Kategória: U9

U9: Büntetők tartottak távol Bennünket a dobogótól

Az utóbbi utánpótlás tornákon rendre remek teljesítményt nyújtó U9-es brigádunk is focival kezdte csütörtökön az őszi szünetet. Az idősebbekhez hasonlóan szintén az Októberfeszt utánpótlás tornán volt jelenésünk🏆

Pazarul csaptunk bele a tornába, hiszen mind a három mérkőzésünket magabiztosan nyertük, ráadásul gólt sem kapva (a második meccsen a kapufáról kipattanó lövést ítélték tévesen gólnak, no de ez legyen a legnagyobb probléma)💪🔥

Az elődöntőben hiába szegeztük kapu elé a soroksári brigádot, helyzetkihasználásunk ezúttal nem volt ideális. Az utolsó percben hiába rúghattunk büntetőt, nem lőttük be, így maradt a bronzcsata. A dráma pedig folytatódott. Extra játékot mutatva végig vezettünk, ám másfél percet még ráhúzott a játékvezető és az utolsó másodpercben egyenlítettek a tataiak. A büntetők pedig ezúttal sem voltak a barátaink, így a nagyon értékes negyedik helyen zártunk👏

⚽Csoportmérkőzések:

🆚MLTC 8⃣0⃣✅🎯Máthé Attila 3⃣, Tóth Milán 3⃣, Molnár Milán 2⃣

🆚Budaörs 3⃣1⃣✅🎯Máthé Attila, Molnár Milán, Tóth Milán

🆚Tatai AC 1⃣0⃣✅🎯Fodor Bercel

Helyosztók:

🆚Soroksár 1⃣2⃣❌🎯Fodor Bercel

🆚Tatai AC 2⃣2⃣ büntetőkkel❌🎯Józsa Hunor, Tóth Milán

🙋‍♂️U9: Tarpai Olivér, Józsa Hunor, Fodor Bercel, Kiss Barnabás, Molnár Milán, Tóth Milán, Máthé Attila

🗣A tornát követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„A torna előtt azt kértem a srácoktól, hogy alkalmazzák az edzéseken tanultakat és hogy hozzanak minél több jó döntést a pályán.

A három csoportmérkőzésen nagyon szép csapatjátékot mutatva három győzelemmel masíroztunk az elődöntőbe.

Az utolsó két mérkőzésen sem játszottunk rosszul, viszont itt elfogyott az energia és egyúttal a koncentráció is. A Soroksár ellen rengeteg ziccert hagytunk ki, ami megbosszulta magát, az ellenfél a meccs végére vezetett egy góllal. Egyenlítésre volt esélyünk az utolsó percben, de a javunkra megítélt büntetőt kihagytuk.

A harmadik helyért a legyőzött csoport ellenfelük ellen vezetünk kettő egyre, de az utolsó pillanatban figyelmetlenségből kaptunk egy gólt, így büntetőkre került sor, ahol rengeteg kihagyott rúgás után alulmaradtunk.

Nagyon büszke vagyok a srácokra és gratulálok nekik! Remélem sokat tanultak ebből, mert a meccsek szünetekben beszéltünk például a megfelelő táplálkozás , pihenés fontosságáról.”

A szervezőknek köszönjük a szuper lebonyolítást, ellenfeleinknek pedig köszönjük a mérkőzéseket🤝🙏

📸#veraszivemart

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Hivatalosan is átadásra kerültek az idei fejlesztések

Napról napra azon dolgozunk, hogy minél jobb körülményeket és lehetőségeket teremtsünk klubunk sportolói számára💪

A tegnapi napon – a játékosok, szülők, szakmai stáb és szurkolók körében – Nagy Barnabás polgármesterrel közösen hivatalosan is átadtuk a sikeres pályázatok által megvalósított idei beruházásaink eredményeit. Az infrastrukturális fejlesztések reményeink szerint mind a felkészítés, mind pedig a versenyeztetés kapcsán újabb pluszt jelentenek majd a mindennapokban:

🔆 korszerű pályavilágítás az első edzőpályán✅

⚽ új kispadok és technikai zóna kialakítása✅

🏟️ a lelátó áthelyezése✅

🚌 kilenc személyes kisbusz beszerzése a gyerekek versenyeztetéséhez✅

🌱 a pályák felújítása többszöri felülvetéssel és gyepgondozással✅

Köszönet mindenkinek, aki munkájával, támogatásával hozzájárult a fejlesztésekhez – az edzőknek, sportolóknak, szülőknek, támogatóinknak, Halásztelek Város Önkormányzatának, a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, valamint a MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóságának👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U7, U8, U9: Hétvégén ismét Bozsik fesztiválon fociztunk

Munkanap ide, iskolai tanítási nap oda, ismét Bozsik fesztivál került megrendezésre szombat délelőtt💪 Újra szép létszámban jelentünk meg az eseményen, ifjaink pedig ismét remek futballt vittek pályára⚽️

👉U7: Legfiatalabb tehetségeink délben fociztak és szuper teljesítménnyel bizonyították, nagy jövő áll előttük⚽️

🙋‍♂️Arnóth Dominik, Baán Krisztián, Becs Tamás, Bencze-Holové Marcell, Fóri Ákos, Firnága Zalán, Hadobás Márk, Marcsók Dávid, Palásthy Nolen, Polgár Dani, Pudmer Dániel, Solymosi Dominik, Stubner Boti, Takács Előd

🏅Arnóth Dominik, Pudmer Dániel

👉U8: Szépen formálódik U8-as brigádunk is. Harmadik, nagyobb pályaméreten zajló fesztiválon immár végig magabiztosan fociztak a srácok és szebbnél szebb megoldásokat bemutatva villantották az edzéseken tanultakat⚽️

🙋‍♂️Benyik Levente, Fürcht Milán, Horváth Bence, Klesch Mirkó, Sándor Armand, Stark Ottó, Szabó Merse és Tüzes Ádám

🏅Horváth Bence

👉U8-9 vegyes: Mosolygó arcok, nagy nevetések és önfeledt játék jellemezte brigádunkat⚽️

🙋‍♂️Farkas Zsombor, Horváth Bence, Létó Nándor, Lévai Antal, Lutter Tibor, Révész Nimród

🏅Horváth Bence

👉U9: Kisebb létszámmal ugyan, ám a megszokott jó futballal zártuk a hetet⚽️

🙋‍♂️Becs Olivér, Kiss Barnabás, Kristóf Dominik, Máthé Attila, Molnár Milán, Rab Dominik, Tóth Milán

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Ismét remek foci, ezúttal Tatabányán

Hétvégén U9-es korosztályunk is pazar és megtisztelő meghívásnak tett eleget, ugyanis Tatabányán országos Bozsik tornán léphettünk pályára🤝

A Grosics Gyula stadion centerén négy meccsen is megmutathatták ifjaink a bennük rejtőző tehetséget. Szerencsére a tehetség felszínre jött és pazar meccseket produkáltak ifjaink a Nálunk sokkal magasabban jegyzett csapatok ellen💪🔥

Megilletődöttség nélkül, tudatos focit produkáltunk és a meccsenkénti 25 percet is remekül bírták a srácok úgy, hogy egymás után négy mérkőzést tudtunk le⚽️

🆚Komárno 3⃣5⃣🎯Máthé Attila 2⃣, Irányi Noah

Első nemzetközi meccsüket játszották srácaink, amely egyáltalán nem érződött. A minden meccsüket megnyerő ellenfelünkkel szemben az utolsó percekig döntetlen volt az állás, ám a fizikálisan előttünk járó komárnoiak végül fölénk kerekedtek.

🆚Komárom 3⃣1⃣🎯Fodor Bercel, Irányi Noah és Tóth Milán

Végig magabiztosan és a játékot dominálva mutattunk szép focit.

🆚Tatabánya 1⃣6⃣🎯Tóth Milán

A hazaiak ellen megérkezett a holtpont, ám utolsó lépésekig nagyot küzdöttek a fiúk. Bátran és nagy szívvel játszottunk, azonban a tatabányaiak pazar focijára nem volt ellenszerünk.

🆚Budafok 1⃣2⃣🎯Fodor Bercel

Hiába játszottunk szinte végig fölényben, hiába dolgoztunk ki számtalan helyzetet és rúgtunk kapufákat, ezúttal mindez eredményben nem volt a végén tetten érhető.

A tornán végig szép focit bemutatva felvettük a tempót a neves klubok csapataival, amely biztató a jövőre nézve. Minden pályára lépő játékosnak gratulálunk 👏👏👏

🙋‍♂️Tarpai Olivér, Fodor Bercel, Fodor Botond, Irányi Noah, Józsa Hunor, Máthé Attila, Molnár Milán, Tóth Milán

🗣A játéknapot követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Nagyon hasznos volt számunkra ez a hétvégi Bozsik Torna, ahol körzetközpontok és tehetségközpontok ellen mutathattuk meg magunkat.

Összességében elmondható, hogy minden mérkőzésen jóval magasabb tempó volt, mint amihez hozzászoktunk, de a gyerekek végig nagyon jó teljesítményt nyújtottak. A hazai csapat elleni mérkőzést leszámítva mindenkivel partiban voltunk és nagyon fordulatos élvezhető meccseket játszottunk!

Gratulálok mindenkinek a mai teljesítményéhez!”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Újabb forduló a Delej Ligában

Rendkívül sűrű a meccsnaptár U9-es legényeinknek, hiszen folyamatosan különböző utánpótlás tornákon lépnek pályára ifjaink. A múlt csütörtöki MTK tornát követően szombaton két megmérettetésre is sor került. A keret egy része – egy U8-es tehetséggel kiegészülve – a Delej utca felé vette az irányt, hogy a Delej Liga második fordulójában focizzon egy jót💪🔥

A második játéknapon két jó mérkőzést is játszottunk. A győzelmek ezúttal elmaradtak ugyan, ám újabb játékpercek pöröghettek a lábakba, amelyek értékes tapasztalatokkal gazdagították tehetségeinket⚽️

🆚Szigethalom 2⃣3⃣🎯Mikó-Hárosi Tamás, Rab Dominik

🆚SZAC Budapest 0⃣4⃣

🙋‍♂️Becs Olivér, Kiss Barnabás, Kristóf Dominik, Máthé Attila, Mikó-Hárosi Tamás, Rab Dominik és Szabó Merse

🗣A játéknapot követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Az első két helyezett csapattal találkoztunk a Delej Liga soron következő fordulójában. Mindkét mérkőzésén elmondható, hogy az első öt percben gyengén és figyelmetlenül játszottunk, főleg védekezésben. Az első félidő közepétől azonban mindkét mérkőzésen feljavult a játékunk és nagyon sok szép megoldást láthattunk a gyerekektől.

Az eredményektől függetlenül büszke vagyok a srácokra, mert nagyon sok minden visszaköszönt az edzésen gyakoroltakból. A hibákból pedig tanulni kell, hogy a következő mérkőzéseken már lehetőleg ne kövessük el azokat!”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, ügyesek voltatok👏

Ellenfeleinknek gratulálunk. Köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U9: Szuper foci az MTK tornán

Tegnap délután partneregyesületünk, az MTK Budapest rendezett tornát, 14 csapat részvételével, amelyen U9-es csapatunk is képviseltette magát. Nem is akárhogyan⚽️

Két csoportban pörögtek a mérkőzések, amelyeket ifjaink komoly tempót diktálva fociztak végig.

🆚Csepel TC 1⃣1⃣✅🎯Tóth Milán

Az első meccsen még ébredeztünk és egy kiegyenlített találkozón igazságos döntetlen született.

🆚Balassagyarmat 0⃣0⃣✅

A későbbi elődöntős ellen pazar focit mutattunk. Sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, szinte felborult a pálya, az ellen egyszer lépte át a felezővonalat. Ám mindent is kihagytunk, így meg kellett elégednünk az újabb egy ponttal.

🆚MTK Budapest 0⃣5⃣❌

Sokáig tartottuk magunkat és ziccerünk is volt a döntetlenhez, ám végül magabiztosan nyertek a hazaiak.

🆚Nagykovácsi 4⃣0⃣✅🎯Tóth Milán 2⃣, Fodor Bercel, Mikó-Hárosi Tamás

Pazar foci, sok góllal. Ugyan ismét csak töredékét rúgtuk be helyzeteinknek, ám így is magabiztos győzelmet arattunk.

🆚RAFC 4⃣0⃣✅🎯Máthé Attila 2⃣, Mikó-Hárosi Tamás, Tóth Milán

Ott folytattuk, ahol az előző meccsen abbahagytuk. Kompakt játék, pazar támadások és remek tempó.

🆚Dunakeszi 3⃣2⃣✅🎯Fodor Bercel, Irányi Noah, Mikó-Hárosi Tamás

A szív diadala. Hátrányból felállva, igazi csapatként küzdve játszottunk hatalmasat. Méltán járt a taps a meccs után.

Hiába hoztuk azonban le mindössze egy vereséggel a csoportot, a hét csapat közül a harmadik helyen végeztünk. Így jöhetett a helyosztó, az ötödik helyért.

🆚Kiskunlacháza 1⃣4⃣❌🎯Mikó-Hárosi Tamás

Kijött a rengeteg meccs okozta fáradtság és nem bírtuk el az ellen fizikai fölényét.

Pazar napot mentek ifjaink, gratulálunk srácok, ügyesek voltatok👏👏👏

🙋‍♂️Becs Olivér, Tarpai Olivér, Fodor Bercel, Irányi Noah, Józsa Hunor, Kiss Barnabás, Máthé Attila, Mikó-Hárosi Tamás, Molnár Milán, Tóth Milán

🗣A tornát követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:

„Remek mérkőzéseket játszottak a fiúk. Külön öröm volt látni, hogy az edzésen gyakoroltak visszaköszönnek a mérkőzéseken.

Mind csapat, mind pedig egyéni teljesítmény terén kiemelődő játékot láthattunk.

Együtt volt a csapat és a mérkőzések minden egyes percéért megküzdöttek a fiúk.

Gratulálok a fiúknak a remek teljesítményhez.”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛