Kategória: Halásztelki FC

U16: Gólfieszta a tavaszi nyitányon

Vasárnap délelőtt újabb korosztályunk számára kezdődött meg a tavaszi idény▶️A Németh Ferenc Sportcentrum első edzőpályáján fogadta U16-os csapatunk az Örkény gárdáját a rájátszás első fordulójában 🆚

Még 🔟perc sem telt a mérkőzésből Pandur Gabi és Csonka Dávid góljaival már kettő volt az előny 2⃣0⃣🎯🎯Mindezt az első játékrészben még megtoldottuk további négy találattal, ráadásul igazságos elosztás mentén. Kothencz Bálint 4⃣0⃣🎯🎯és Pandur Gabi is két-két alkalommal talált még be 6⃣0⃣🎯🎯

Fordulást követően sem álltunk le és további gólokkal szórakoztatták a srácok a kilátogatókat. Kothencz Bálint rúgott még egyet, amellyel mesterhármast hintett a mérkőzésen🎯Vizslány Boti is csengetett🎯, Pandur Gabi pedig a második félidőt is keretbe foglalta és a végelszámolásnál 5⃣ gólt véshettek a jegyzőkönyvbe a neve mellé 🎯🎯

Le a kalappal srácok! Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Kicsit késve kezdődött a mérkőzés, így mindenki kissé feszülten vonult ki a pályára. Nyugodt és sok passzra épülő játékot kértem, valamint az üres területek bejátszását.

Hamar vezetést szereztünk, ezáltal nyugodtan tudtuk a saját játékunkat játszani. Remek teljesítmények és összjáték jellemezte a fiúkat. Mind a védelem, mind pedig a középpálya kitett magáért, elől pedig szórtuk a gólokat.

Mindenki játéklehetőséget kapott és jó volt látni a három csapatból összeálló alakulat összjátékát. Kiváló önbizalom növelő mérkőzés volt, gratulálok Mindenkinek.”

Örkény csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Megkezdődött a rájátszás az első osztályban

Az első osztály is elstartolt szombaton az U13-as korosztályban ▶️Ősszel két csoportban küzdöttek a csapatok a legmagasabb osztályban és mi toronymagasan nyertük csoportunkat🆙A két csoport első három helyén végzett csapatai kaptak lehetőséget arra, hogy Pest vármegye legjobb hat gárdájaként az első osztályban folytassák a tavaszt⚽️

Az első fordulóban Budakeszire látogattunk, akik ellen a téli futsal sorozatban már találkoztunk. A rendkívül technikás és kis területen remekül játszó budakesziek „meglepő módon” a kis műfüvesen fogadtak Bennünket🏟

A „háromnegyed” pályának csak nagy ráhagyással mondható kisméretű pályán rendkívül megilletődötten kezdtünk és csupán a szerencsének, na meg Hegedüs Nimród bravúrjainak köszönhetően zártuk csak egy mínusszal az első etapot 1⃣0⃣

A második negyedben a cserék nem csupán frissülést, de lendületet is hoztak és közelítettünk valós tudásunkhoz. Egyre veszélyesebbek lettünk a kapura is, ám ennek ellenére ismét a hazaiak találtak be 2⃣0⃣. Itt már nyoma sem volt az első negyed passzivitásának és Fehér Benett bomba szabadrúgásával feljöttünk 2⃣1⃣🎯

A harmadik negyedben továbbra is jól fociztunk, ám hiába dolgoztunk ki több helyzetet, nem találtunk kapuba. Az utolsó etapban egyenlítés helyett a hazaiak céloztak jobban és Kozma Vajk találata csupán szépítést ért 4⃣2⃣🎯

🗣Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Budakeszire látogattunk az első fordulóban, ahol tudtam, hogy nehéz meccs vár ránk. A mentális felkészítésen volt a fókusz az öltözőben, de sajnos nem érte el a kívánt hatást. Az első húsz percben megilletődötten játszottunk, sőt egy-két játékosomon a pánikot is felfedeztem.

Amióta a csapatot átvettem, hangsúlyba helyeztem a labdanélküli mozgást az edzéseken, természetesen ehhez sok futás is párosul. Sajnos egy pár játékosból a minimális erőfeszítés és az elvárt hozzáállás is hiányzott.

Az első nagyon gyenge első húsz perc után egy-két csere jó hatással volt a csapatra és feljavult a játékunk. Sőt nulla-kettő után tudtunk szépíteni és kiegyenlíteni a játékot. A harmadik negyedben ott folytattuk, ahol abbahagytuk és visszatért az önbizalmunk. Sőt a játékunk is időnként egész jó volt, csak nem jött megfelelő időben az egyenlítő találat.

A legjobb időszakunkban kontrából kaptunk egy gólt és utánna a negyedik elején még egyet. Ami tetszett, nem aduk fel és próbáltuk minél szorosabbá tenni a mérkőzést, ami sikerült is egy fejest követően.

Szó sincs világvége hangulatról, de egy pár játékosnak el kell gondolkodnia, hogy mit is akar a labdarúgástól! Engem ez a vereség ösztönöz, remélem, hogy az összes játékosomat is!”

Budakeszi csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszi szezonra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U19: Győzelemmel felérő döntetlen

Vasárnap délelőtt ismét bajnoki mérkőzésre kocoghatott ki legidősebb utánpótlás alakulatunk. Az esőtől áztatott centeren a dobogóra vágyó, több NBIII-ban is megforduló fiatalt is soraiban tudó Dabas állt Velünk szemben🆚

Nem csak álltak a centeren a vendégek, de robogtak is, ugyanis már a negyedik percben bevették kapunkat 0⃣1⃣ A gól ébresztőt fújt ifjainknál és szinte postafordultával egyenlítettünk Kanter Barni révén 1⃣1⃣🎯

A gól után mentünk előre és sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, ám a félidő vége felé a vendégek találtak be ismét 1⃣2⃣

Fordulást követően fordított volt a koreográfia. Főként a vendégek domináltak mezőnyben, ám a csereként beálló Ales Tito távoli lökete révén mégis mi találtunk kapuba 2⃣2⃣🎯A végén még mindkét kapu előtt kimaradt egy-egy ordító helyzet💪

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyot küzdöttetek srácok👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Kornis Dávid vezetőedző értékelt:

„Nagyon jó iramú, sportszerű mérkőzést játszottunk egy kiváló csapat ellen, amely több játékosának is több NBIII-as mérkőzése is van.

Fantasztikusat ment a csapat. Látszódott az Akarat, a küzdés, a tűz és a második félidőben a Hit!

A srácok betartották, amit megbeszéltünk az öktözőben és meg is lett az eredménye! Akkora nyomást tettünk ellenfelünkre az első félidőben, hogy a második félidőre 4 védőre álltak át a három védős rendszerről. Az első félidőben, ha berúgjuk a ziccereket, akkor eldöntjük a mai mérkőzést. Ismételten balszerencsés és elkerülhető gólokat kaptunk. Öröm volt látni a csapatot, CSAPATKÉNT, EGYMÁSÉRT focizni!

Higgadt labdakihozatalok, fantasztikus egyérintők, kényszerítők, kiválóan felépített, tudatos támadásvezetések jellemezték a játékot.

Viszont elől pontosabban kell kihasználni a helyzeteket és berúgni a ziccereket!

A mai mérkőzés felér egy győzelemmel..Lélektanilag, játékképileg mindenképp! Ezt kell tovább folytatnia a csapatnak és, ahogy múlthéten mondtam: „Ezzel a játékkal jönni fog az eredmény is!”

Szeretném megköszönni ellenfelünk edzőinek a jó szavakat a csapatomról! Szerintük is a mai mérkőzést nekünk kellett volna megnyerni. Talán emiatt egy kicsit keserédes is a döntetlen, de nem lehetünk telhetetlenek!

Gratulálok mindenkinek, ez CSAPATMUNKA volt!”

Dabas csapatának köszönjük a remek iramú és sportszerű mérkőzést, a tavaszi folytatásra sok sikert kívánunk 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U8: Újabb játéknap a Delej Ligában

Immár a harmadik játéknapot rendezték az U9-es Delej Ligában, ahol U8-as tehetségeinkkel versenyezünk⚽

Az eddigi hibátlan mérlegünk ugyan megszakadt, de srácaink ismét ügyesek voltak💪

🆚Pécel 1⃣3⃣❌🎯Neznik Noel

🆚Gyömrő 4⃣2⃣✅🎯Neznik Noel 2⃣, Dan Péter, Józsa Hunor

🙋‍♂️Kisgyörgy Gábor, Tímár Balázs, Máthé Attila, Molnár Milán, Józsa Hunor, Neznik Noel és Dan Péter

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏

🗣A játéknapot követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Az első mérkőzésen nagyon megilletődötten kezdtünk egyéni és csapat szinten is a tudásunk alatt teljesítettünk! A második mérkőzésre azonban összeszedtük magunkat és kis túlzással „gólszépségversenyt” rendeztünk, ugyanis a négy találatunkból három is óriási bomba gól volt! Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez!”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk Nekik a tavaszra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: A listavezető otthonába látogattunk

Egy kis pauzát követően ismét bajnoki fordulót játszott U15-ös alakulatunk. A sorsolás sajátossága okán múlt hétvégén nem rendeztek fordulót, így a Mohács ellen hazai pályán aratott magabiztos győzelmet követően csak most szombaton harsant újfent bajnoki mérkőzésre hívó sípszó⚽

Két héttel ezelőtt a sereghajtó, ezúttal viszont a listavezető ellen léphettünk pályára🆚A bajnokságot toronymagasan vezető, veretlen Baja otthonában kulturált focit játszva, erőkifejtésre késztettük a hazaiakat💪

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

🗣Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Gratulálok minden pályára lépő játékosomnak a mai teljesítményért! Hajtottunk, küzdöttünk – ami ugye elvárás lenne – fegyelmezettek voltunk a mérkőzés nagy részében, de ennek ellenére megérdemelt volt a Baja győzelme!

A hiányérzetem abban van, hogy egy ilyen jó kis csapat ellen, ennyi nagy helyzetet hagytunk ki. Nagyon kíváncsi lettem volna, ha mi rúgjuk az elsőt vagy 1:0 után egyenlítünk. A győzelemtől szerintem messze voltunk, de kicsit nagyobb koncentrációval és jobb helyzet kihasználással egy pontot megcsíphettünk volna.

Ami még nagyon jó volt, hogy a mérkőzés után nem csak én gondoltam így, hanem a Srácaim is, akik ennek hangot is adtak, illetve a néhányuk fejüket a kezükbe temetve gondolták azt, hogy ebben több volt…”

Baja csapatának gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Egy pontot ért csupán a mezőnyfölény

Ismét vasárnapi időtöltésként volt lehetősége megtekinteni a szurkolóknak mennyei vármegyei futballt, ugyanis felnőtt csapatunk újfent hazai pályán meccselt⚽️Ezúttal a tabella alsó régiójában állomásozó, tavasszal még pontot sem szerző Tápióság látogatott Halásztelekre🆚

A kötelező győzelem reményében azonnal támadásba lendültünk, míg vendégeink nem álltak meg a parkolóban és kapujuk elé parkolták a buszt🚌Tették mindezt Számukra kifizetődő módon, ugyanis kaput eltaláló, veszélyes lövést nem sikerült kivitelezni az első etapban. Mentünk ugyan előre és a labdabirtoklási mutató is extrém módon kilengett, ám nem találtunk kapuba❌

Fordulást követően azonban megtört a jég és Márfi Dávid fantasztikus szabadrúgás góljával megszereztük a hőn áhított vezetést 1⃣0⃣🎯Örömünk mindössze 1⃣0⃣ percig tartott, amikor egy figyelmetlenség okozta vesztünket és a vendégek pazarul fejezték be egyetlen lehetőségüket, könyörtelenül kihasználva a kontrát 1⃣1⃣

Ideje volt fokozatot kapcsolni, de meddő mezőnyfölényünket nem tudtuk újabb gólra váltani. Hiába próbálkoztunk szinte mindenhol feltörni a tápiósági reteszt, erre ezúttal nem volt ellenszerünk❌

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Amitől tartottam a héten, az beigazolódott… Nem tudtunk tempót diktálni, felvettük ellenfelünk lassú játékát. Meg kellene már tanulnunk kezelni ezeket a helyzeteket, ha többet szeretnénk elérni. Ami pozitív, hogy nem kaptunk ki, de ezzel én nem vagyok elégedett… Meg kellett volna nyerni ezt a mérkőzést.”

Tápióság csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a tavaszi folytatásra🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛