Kategória: U17

U17: Gól nélkül maradtunk

Szombaton U17-es legényeink is pályára léptek.

Hazai pályaként most Budatétény funkcionált. Eltiltásoktól és sérülésektől tizedelt csapatunk az utolsó percekben szenvedett vereséget.

Vezetőedzőnk, Habos Gábor értékelése a mérkőzésről: “Csak ismételni tudom magam: Gratulálok a szombati mérkőzésért az egész CSAPATNAK! A helyzetek alapján a döntetlent megérdemeltük volna, de ezt a játékot gólra játszák. Nekünk ez ma nem sikerült, igaz csatár nélkül ez nem egyszerű. Megyünk tovább!”

Hajrá Telek!

Válogatott meccsen jártunk

Tegnap délután ismét gyerekzsivajtól volt hangos a halásztelki sportcentrum. Most kivételesen nem edzés vagy halásztelki meccs volt a fókuszban, hanem arra vártak gyerekek és kísérők, hogy begördüljön végre a két busz és útnak indulhasson a HFC család a válogatott meccsre.

U9-es korosztálytól egészen az U17-es srácokig közel 70 tehetséges halásztelki lurkó várta izgatottan, hogy végre megcsillanjanak a Puskás Aréna nemzeti színben pompázó fényei ❤️🤍💚 Aztán amikor beléptünk és megdörrent a Carpathian Brigade ’09, majd a Himnusz, minden gyermek teli torokból buzdította Hazánk legjobbjait 💪🗣❤️🤍💚📢

Az eredmény ugyan nem csengett jól a végén, ám a gyerekek egy örök élménnyel térhettek haza és hajthatták álomra fejüket. Ez az álom viszon immár bizonyosan arról szól, hogy egyszer nekik is harsanyjon fel a Himnusz és küzdhessenek a nemzeti színekért. Bízunk benne, hogy néhány év múlva valóra válnak az álmok.

Köszönjük, hogy a MLSZ – Magyar Labdarúgó Szövetség lehetővé tette klubunk számára, hogy srácaink átéljék ezt az élmény.

Hajrá Magyarország, Hajrá Telek!

Blazepod – Intuitív alkalmazás

Együttműködési megállapodás az innovatív szemlélet jegyében.

A digitális eszközök és alkalmazások ma már mindennapjaink részévé váltak. Az viszont, hogy mindezeket tudatosan és képességeink fejlesztésére használjuk, még egy kellőképpen kiaknázatlan terület. Ebben lépett előre klubunk azáltal, hogy a tegnapi napon együttműködési megállapodást kötöttünk a Reaction Hungary Blazepod KFT-vel. Immár hivatalos partnerklubként lehetőségünk nyílik a dinamikusan fejlődő cég képességfejlesztő okoseszközeit és mobil alkalmazását tesztelni. Edzőink és játékosaink megismerkedhetnek az edzések egy új generációjával, amelyek izgalmas és szó szerint színes újdonságként még élvezetesebbé teszik a sportolást.

Blazepod Magyarország

Közösen fejlesztjük a jövő reménységeit!

Habos Gábor

A Halásztelki FC utánpótlás edzői közül Te vagy az, aki a legkésőbb – tavaly nyáron –  csatlakozott az egyesülethez. Jól tudom, hogy mindig is az életed meghatározó része volt a labdarúgás?

Igen, tulajdonképpen a labdarúgás a mindenem. Már gyerekként is focista szerettem volna lenni és szerencsére megadatott az, hogy felnőttként minden osztályban játszhattam.

Kezdetben a grundon rúgtuk reggeltől estig a labdát, itt tanultunk meg szinte mindent. Egyesületi szinten 13 évesen játszottam először az érdi serdülőben, majd átkerültem az „ifisták” közzé. Első felnőtt meccsem nem csak azért marad emlékezetes számomra, mert akkor debütáltam, hanem mert rögtön 3 gólt is szereztem.

Említetted, hogy minden felnőtt osztályban megfordultál. Hol játszottál magasabb szinten?

Már 16 és fél évesen játszhattam az NB3-as Érdben. Életem egyik legmeghatározóbb futball élménye is ehhez az időszakhoz kötődik. Feljutásért vívott osztályozón a Baja ellen játszottunk és a visszavágón 6000 néző szurkolt a lelátón. Fantasztikus volt.

Még csak 17 éves voltam, amikor jöttek az NB1-es megkeresések. Így kerültem az akkor élvonalbeli Csepelhez, ahol a pályafutásom legszebb két évét tölthettem. Ezután jött másfél év katonaság, majd visszatértem Érdre. Utána már csak kisebb csapatokban rúgtam a labdát.

Milyen poszton játszottál?

Csatár voltam, imádtam a góllövést. Góljaim nagy részét fejjel szereztem. Már akkor is a fejemet használtam a játékhoz (nevet). Ugyan nem voltam egy égimeszelő (181 cm), de rengeteget gyakoroltam edzések után a kapu elé érkezéseket.

Már akkor is vallottam, hogy amiben átlagon felüli az ember, azt tökéletesíteni kell.

Mikor döntöttél úgy, hogy a pályát kispadra cseréled?

28 évesen elgondolkodtam azon, hogy a focista pályafutást követően is a labdarúgással kellene foglalkoznom. Így elkezdtem tanulni és 31 évesen belevágtam az edzősködésbe. Első csapatom az érdi U14-es gárda volt. Edzői karrieremben az ovifocitól kezdve a felnőtt csapatig minden korosztályban megfordultam.

Amíg fociztam, addig játékos-edzőként funkcionáltam a felnőtt csapatoknál. Így volt ez például Biatorbágyon, majd Tárnokon is. Mindig oda csábítottak, ahol valamilyen cél lebegett a vezetőség előtt: vagy bent tartani, vagy feljuttatni a csapatot.

Diósdon kezdtem komolyabban foglalkozni az utánpótlással, ahol az edzősködés mellett sikerült felépíteni egy remek utánpótlás-rendszert. Ebben az időszakban volt Diósdon edző Verebes Józsi bácsi, akivel szenzációs volt együtt dolgozni.

Aztán az élet felülírta a dolgokat és fájó szívvel ugyan, de eljöttem Diósdról. Visszakerültem Érdre, ahol szintén az utánpótlás felépítése lett a feladatom. Öt évig voltam itt, majd egy fél év pauza következett, mert kicsit megcsömörlöttem a futball közegétől. Ezután még voltam Csepelen, ahol az U17-es gárdát treníroztam.

Hogyan kerültél Halásztelekre?

A csepeli időszakot követően a lányom – aki szintén játékvezető – rábeszélt a játékvezetésre, így együtt járt apa és lánya „játék vezetni” (nevet). Mivel Halásztelken is fújtam néha a sípot, az U16-os srácok edzőjén, Lukács Tomin keresztül érkezett a megkeresés, hogy érdekelne-e a Gáspár Andris távozása miatt megüresedő U17-es csapat vezetőedzői pozíciója. Szimpatikus volt az Elnök Úr által felvázolt jövőkép és a feladatrendszer, valamint tetszettek a körülmények, így ismét belevágtam az edzősködésbe.

Hogy érzed itt magad?

Egyelőre jól (nevet). Úgy érzem, hogy olyan helyre kerültem, ahol ugyanúgy gondolkodnak a labdarúgásról, mint én. Ez pedig fontos számomra. Emellett vannak olyan célok is, amelyekért ismét új lendülettel, motiváltan tudok dolgozni.

Mi az, ami fontos Számodra az edzősködésben?

Vallom, hogy a foci lemodellezi a nagybetűs Életet. Nem csak labdarúgókat, de embert is szeretnék nevelni a srácokból. Én már akkor boldog leszek, ha hozzá tudtam járulni egy picivel ahhoz, hogy emberként megállják a helyüket az életben. 

Emellett hiszem azt, hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget ahhoz, hogy labdarúgó legyen, de ha ez nem is sikerül, akkor is úgy menjenek ki a srácok az Életbe, hogy adtunk nekik valamit, amivel sikeresek tudnak lenni.

Ahogyan említettem korábban is, nekem nagyon sokat adott a labdarúgás. Amikor néha mélyen voltam, a foci és a közösség mindig segített abban, hogy túl jussak a nehézségeken. Ezért én mindig CSAPAT-ban gondolkodom. mindig is ez volt Rám jellemző, akár játékosként, akár edzőként. 

Mindig azt szoktam mondani, hogy nekem minden egyes játékos a gyerekem, akiket egyformán szeretek. 

Még mindig egy kicsit az általánosság talaján maradva: utánpótlás edzőként mit tartasz fontosnak a gyerekek képzését illetően?

A labdarúgás nagyon gyorsan változik. Látni lehet a gyerekeken, hogy mi van bennük. Természetesen bizonyos képességek tanulhatók és fejleszthetők, a klasszis azonban vagy benne van valakiben, vagy nincs. Ennek hiánya persze nem zárja ki azt, hogy valaki magas szintre jusson, de azt gondolom, az a helyes, ha mindenkit saját képességeihez mérten értékelünk és állítunk elé célokat. Egyik gyerekről sem szabad lemondani.

Fontos szerintem az is, hogy nem kell kiszakítani a gyereket abból a közegből, amiben jól érzi magát. Érezze jól magát a gyerek és kapja meg azokat alapokat, amelyekre később építkezni tud. Nem szabad siettetni a fejlődésüket és nem is szabad irreális célokat támasztani velük szemben. Meg kell találni valahol a középutat, ami tudom nehéz, de sokkal többet tudunk adni a gyereknek egy reális helyzetértékeléssel, mintsem a szülői vágyak beteljesülésének hajszolásával. 

Hiszem azt, hogy nálunk megkaphatják a gyerekek ezt a minőségi alapot, amivel aztán ha van motiváció, alázat és képesség, akkor tovább tudnak lépni magasabb szintre. Ha pedig maradnak, az is csodálatos. A lényeg, hogy adjuk meg a lehetőséget arra, hogy azt és olyan szinten csinálják a gyerekek, ahogyan ők szeretnék.

Azt gondolom, hogy nagyon hiányoznak a régi grundok, ami csak arról szólt, hogy fociztál. Ma azért nehéz úgy klasszis labdarúgót „faragni”, hogy heti három edzésen másfél óra van erre. A napi 8-10 óra focit csak heti 4,5 órával pótolni nem lehet. Alázat, szorgalom és kitartás nélkül ez nem megy.

Tavaly ősszel vetted át az U17-es korosztályt. Milyen terveid voltak az idény kezdetekor? Hogyan értékeled az első közös hónapokat?

Maximálisan elégedett vagyok. Mielőtt nem láttam játszani a srácokat, előzetesen nem gondoltam volna, hogy így helyt fogunk állni az osztály váltást követően. Látatlanban abból indultam ki, hogy a megyei utánpótlás versenyrendszerből átlépni a magasabb szintre, nagy ugrás lesz. Szerencsére nem volt az.

Ne legyünk álszerények, ezen a szinten azért már az eredmény minősít. Előzetesen azt gondoltam, hogy ha az első tízben benne vagyunk az már kiemelkedő lesz. Ha csak a számokat nézem, akkor maximálisan elégedett lehetek, hiszen a 16 csapat közül a kifejezetten előkelő 7. helyen telelünk.

Többet kaptam a csapattól, mint amit vártam. Nekem az a legfontosabb, hogy önmagukhoz képest fejlődjenek a fiúk és minél hamarabb belekóstoljanak a felnőtt fociba. Ezt tűztem ki célul magam elé. Ez a félév tökéletes volt arra, hogy megismerjem a srácokat és tavasszal célirányosan kell dolgoznunk és késznek kell lenniük arra, hogy bedobhassuk őket a felnőtt futballba.

Ha már a szezont értékelem, meg kell, hogy említsem Szederkényi Zsoltot is, aki hetente egyszer foglalkozik a srácokkal és akivel remekül együtt tudunk dolgozni. Nagyon sokat segítette a munkámat és a beilleszkedésemet.

Voltak-e kiemelkedő teljesítmények, illetve olyan mozzanatok, amelyekre büszke voltál az idén?

Csapat szinten értékelve az őszt, a III. kerületi TVE elleni meccs egy meghatározó élmény volt. Kifejezetten jó az utánpótlásuk és hibátlanul vezették a bajnokságot, amikor vendégül láthattuk őket. Ami fantasztikus élmény volt számomra, hogy ezen a meccsen a srácok megértették és megcsinálták azt, amit kértünk Tőlük. Sokáig vezettünk egy góllal és ugyan a végén kikaptunk, de fegyelmezettségben, taktikában, hozzáállásban és akarásban is ez volt a csúcspont. Nálam azt a meccset megnyerték a fiúk.

Mióta edzősködöm, nálam hagyomány, hogy egyéni szinten is értékelem a srácaimat, amely értékelést megosztok Velük a szezon végén. Minden meccset és edzést értékelek, majd összesítem ezeket és négy kategóriában egy jelképes kis kupával díjazom az adott szezonban legjobban teljesítő srácokat.

Idén ősszel a legeredményesebb játékos Tóth Roland volt, aki 12 gólig jutott. A legjobb teljesítményt nyújtó játékos Scharf Zoli, míg a legszorgalmasabb Bíró Zsombor volt. Az önmagához legtöbbet fejlődő játékosunk Kóródi Ádám lett, aki két év kihagyást követően tudott újra játékba lendülni.

Mi jellemző erre a korosztályra?

Most vannak abban a korban, hogy eldőlhet, milyen szintű focisták lesznek. Technikailag már mindent tudniuk kell, viszont ez az időszak, amikor a fizikális és a mentális részek a korábbiakhoz képest nagyobb hangsúlyt kapnak.

Kifejezetten ügyes, motivált és alázatos gyerekekkel tudok itt együtt dolgozni. Ez pedig örömmel tölt el.

Sikerült már összecsiszolódnotok? Mivel lehet téged „megvenni”?

Mentálisan ebben a korosztályban nagyon érzékenyek a srácok. Még nem felnőttek, de már nem gyerekek. Talán ez az az időszak, amikor elválik, hogy labdarúgók lesznek-e: jönnek a lányok, a bulik, a szülők már kevésbé vannak rájuk hatással és természetesen azt hiszik, hogy ővék a világ (nevet).

Az őszinteség nagyon fontos számomra, abból tudok építkezni. Engem ennyi futballban töltött év után már nehéz átvágni (nevet). Mindenkinek lehet rossz napja, vagy ebben a korban alakulhatnak úgy a dolgok, hogy nem a legoptimálisabb állapotban érkezik meccsre (nevet), de legyünk egymással őszinték. 

A lényeg, hogy azt érezzék a gyerekek, hogy nem ellenem vagy értem kell bármit is tenni, vagy őszintének lenni, hanem a csapatért, a csapattársakért, akik ott vannak mellette és segítenek neki. Nálam alapvető, hogy a csapat ellen nem lehet véteni. Ha becsapod a saját csapattársad, az a legnagyobb bűn. Aki ezt nem érti meg, az menjen el egyéni sportágat űzni. Vannak dolgok, amiket nem lehet megtenni, ez ilyen. Azt látom, kezdik megérteni.

Hogyan lehet motiválni a srácokat?

Nagyon oda kell figyelni rájuk, sokszor ösztönből tesznek dolgokat. Kicsit nevelgetni és terelgetni is kell őket. Mindenkihez meg találni a kulcsot, meg kell nyerni a játékosokat egyenként. Ez egy nagyon időigényes feladat, de hiszem, hogy így tudom kihozni belőlük a maximumot. Csinálhatok én bármilyen szuper edzést, ha nem nyerem meg őket emberként, nem lesz meg az összhang.

Tulajdonképpen ez tart fiatalon, mert megpróbálok az ő hullámhosszukon lenni (nevet).

Mindig hitelesnek kell lenni. Ez fontos edzőként, ha ez nem megy, akkor abban a pillanatban elbuktam a csapatot.