Kategória: Old Boys

Hivatalosan is átadásra kerültek az idei fejlesztések

Napról napra azon dolgozunk, hogy minél jobb körülményeket és lehetőségeket teremtsünk klubunk sportolói számára💪

A tegnapi napon – a játékosok, szülők, szakmai stáb és szurkolók körében – Nagy Barnabás polgármesterrel közösen hivatalosan is átadtuk a sikeres pályázatok által megvalósított idei beruházásaink eredményeit. Az infrastrukturális fejlesztések reményeink szerint mind a felkészítés, mind pedig a versenyeztetés kapcsán újabb pluszt jelentenek majd a mindennapokban:

🔆 korszerű pályavilágítás az első edzőpályán✅

⚽ új kispadok és technikai zóna kialakítása✅

🏟️ a lelátó áthelyezése✅

🚌 kilenc személyes kisbusz beszerzése a gyerekek versenyeztetéséhez✅

🌱 a pályák felújítása többszöri felülvetéssel és gyepgondozással✅

Köszönet mindenkinek, aki munkájával, támogatásával hozzájárult a fejlesztésekhez – az edzőknek, sportolóknak, szülőknek, támogatóinknak, Halásztelek Város Önkormányzatának, a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, valamint a MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóságának👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Old Boys: Vissza a győztes útra

Pénteken este ismét hazai környezetben lépett pályára Old Boys csapatunk. Az előző forduló pont nélküliségét terveztük felejteni, a Hidegkút legjobbjaival szemben🆚

A gólokat a második etapra tartalékolva, hátul pedig góltalanra vizsgázva tartottuk Halásztelken a három bajnoki pontot✅

Bravó Urak👏👏👏

A Hidegkút csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

🔜Következő fellépésünk két hét múlva pénteken lesz, amikor ismét hazai környezetben fogadjuk a Budaörs legjobbjait🆚

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Old Boys: Nem sikerült a pontszerzés

Tegnap újfent bajnoki mérkőzést játszott Old Boys csapatunk. Ezúttal a mérkőzés előtt velünk azonos pontszámmal álló Pénzügyőr otthonába látogattunk🆚

A mérkőzés elején szerzett hazai találatra még három percen belül volt válaszunk, ám azt követően csak a Mi oldalunkon rezzent a háló, így pont nélkül maradtunk az aktuális fordulóban❌

A Pénzügyőr csapatának gratulálunk, köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

🔜Következő fellépésünk jövő pénteken lesz, amikor hazai környezetben fogadjuk a Hidegkút legjobbjait🆚

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Old Boys: Péntek esti győztes bajnoki

Ismét hazai környezetben játszotta újabb bajnoki mérkőzését Old Boys csapatunk. Az eddig egy pontot gyűjtő Issimo gárdáját láttuk vendégül a pénteki esti villanyfényes mérkőzésen🆚

Az első félidő derekán egy gyors gólváltás tíz perc alatt három találatot is hozott. Előbb Kalácska Tamás góljával szereztünk vezetést 1⃣0⃣⚽🎯, amelyre szinte postafordultával válaszoltak a vendégek 1⃣1⃣❌Ám még a félidő előtt ismét sikerült mattolnunk az ellen kapuját, ezúttal Hoffmann József révén, így előnnyel mehettünk szünetre 2⃣1⃣⚽🎯

A második etap elején Kiss József már kettőre növelte az előnyt 3⃣1⃣⚽🎯, így hiába kapituláltunk ismét, itthon tartottuk a három pontot 💪

Bravó Urak👏👏👏

Az Issimo csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

🔜Következő fellépésünk jövő csütörtökön lesz, a Pénzügyőr vendégeként🆚

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Újabb rangos elismerésben részesültünk

Bár minden nap tesszük a dolgunkat, hiszünk a közös munkában és a gyerekek jövőjében, mégis különösen jó érzés, amikor mindezt mások is észreveszik, sőt, elismerik. Egy-egy visszajelzés Számunkra olyan, mint egy bátorító taps vagy egy vállveregetés: megerősít abban, hogy jó úton járunk és a hit, valamint a munka, amit a klubba és a közösségbe fektetünk, valóban érték a mai világban✨⚽

Hétfőn este abban a megtiszteltetésben részesült klubunk, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Vármegyei Társadalmi Elnöksége által adományozott Elnöki Elismerést vehettük át az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatósága által szervezett díjátadó ünnepségen 🏅

Klubunk részéről Tarpai Zoltán, elnökségi tagunk vette át a „labdarúgó klub kiemelkedő, jó példával elöljáró működtetése és fejlesztése okán” odaítélt rangos elismerést Szlahó Csaba társadalmi elnöktől, Rózsavölgyi Sándor társadalmi alelnöktől és Benkő Tamás területi igazgatótól🤝

Számunkra ez a díj nem pusztán egy elismerés, hanem kézzel fogható visszaigazolása a tudatos, tervszerű munkának, amelyet immár negyedik éve építünk💪🔥

Mindez bizonyíték is arra, hogy együtt, közösen nagy dolgokra vagyunk képesek, hiszen ez a díj mindannyiunké: játékos, szakmai stáb, szülő, rokon, szurkoló, önkormányzat, főszponzor, szakmai partnerek, támogatók által alkotott közösségé, a városé💙💛

🙏 Hálásan köszönjük mindenkinek, aki hozzátesz a közös munkához. Büszkék vagyunk rá, hogy együtt építhetjük a jövőt és hisszük, a legszebb pillanatok még előttünk állnak🆙

🙏Köszönet az MLSZ Pest Vármegyei Társadalmi Elnökségének az elismerésért.

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Old Boys: Rúgott gól nélkül maradtunk

Csütörtökön lépett ismét pályára Old Boys csapatunk a másodosztály bajnoki versenyfutásában. A múlt heti hazai pályán szerzett győzelmet követően ezúttal Dabasra látogattunk🆚

Hiába játszottunk fölényben és dolgoztunk ki számos gólhelyzetet, valamint rúgtunk kapufát, ellenfelünk két lehetőségét kihasználva otthon tartotta a három pontot.

A Dabas csapatának gratulálunk, köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

🔜Következő fellépésünk jövő pénteken lesz, hazai pályán. Akkor az Issimo gárdáját fogadjuk🆚

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛