Kategória: U13 kék

U13″kék”: Győzelem az év első edzőmeccsén

Ugyan a téli futsal sorozattal már korábban megkezdte az évet U13-as „kék” csapatunk, ám a fő fókusz természetesen a „háromnegyed pályás” tavaszra való felkészülésen van. Szombaton délben el is érkezett az idei év első edzőmérkőzése, mégpedig a Városgazda otthonában🤝

Mivel többen is futsal meccsen voltak, így mindössze két cserével utaztunk vendégségbe. Felváltva vezettek a csapatok a 80 perc során, ám a „gólviadalból” nekünk sikerült jobban kijönni a kilenc találatot hozó mérkőzés lefújásakor⚽️

🙋‍♂️Juhász Máté, Pakai Dominik, Szabó Milán, Ferencz András, Balla Benedek, Timár Noel, Énekes István, Mátyás Noel, Győri Dávid, Temesvári Bence és Kósdi Kada

🎯Temesvári Bence 5⃣

Bravó Srácok👏

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Túl vagyunk első felkészülési mérkőzésünkön és ahogy azt várni lehetett, eléggé nyögvenyelős és szezon előtti formát mutattunk. Voltak jó periódusai a mérkőzésnek, ahol fel tudtuk gyorsítani a játékot, voltak felépített támadásaink, ezekből kell merítenünk, a többit javítjuk. Gratulálok a csapatnak.”

A Városgazda csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13 „fehér”: Továbbra is hibátlanul masírozunk a futsal bajnokságban

Harmadik játéknapjához érkezett hétvégén az U13-as futsal7vége. Az eddig négy mérkőzést hibátlanul letudó „fehér” alakulatunk három meccses penzumot teljesített szombat délelőtt az érdi Treff Sportcsarnokban💪

🆚A kora reggeli első fellépésen a szigethalmi Darazsak ellen meccselt brigádunk és magabiztos, nagy különbségű győzelmet húztak be a szimpatikusan játszó ellenféllel szemben⚽🎯

🆚Egy meccsnyi pihenő után az érdi Asterix csapata következett. A szokásunktól eltérően ezúttal érintetlen maradt a hálónk és mivel három alkalommal is betaláltunk a masszív érdiek ellen, így két győzelemmel mehettünk az utolsó fellépésre⚽🎯

🆚Az Érdi VSE elleni mérkőzés remek tempót hozott. A motiváltan és szemre is tetszetősen focizó körzetközponti fiatalok ellen egy szemkápráztató góllal szereztünk vezetést, amelyet magabiztosan tartottunk. A találkozó vége előtt egy újabb góllal sikerült lezárni a győztes délelőttöt.

🗣A játéknapot követően az ideiglenes vezetőedzőként a padon ülő Horváth Ádám értékelt:

„Szeretném egytől egyig megdicsérni az egész csapatot a szombati futsal tornán nyújtott teljesítményükért. Három mérkőzést játszottunk, az első kettőt magabiztos, megérdemelt győzelemmel hoztuk le, a harmadik pedig egy erős ellenfél ellen igazi küzdelmet hozott – ahol nemcsak a tudásunkat, hanem a szívünket is ki kellett tenni a pályára.

Büszke vagyok a csapatra a komplex csapatjátékért, az egymásért való küzdésért, a fegyelmezett hozzáállásért és azért a szerénységért, amit győzelemben is megmutattatok. Nem csak jó focit játszottatok, hanem igazi csapatként működtetek.

Mindenki hozzátette a magáét: voltak szép megoldások, nagy mentések, önzetlen passzok és rengeteg munka a pálya minden pontján. Gratulálok mindenkinek, csak így tovább!”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Tehetség Sziget – A modern grund⚽

Havat le

Az elmúlt napokban igen szép hó mennyiség hullott, amelynek eredményeként pályáink hó alatt szunnyadtak. A téli pihenőt követően azonban „szállingóznak” vissza az edzésekhez korosztályaink, így felvettük nem csupán a kesztyűt, de a hólapátot is💪

A közösségünk ereje ismét megmutatkozott, hiszen vasárnap délelőtt két helyszínen is lapátot ragadtak szülők, gyerekek, edzők és vezetők a „Havat le” programunk keretében❄

Hogy ez mire volt elég? Hétfőn immár a Piac téri műfüves, a Sportcentrum műfüvese és a hátsó edzőpálya egy része is használható az edzésekre👏👌

Hatalmas köszönettel tartozunk, hiszen a kis korosztályoktól kezdve egészen felnőtt alakulatunkig szinte minden csapatunk – ahol éppen nem volt futsal forduló – képviseltette magát egy közös ügy érdekében🙏

Fantasztikusak vagytok, KÖSZÖNJÜK🙏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Álmos kezdést követően remek játék

Vasárnap U13-as „kék” csapatunk is „beröffentette” az évet, ugyanis Alsónémediben három futsal meccset is játszott délelőtt, a téli bajnokság második játéknapján⚽️

A korai kezdés még álmoskás arcokat és mozgást villantott, ám a második és harmadik fellépés már foci fiesztát hozott👌

🆚Az MKFC elleni napindító még szinte „ágyban” találta ifjainkat. Tudásunk töredékét vittük parkettre, ahol egy korai találattal vezetést szerzett ellenfelünk, akik motiváltabban és lelkesebben hozták le a meccset⚽🎯

🆚A Szigethalom ellen már élesebben jöttek ki a srácok és ellentmondás nem tűrve hengereltek⚽🎯

🆚Dunaharaszti ellen zártuk a délelőttöt. Az első félidőben felborult a pálya, ám csupán egyszer találtunk a kapuba, míg ellenfelünk az utolsó másodpercben az első támadásából egalizált. Ugyan döntetlennel fordultunk, de a második etapban magasabb fokozatba kapcsolva magabiztosan nyertünk⚽🎯

Bravó Srácok👏

🗣A játéknapot követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Az első mérkőzésen nagyon enerváltan kezdtünk, mindenki tudása alatt teljesített, amit ki is használt ellenfelünk. A mérkőzés után átbeszéltünk egy-két dolgot. A következő két mérkőzésen már láthattunk egy kicsit a srácok tudásából, amivel sikerült két győzelemmel zárnunk a futsal fordulót.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13 „fehér”: Szép focival indítottuk az évet

A petárdák hangja még hallatszik a távolban és a tűzijáték fényei is pislákolnak talán, ám a futball idény nem pihen. Tegnap megkezdtük hivatalosan is az évet💪

Szokták volt mondani, hogy az év első tettei meghatározóak lehetnek az év során. Jelentjük, ha olyan évünk lesz, mint a tegnap délelőtti futsal fellépés U13-as „fehér” brigádunknak, akkor sok örömünk lesz idén💪👌

🆚Az első meccsen egy kiváló képességű ifjakból álló Kiskunlacháza ellen kezdtünk. A téli szünettől eltérő módon ezúttal korán kellett kelni és ez meglátszott az első félidőben. Az „álmoskás” kezdés ellenére végig magabiztosan játszva megérdemelt vastaps járt a szép és eredményes fociért⚽🎯

🆚Pihenő nélkül következett a második mérkőzés. De a fáradtság helyett önfeledt focit villantottak a srácok. Igazi örömjáték telepedett a második fellépésre és szebbnél szebb megoldások, valamint erőtől duzzadó ötletes foci jellemzte a Tököl elleni két félidőt⚽🎯

🗣A játéknapot követően az ideiglenes vezetőedzőként a padon ülő Deák Zsolt értékelt:

„Mindkét mérkőzésen jó teljesítményt nyújtottunk, bátran és magas szinten fociztunk. Az első mérkőzésen nem támadtuk eleget a kaput, hiába játszottunk nagy fölényben, kevés támadást fejeztünk be lövéssel! Ami pozitívum, hogy ebben nagyon gyorsan sikerült javulnunk, ennek köszönhetően nagyon magabiztosan nyertünk mindkét mérkőzésen.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Tehetség Sziget – A modern grund⚽

Év eleji köszöntő, Tarpai Zoltán elnökségi tagunk tollából

Elrobogott egy újabb év. Az ember ilyenkor megáll egy pillanatra, visszatekint, mérleget von, összegez.

Az információs sztrádától elszakadva gőzerővel pörögnek az emlékek gólokról, helyzetekről, védésekről, szerelésekről, cselekről, győzelmekről és vereségekről, korlátnak támaszkodva megélt meccselemzésekről, várható kezdőről, a rendre megcsillanó tehetségekről és még ezernyi dologról.

Az első gondolat azonban a köszöneté. Köszönet játékosainknak, szülőknek, családtagoknak, rokonoknak, szurkolóknak, edzői stábnak, támogatóinknak. A mai felgyorsult és rohamtempóban digitalizálódó világban igencsak felértékelődnek az emberi kapcsolatok, amelyek kapaszkodót jelentenek a mindennapok során.

Köszönettel és hálával tartozunk annak a Közösségnek, amely az évek alatt formálódott és klubunk legnagyobb értékévé vált.

Amikor évekkel ezelőtt belevágtunk ebbe az utazásba, a következő gondolatokat véstük be magunknak a „digitális kockás füzetünkbe”:

„Küldetésünk elsősorban az, hogy önbizalommal teli és reális önértékeléssel bíró embereket neveljünk. Emellett célunk, hogy minél ügyesebb labdarúgókat képezzünk. Mindezt pedig úgy, hogy élményt adjunk a gyerekeknek.”

Ezen küldetés mentén, tudatos és tervszerű koncepció szerint haladva építkezünk és minden évben igyekszünk fejlődni.

2025-ben megújultak pályáink, a kispadok és a pályavilágítás. Immár 15 fős edzői stáb foglalkozik a klubunknál sportolókkal. A vezetőedzők mellett két kapusedző, egy-egy mozgáskoordinációs, erőnléti és mentál szakember is igyekszik átadni tudását játékosainknak. Négy csapatunkkal vettünk részt külföldi utánpótlás tornán és öt játékosunk került Akadémiára a nyári átigazolási időszakban.

Eddigi munkákat elismerve pedig az MLSZ is díjazta klubunk fejlődését, amely egyben üzenet is Közösségünknek.

Üzenet arról, hogy a kitartó munkán, az egymás iránti tiszteleten, az őszinte kommunikáción és az egymásba vetett bizalmon alapuló út egy jó irány. Mi továbbra is ezen az úton kívánunk az új esztendőben is lépésről lépésre haladni.

Hisszük, hogy továbbra is ezen pillérek jelentik klubunk alapját, amelyben minden volt, jelenlegi és jövőbeni tagjának is hozzáadott értéke van.

Ezen gondolatok tükrében kívánok mindenkinek egészségben és eredményben gazdag Boldog Új Esztendőt, valamint jó sportolást.

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛