Kategória: U13 kék

U13″kék”: Véget ért az őszi bajnoki szezon

Péntek késő délután elhalasztott fordulót pótolt U13-as „kék” csapatunk a Pest vármegyei első osztályban. Az 5. fordulóból „eltolt” bajnokit Gödöllőn játszották ifjaink🆚

A szakadó esőben lejátszott találkozón kiegyenlített mérkőzés zajlott, ám a kapu előtt jobban koncentráló hazaiaknak sikerült egy találattal többet szerezni❌

A 11 fordulóból álló őszi szezont ezzel a mérkőzéssel befejeztük, de pihenő még minimálisan sincs, hiszen hétvégén már indul a futsal szezon🔜

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Egy jó képességekből álló, szervezett focit játszó csapattal találkozhattunk zord körülmények között.

Későn lendültünk a meccsbe, sok helyen későn vettük fel az ellenfeleket, és bizony ennek meg is lett az eredménye. Pozitív volt számomra, hogy helyzet és játék tekintetében egyáltalán nem voltunk alárendelt szerepben, kijátszott akcióból nem sikerült bevenni kapunkat.

Végig nagyon jó mentalitással dolgoztunk, több jó teljesítmény is volt, de sajnos ez ma nem ért győzelmet.

Köszönöm, az egész keretnek a félévben nyújtott hozzáállást és az eddigi kemény munkát.”

A Gödöllő csapatának gratulálunk, köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Szeptember hónap legjobbjai

Az előző évek sikerét követve idén is megválasztják vezetőedzőink a csapataik adott hónapot érintően legjobb teljesítmény nyújtó játékosát, akik a hónap legjobb játékosa elismerésben részeülnek 🏅

Kezdjük az idei évet az első olyan hónappal, amikor már minden korosztályunk gőzerővel zakatolt, ez pedig a szeptember🏅

Lássuk a díjazottakat👀

👉U6-U7: Marcsók Dávid és Stubner Botond🏅💙💛

👉U8: Klesch Mirkó🏅💙💛

👉U8-U9: Lutter Tibor🏅💙💛

👉U9: Tóth Milán🏅💙💛

👉U10: Bencze-Holové Benett🏅💙💛

👉U10-U11: Farkas Barnabás🏅💙💛

👉U11: Irányi Mark🏅💙💛

👉U13 „sárga”: Sefcsik Balázs🏅💙💛

👉U13 „kék”: Timár Noel🏅💙💛

👉U14 „sárga”: Pántya Levente🏅💙💛

👉U14 „kék”: Hajdu Péter🏅💙💛

👉U16: Máté Szabolcs🏅💙💛

👉U19: Tarr Zoltán🏅💙💛

👉Felnőtt: Márfi Dávid🏅💙💛

A vezetőedzők értékelései a fotóknál olvashatók⚽

Minden játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

A díjazások kapcsán köszönet főszponzorunknak🙏

👉Misi Fakanala Kifőzde

👉Misi Kemencéje Pizza

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Enervált játék a sérülésveszélyes pályán

Vasárnap délelőtt Nagykovácsiba látogatott U13-as „kék” csapatunk a Pest vármegyei első osztály újabb bajnoki fordulójában🆚

Kényszer okán felforgatott csapattal érkeztünk, sokaknak egy dorogi meccsel a lábában, nélkülözve jó néhány stabil kerettagot. Előzetesen jelezték vendéglátóink, hogy nem igazán jó minőségű a játéktér, de megérkezést követően testközelből megtapasztalhattuk a valóságot. Katasztrófális, játékra alkalmatlan pálya, amely nem csupán „tobzódott” a sártól, de ha egy szerelvényt rátettünk volna, rögtön belépőt lehetett volna szedni extrém hullámvasútra🤷‍♂️

Az „élményt” fokozta, hogy hivatalos játékvezető nem került delegálásra a mérkőzésre❌

Nyilván mindkét csapat ezen a „pályán” focizott, ám ifjainknak nem sikerült alkalmazkodni a körülményekhez. A passz itt nem volt opció és a második, kisdombon felpattanó labdából kapott gól sajnos elvette minden játékosunk kedvét❌

Az első három negyedben enerváltan, motiválatlanul és tudásunk 5 %-át nyújtva próbáltunk játszani. Az utolsó etapban pislákolt valami fény, ám nagy tanulság: bármennyire is nehéz, alkalmazkodni kell a körülményekhez.

A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy valami csodával határos módon, megúsztuk sérülés nélkül a mérkőzést, a kritikán aluli játéktéren.

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Sajnos a mai napon lejátszott meccs semmilyen formában sem rólunk szólt.

Lehetne okolni a pályát, vagy az azt körülvevő “barátságos légkört”.

De, ha erre húzzuk a mai eredményt, úgy gondolom felmentenék minden játékost, aki ma pályára lépett.

Az első sípszótól az utolsóig enerváltak voltunk! Végig kedvtelenül, akarat nélkül, próbálkoztunk, ami egy ilyen környezetben, egy ilyen helyen nevelkedő játékosok ellen sajnos sok jóval nem kecsegtet.

Gyorsan el kell felejtenünk ezt a mai napot és mentalitásban vissza kell térjünk mert ez ma nagyon kevés volt.”

A Nagykovácsi csapatának gratulálunk, köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Remek játék és győzelem a hétközi fordulóban

Ismét hétközi meccset játszott U13-as „kék” csapatunk a Pest vármegyei első osztály bajnoki sorozatában. Ezúttal hazai pályán meccseltünk és a Dunakeszi II. csapatát fogadtuk, villanyfényes mérkőzésre🆚

Pazar tempóban és minőségben kezdtünk, amely nem csupán jó játékkal, de gólokkal is párosult. Tíz perc sem telt el és Mátyás Noel 1⃣0⃣⚽🎯, Sponga Márk 2⃣0⃣⚽🎯találataival, valamint egy öngóllal magabiztos előnyre tettünk szert 3⃣0⃣⚽🎯

Az első pihenőt követően Énekes Isti 4⃣0⃣⚽🎯növelte az előnyt, majd a harmadik etapban folytatódott a góleső. Temesvári Bence volt tarthatatlan elől és kétszer is szabálytalanul tudták csak megállítani. Előbb Győri Dávid 5⃣0⃣⚽🎯, majd maga a sértett értékesítette a jogosan megítélt büntetőt 6⃣0⃣⚽🎯

A mérkőzés végén ismét gól dömping volt, ugyanis Kósdi Kada góljára 7⃣0⃣⚽🎯két vendég találat volt a válasz 7⃣2⃣❌

A végig nagy kedvvel és lendületesen, jó tempóban játszó brigádunk megérdemelt győzelmet aratott. Bravó Srácok👏👏👏

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Nagyon jó játékkal és mentalitással kezdtük a mérkőzést, aminek gyorsan meglett az eredménye. Voltak hullámvölgyek, amikor mindenki szeretett volna felkerülni a góllövők névsorába, amiért el is csúsztunk védekezésbe, de ezeket gyorsan rendbe tettük és végig irányítottuk a mérkőzést.

Gratulálok a csereként pályára lépő játékosoknak is, nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe.”

A Dunakeszi csapatának köszönjük a remek mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Villanyfényes edzőmeccs az esőben

A Pest vármegyei első osztály aktuális fordulójában szabadnapos volt U13-as „kék” csapatunk, így bajnoki meccs helyett edzőmérkőzés szerepelt a naptárban. Tegnap késő délután a II. Kerület UFC csapatát fogadtuk egy villanyfényes focira🆚

A meccsre a keret egy része pihenőt kapott, míg a keret további 5 játékosa délelőtt még U14-es nagypályás mérkőzést játszott, így többen is már bemelegített lábakkal vetették bele magukat a küzdelembe💪

A remek játékerőt képviselő és fizikálisan is előttünk járó vendégekkel egy jó tempójú meccset sikerült játszani az esőben⚽️🌧Az összesen tíz gólt hozó összecsapáson végül ugyan a fővárosiak örülhettek a végeredménynek, ám remekül szolgálta fejlődésünket a találkozó🆙

🙋‍♂️Juhász Máté, Simita Áron, Pakai Dominik, Göndöcz Tamás, Dobos Dávid, Kósdi Kada, Timár Noel, Bartos Balázs, Győri Dávid, Temesvári Bence, Mátyás Noel, Énekes István, Ferencz András

🎯Temesvári Bence 2⃣

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„Magas iramú meccsen maradtunk alul. Az első 5-10 percben kiegyenlített volt a játék, aztán magasabb fokozatra kapcsolt az ellenfél és nem tudtuk tartani velük a lépést. Azt gondolom szégyenkezésre nincs okunk, visszatértünk a földre és a józanító pofon után tiszta fejjel mehetünk neki az előttünk álló küzdelmeknek.”

A II. Kerület UFC csapatának gratulálunk, köszönjük a remek mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13″kék”: Negyedik győzelem zsinórban

Szerda késő délután előre hozott mérkőzést játszott U13-as „kék” csapatunk a Pest Vármegyei U13-as bajnokság első osztályának aktuális fordulójában. Ezúttal Pécel látogatott Hozzánk egy villanyfényes meccsre a centerre🆚

Jól kezdtünk és már a második percben betaláltunk. Mátyás Noel fejesével kerültünk előnybe 1⃣0⃣🎯⚽️amely nyugalmat és magabiztosságot kölcsönzött a továbbiakra. Remek tempóban, ötletesen és nagy kedvvel fociztunk. Sorra alakítottuk ki helyzeteinket, amelyeket ugyan kihagytunk, de kézben tartva a mérkőzést előnnyel mehettünk pihenőre.

A második negyedben folytattuk a szép focit, amely eredményességgel is párosult. Előbb egy újabb fantasztikus támadást követően Énekes Isti talált be 2⃣0⃣🎯⚽️majd Szabó Milán vette észre, hogy az ellen kapusa kicsit előrébb áll és félpálya közeléből emelte át a labdát tudatosan a kapuba 3⃣0⃣🎯⚽️🚀

Két negyeden át pazar foci, mind védekezésben, mind támadásban💪

A harmadik játékrészben kissé bele kényelmesedtünk az előnybe, majd a záró szakaszban az ellen fölénk kerekedett és megérdemelten szépített 3⃣1⃣❌

Összességében egy nagyon jól játszó és focizni akaró, remek képességű csapatot sikerült felülmúlnunk. Pazar etapokat produkáltunk, bravó gyerekek, szép munka👏👏👏

🗣A mérkőzést követően Valenta Norbert vezetőedző értékelt:

„A mai napot ismét egy sikeres bajnokival zártuk. A srácok nagyon motiváltan álltak bele a hétvége után a meccsbe és az első két negyedben ott folytatták, ahol hétvégén abbahagyták.

Nagyon fegyelmezetten játszottak, élesen és bátran, ami az eredményjelzőn is visszaköszönt. A magabiztos előny birtokában kértem, hogy többet tartsuk a labdát, kicsit higgadtabban és türelmesen játszunk. Sajnos túlságosan is bele kényelmesedtünk a meccsbe és a negyedik negyed végére teljesen magunkra engedtük a jó képességekből álló ellenfelünket, aminek hatására izgalmasabb lett a meccs vége, sajnos…

Az utolsó negyedet leszámítva, gratulálok a csapat összes tagjának!”

A Pécel csapatának köszönjük a remek mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛