Szombati felnőtt bajnokit követően elnökségi tagunk, Géza Kulcsár fogott klaviatúrát és osztotta meg gondolatait:

„Elnökségi tagságom harmadik hetében a harmadik mérkőzésre készültem hazai pályán.

Miután elvégeztem a gasztronómiai teendőimet, megérkeztem a Sportcentrumba, teljesíteni vállalt feladataimat.
Amint kiérkeztem meglepődve tapasztaltam, hogy teendőim nagy részét elvégezték helyettem. A maradék feladatok ellátása után szokásomhoz híven, elkezdtem figyelni a szurkolók különböző viselkedési formáját a mérkőzés kronológiai sorrendjében.

A hazai szurkolók: érkezés a mérkőzésre mosolyogva; köszönés az ismerősöknek integetéssel, kézfogással, öleléssel, puszival, egyujjas mutogatással. A büféhez érve: megemelkedett pulzusszám, kortyolást imitáló gége mozgás, nyáladzás, félelem érzet a kiszáradás miatt.

A pályánál a bírói sípszó előtt: mosolygó nézők egymást licitálva, hogy hány góllal nyerünk; az ellenfél önbizalmára csapást mérve bekiabálások.

A pályánál a hármas sípszó után – hazai vereség – kétkezükkel arcukat fogó szurkolók, tárogatók, öklüket rázók, hazafutók. Ezzel párhuzamosan megjelentek az ellenszurkolók, a sajnálkozók, az ész osztók és a károgók. Idáig boldog szurkolóként nem érzékeltem ebbéli megnyilvánulásait a foci szakértő közönségének.

Az ellenfél szurkolói: boldog mosoly a mérkőzés után; taps, integetés és bajnokcsapat rigmusok ismétlése.

Magam gondolataimba mélyedve irodalmi párhuzamot vontam. Míg én Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésén elmélkedem az ellenfél Rejtő Jenőn pallérozódik, igazolva az emberek irodalmi sokszínűségét.

Kellemes meglepetés. A legfontosabb tényező ebben a történetben a CSAPAT, igen, csupa nagybetűvel. A vesztes mérkőzés után együtt maradtak és átbeszélték a mérkőzést az edzővel és egymással, azzal a kulturált zrikával, ami egy összetartó csapat képét mutatta nekem. Nem érzékeltem morális válságot, klikkesedést és széthúzást. Tudom vannak problémák, ellentétek, sértődések. Nehéz lesz kimászni ebből a gödörből, de én hiszek bennük, nem is tehetek mást hiszen egy csapatban vagyunk. Hajrá Telek!”

Hajrá Telek