Felnőtt hírek

Felnőtt: Utolsó percben lőtt góllal nyertünk Törökbálinton

Ismét matinéra készülhettünk a vármegyei mennyei versenyfutás aktuális állomásán Törökbálintra látogattunk, ahol volt revansra vágyunk, ugyanis a kupában egy végletekig

Felnőtt: Egy ide, egy oda

Szombaton ismét hazai pályán futballozhatott felnőtt csapatunk a vármegyei bajnoki küzdelemsorozat aktuális, immár . fordulójában Zsinórban meccses nyeretlen hullámból futottunk

Felnőtt: Vereség Diósdon

Vasárnap délután Diósdon lépett pályára felnőtt csapatunk Reménykedtünk, hogy a korábbi hetek eredménytelen, ám jó játéka immár eredménnyel is párosul

Felnőtt: Amikor semmi sem sikerül

Szombaton hazai pályán próbált felnőtt csapatunk kipörögni a hetek óta tartó negatív spirálból Hiába azonban a jelentős játékbeli fölény, a

Felnőtt: Amikor az eredmény nem tükrözi a játékot

Messze nincs jó szériában felnőtt csapatunk, hiszen mérkőzésből mindössze alkalommal hagytuk el győztesen a pályát. Játékosaink közt lassan több a

Felnőtt: Pátyi pontatlanság

Ismét vasárnap lépett pályára felnőtt csapatunk. Ezúttal az újonc Páty otthonában vendégszerepeltünk Rengeteg sérültet nélkülözve, két fiatalt a kispadon bevetve

Felnőtt: Nyertünk

Ha hétvége, akkor bajnoki forduló Az eddigi forduló alatt kissé beragadt a kézifék, így kötelező győzelemre készült felnőtt csapatunk egész

Felnőtt: Nem sikerült a bravúr a listavezető otthonában

A sorsolásnak „köszönhetően” ezúttal vasárnap délutáni fellépésre készülhettünk a II. osztály déli csoportjának aktuális fordulójában A /-es mutatóval és kapott