Ha hétvége, akkor bajnoki forduló
Az eddigi
forduló alatt kissé beragadt a kézifék, így kötelező győzelemre készült felnőtt csapatunk egész héten, ezer fokon pörgő lábakkal ![]()
![]()
Szombat délután
órakor útjára is indult a labda a Németh Ferenc Sportcentrumban
, ahol az Ócsa csapatát láttuk vendégül. Látogatóinkat több szurkoló is elkísérte, akik még a drapit is kitették a lelátóra, sőt mi több, hangos buzdítások közepette igyekeztek pontszerzésre sarkallni kedvenceiket ![]()
Ez olyannyira jól sikerült, hogy a mérkőzést megelőzően
ponttal előttünk osonó ócsaiak bátran és támadólag léptek fel, majd a félidő derekán egy élesen középre vágott szabadrúgásból megszerezték a vezetést
–![]()
Nem igazán találtuk a ritmust és csupán Tóth Bálintnak köszönhettük, hogy csak
mínusszal mentünk pihenőre. Amennyiben a nézőcsalogató játék alapjainak videós
oktatása lesz egyszer tananyag a labdarúgó képzésen, nem ezt a félidőt fogják óriás kivetítőre tenni a jövő mestereinek ![]()
![]()
Fordulást követően Tóth Bálint bravúr továbbra is megmaradt egy remekül eltalált, a léc alá tartó bomba kapcsán
azonban végre már mi is támadólag léptünk fel
Az utolsó ![]()
percre kapu elé szegeztük a vendégeket és Márfi Dávid révén egalizáltunk
–![]()
![]()
![]()
Márfi kedvet kapott a góllövéshez, így nem sokkal később duplázott, megfordítva ezzel az állást
–![]()
![]()
![]()
A végére még maradt izgalom, hiszen a csereként beszálló Kulcsár két sárga ![]()
után hamarabb idulhatott zuhanyozni ![]()
De a homokóra lepörgött
, az eredmény nem változott, nyertünk ![]()

A legfontosabb, hogy a
pont zsebben, a többit meg felejtsük el ![]()
![]()
![]()
Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:
„Az első játékrészben borzalmasan gyengén és akarat nélkül játszottunk. Félidőben szerkezetet váltottunk, valamint cseréltem is és az akarat is megérkezett a meccsbe. Sikerült megfordítanunk a mérkőzést, amely lendületet és hitet kell adjon a fiúknak.”
Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban ![]()
![]()
![]()
Több, mint egy klub ![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
