezetőedző értékelése: „Ádám az edzéseken figyelmes, szorgalmas, lelkes. Magatartása példamutató. Ezeknek köszönhetően gyorsan fejlődik, így hónap játékosa díjban részesült.”

👉U8: Molnár Milán🏅💙💛

Deák Zsolt vezetőedző értékelése: „Milán védőmunkája kiemelkedő, emellett nagyon jól építi a játékot, szívesen lép fel a támadásokkal, bátran vállalja fel a támadó párharcokat és egyre sikeresebb is benne. Gratulálok Milán, csak így tovább!”

👉U9: Bozai Balázs🏅💙💛

Deák Zsolt vezetőedző értékelése: „Balázs az egyik meghatározó játékosa a csapatnak! Nagyon jól lát a pályán, egyre több kulcspassza van a támadók irányába, emelett a cselező készsége is kiemelkedő! A befejezések terén is sokat fejlődött, egyre bátrabban vállalja fel a távoli lövéseket, ennek köszönhetően egyre többször talál a kapuba! Gratulálok Bazsi csak így tovább!”

👉U10: Polgár Bence🏅💙💛

Laci Sándor vezetőedző értékelése: „Edzéseken és mérkőzéseken is rendre fegyelmezetten teszi a dolgát. Kiemelkedő hozzáállásával kiérdemelte a hónap játékosa díjat, gratulálok Bence!”

👉U10-U11: Nagy Zsombor🏅💙💛

Valenta Norbert vezetőedző értékelése: „Zsombival egy hosszú út elején járunk, amit kis lépésekben járunk be, de előre haladunk. Érezhetően sokat változott Zsombi hozzáállása és figyelme az edzéseken. Igyekszik edzéseken kivenni részét a feladatokból és a játékból egyaránt.”

👉U11: Kósdi Kada🏅💙💛

Horváth Ádám vezetőedző értékelése: „Kada folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújt mind az edzéseken, mind pedig a mérkőzéseken. Egyenletes és kiegyensúlyozott játéka rendre biztos pont a csapatban. Gratulálok Kada, csak így tovább!”

👉U13 „kék”: Kozma Vajk🏅💙💛

Horváth Zoltán vezetőedző értékelése: „Egyre érettebbé válik Vajk karaktere és egyúttal a játéka is. Sokszor úgy viselkedett, mint egy igazi csapatkapitány és példát mutatott edzéseken, mérkőzéseken egyaránt. Fejlődött taktikailag és technikailag is és ami a legfontosabb, hogy kezd rájönni, mennyire fontos, hogy mentálisan is erős legyen. Gratulálok!”

👉U13 „sárga”: Odri Bence🏅💙💛

Valenta Norbert vezetőedző értékelése: „Bence a felkészülés során kis hullámvölgybe keveredett, de a végére nagyon pozitív hozzáállást mutatott a pályán, ami márciusra sem hagyott alá. Mérkőzéseken és edzéseken egyaránt sikerült jó teljesítményt nyújtania.”

👉U15: Nagy Zsombor🏅💙💛

Lukács Tamás vezetőedző értékelése: „Zsombi, nyár óta folyamatosan azok közé a játékosok közé tartozik, akiknél lehet látni, hogy komoly veszi a focit! Hihetetlen, hogy gyakorlatilag minden edzésen itt van augusztus óta! Ezen a télen is végig csinálta a felkészülést és most érett be Nála a sok munka! Nem tartozik a leggyorsabb játékosok közé, viszont erőből és jó helyezkedéssel megoldja a rábízott feladatokat! Gratulálok Zsombi!”

👉U16: Jancsó Róbert🏅💙💛

Laci Sándor vezetőedző értékelése: „Alázat és figyelem mottóval kivívta a hónap játékosa címet, csak így tovább Robi!”

👉U17: Ales Viktor🏅💙💛

Guta János értékelése: „Mérkőzéseken nyújtott remek és gólerős játékáért érdemelte ki Tito a március hónap játékosa díjat. Gratulálok Tito, Csak így tovább!”

👉U19: Lindner Szabolcs🏅💙💛

Kornis Dávid vezetőedző értékelése: „Szabi mind edzéseken, mind az edzőmérkőzéseken kimagasló teljesítményt nyújtott! Tavasszal stabil és meghatározó játékossá vált a védelemben. Megbízható játéka stabilitást ad a védelemnek. Gratulálok Szabi! Így tovább!

👉Felnőtt: Kovács Sólyom🏅💙💛

A március játékosa díjat a csapat tagjainak szavazata alapján nyerte el Sólyom.

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛