Kategória: U10

U10: Hazai tornán fociztunk

Tegnap délelőtt a III. Nyuszi kupát rendeztük a Németh Ferenc Sportcentrumban, ahol három korosztályban, hét pályán zajlottak a mérkőzések🏆

Ha már tavaszi szünetbe hajlott a naptár, így U10-es legényeink is a pályát választották az iskolapad helyett és az egy évvel idősebbek között fociztak egyet⚽️A hat csapat körmérkőzéses rendszerben játszott, így ifjaink 5*20 percet tölthettek a játéktéren és igencsak jó focit játszó csapatok ellen szerezhetttek értékes játékperceket⏱

A dobogóra ugyan nem sikerült fellépni, ám a fejlődés szempontjából rendkívül hasznos volt a délelőtt srácaink számára🆙

🙋‍♂️Bíró Attila, Krajczár Tóbiás, Dan Marcel, Frank Boldizsár, Laci Náron, Papp Gergő, Polgár Bence, Radnics Péter, Török Gábor, Tercs Bende, Váczi Balázs, Pandur Milán

🗣A tornát követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon jó időjárási viszonyok között megrendezett tornán vett részt beugróként egy évvel fiatalabb csapatunk. Nagy iramú mérkőzések voltak, a testi és fizikai különbségek miatt sajnos sok sérülést szereztünk, így az utolsó mérkőzésre szinte el is fogyott a csapat magja.

Ízelítőt kaptunk a fizikailag és mentálisan is erősebb mezőny játékából, amiben a fiúk helytálltak, belementek a test-test elleni küzdelmekbe, megcsinálták a cseleket. Elégedett vagyok az általuk nyújtott hozzáállással és küzdeni akarással. A helyzeteink megvoltak, ám nem tudtuk azokat kihasználni.

Reméljük még sok ilyen iramú tornán tudunk majd részt venni, mert ezekből tanulunk. Az edzéseken gyakorolt és megbeszélt elemek mind visszaköszöntek, a passzjátékban azonban bátrabbnak kell lennünk a testileg nagyobb játékosokkal szemben is, de ezt is gyakoroljuk majd.

Gratulálok minden játékosnak, de nem elég testben ott lenni, fejben, koncentrációban is jelen kell lenni és így együtt, mint egy csapat kell ezeken a tornákon megmutatkozni.”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10, U11: Ismét Bozsikoztunk szombaton

Hétvégén újfent – immár a tavaszi második – Bozsik tornára voltunk hivatalosak. Két gárdával jelentünk meg az erősebb etapon és ifjaink – lassan már megszokott módon – ezúttal is hengereltek⚽💪

Sziklaszilárd védekezés, remek cselek, csodaszép gólok és a játék szeretete jellemezte tehetségeinket. Öröm látni srácainkat, ahogyan fociznak💙💛

👉U1⃣0⃣: Krajczár Tóbiás, Dan Marcel, Laci Náron, Polgár Bence, Frank Boldizsár, Pap Ákos, Török Gábor, Pandur Dávid és Galyas Zaki

🏅Frank Boldizsár

👉U1⃣1⃣: Juhász Máté, Dobos Dávid, Tercs Bende, Kósdi Kada, Timár Noel, Balla Benedek, Kispál Hugó és Váczi Balázs

🏅Dobos Dávid

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, ismét nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10: Szigetszentmiklóson jártunk

Bozsik tornák közben edzőmeccsek teszik változatossá a programot U10-es legényeink számára. Tegnap a szomszédba látogattunk és közel egy órát meccseztünk az MKFC-s srácokkal🤝

A 1⃣1⃣ találatot hozó összecsapáson remek megmozdulások ragadtatták tapsra a lelátóról szurkoló szülőket. Szép cselek, sziklaszilárd védekezés és ismételten kellő mennyiségű játékperc⚽️

🙋‍♂️Krajczár Tóbiás, Sillye Alexander, Frank Boldizsár, Dan Marcel, Farkas Barnabás, Laci Náron, Polgár Bence, Gallyas Zaki, Benedek Zétény, Török Gábor, Pandur Dávid, Szűcs Olivér és Pap Ákos

🎯Frank Boldizsár, Dan Marcel, Polgár Bence, Török Gábor, Szűcs Olivér, Pap Ákos

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Egy remek kis edzőmeccsen voltunk az MKFC otthonában. Ahol remek cseleket, sok támadást láthattunk. Ahol a játékon volt a hangsúly. Voltak hibák, de azokkal majd edzésen foglalkozunk. A fiúkat már nem kell irányítani, együtt tudnak dolgozni amikor akarnak, a fókusz a legfontosabb.

Minden pályára lépő játékosnak gratulálok, de ne ijedjünk meg attól mert nagyobbak és erősebbek. Mi viszont tudjuk azt amit tudunk és ismerjük egymást ezt nevezzük csapatnak. Együtt erősek vagyunk.”

MKFC csapatának köszönjük a mérkőzést és várjuk az újabb találkozót🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10: Taksonyban meccseztünk

Kedden beindult az edzőmeccs dömping U10-es srácainknak. A Bozsik hétvégét követően ismét pályán voltak ifjaink, ezúttal Taksonyba látogattunk egy remek hangulatú mérkőzésre🆚

A kiváló edzőmeccsen mindenki kipróbálta magát különböző posztokon és kellő mennyiségű játékperccel gazdagodhatott⚽Remek cselek, szép támadások és gyönyörű gólok🎯A kereken húsz gólt hozó összecsapáson nem unatkozhattak a kilátogatók👀

🙋‍♂️Sillye Alexander, Dan Marcel, Fóri Gábor, Frank Boldizsár, Gallyas Zaki, Laci Náron, Pandur Dávid, Pap Ákos, Papp Gergő, Polgár Bence, Radnics Péter, Szűcs Olivér, Török Gábor, Benedek Zétény, Piszák Milán és Piszák Marcell

🎯Radnics Péter 3⃣, Török Gábor 3⃣, Dan Marcel 2⃣, Szűcs Olivér 2⃣, Pandur Dávid, Polgár Bence, Benedek Zétény

Minden pályára lépő játékosnak gratulálunk 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Minden pályára lépő játékosnak gratulálok, de senki ne bízza el magát, még nagyon sokat kell gyakorolnunk a helyezkedést és a befejezést, hogy még eredményesebbek tudjunk lenni. Az egyéni játékot már a csapatjáték váltja fel, amihez óriási koncentráció szükséges.”

Taksony csapatának köszönjük a meghívást és a remek mérkőzést. Várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10, U11: Elindult a tavaszi Bozsik szezon

Szombaton megkezdődött a Bozsik tornák tavaszi etapja▶️Délelőtt két csapattal jelentünk meg a körzet erősebb csapatainak rendezett eseményen🏆

👉U1⃣0⃣: Fiatalabb brigádunk remekül teljesített a nagyobbak között. A lejátszott négy mérkőzésből két alkalommal is döntetleneztünk, mellette pedig egy sikert is behúztunk.

🙋‍♂️Krajczár Tóbiás, Fóri Gábor, Dan Marcel, Frank Boldizsár, Laci Náron, Papp Gergő, Török Gábor, Radnics Péter, Polgár Bence

🎯Török Gábor 2⃣, Frank Boldizsár, Radnics Péter

🏅Laci Náron

🗣A tornát követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Egy új játékrendszert beszéltünk meg a fiúkkal, ami úgy tűnik működik. Ezt sokat fogjuk gyakorolni, ahogyan a befejezést is. Együtt tudunk jól szerepelni az ilyen rendezvényeken, majd a gólok is jönnek.

Elégedett vagyok a mutatott játékkal. Oldalról egyáltalán nem kellett irányítani a csapatot, ami külön büszkeséggel tölt el. Hajrá fiúk, csak ilyen fegyelmezettséggel tovább. Csapatban van az erő.”

👉U1⃣1⃣: Idősebb alakulatunk brillírozott délelőtt, hiszen mind a négy meccset megnyerve, gólt sem kapva hoztuk le a tornát💪Az összes mérkőzésen domináltunk és 2⃣1⃣ találatot szerezve tartottunk gólfiesztát🎯

🙋‍♂️Bíró Attila, Sefcsik Balázs, Pakai Dominik, Balla Benedek, Terdik Merse, Váczi Balázs, Timár Noel, Pandur Milán és Mátyás Noel

🎯Mátyás Noel 5⃣, Váczi Balázs 4⃣, Pakai Dominik 4⃣, Balla Benedek 3⃣, Terdik Merse 3⃣, Pandur Milán 2⃣

🏅Balla Benedek

🗣A tornát követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Nagyon pozitív volt ez a Bozsik torna. Egytől egyig minden játékos remekül teljesített. Amit kértem a Srácoktól, azt maximálisan betartották és jól végrehajtották. Meg voltak a pozíció felvételek, tudta mindenki, hogy az adott pozícióban mit kell csinálnia. Kapott gól nélkül hoztuk le a tornát, ez is figyelemre méltó. Külön kiemelném Timár Noel és Terdik Merse fantasztikus játékát. Gratulálok a csapatnak, mert rendkívül jól játszottak. „

Minden pályára lépő játékosnak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

December hónap legjobbjai

Csapatainknál minden hónapban az edzők megválasztják az adott hónap legjobb játékosát 🏅 A hírek malmai néha lassan őrölnek, ám így volt ez a választás december hónapra vonatkozóan is💪

Decemberrel tehát folytatjuk a díjesőt🏅

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6: Létó Nándor🏅💙💛

👉U7: Stadler Igor🏅💙💛

👉U8: Fodor Bercel🏅💙💛

👉U9: Neznik Noel🏅💙💛

👉U10: Laci Náron🏅💙💛

👉U10-U11: Juhász Bence🏅💙💛

👉U11: Tímár Noel🏅💙💛

👉U13 „kék”: Csala Márk🏅💙💛

👉U13 „sárga”: Török Péter🏅💙💛

👉U15: Fülöp Milán🏅💙💛

👉U16: Juhász Márton🏅💙💛

👉U17: Obornyák Ádám🏅💙💛

👉U19: Szabó Ádám🏅💙💛

👉Felnőtt: Jánvári Krisztián🏅💙💛

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Az edzői értékelések a fotóknál olvashatók 👀

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛