Öregfiúk: Három gól, három pont

Hétfőn rangadónak adott otthont a halásztelki sportcentrum, hiszen a két mérkőzést követően hibátlan Monor SE látogatott Hozzánk ⚽️

Nem bizonyultunk jó vendéglátónak hiszen már az első etapban 3️⃣ gólt is berámoltunk 🎯⚽️⚽️⚽️Ráadásul, hogy a játékvezetők dolgát is megkönnyítsük, mindhárom alkalommal Berhidai kolléga csengetett 💪3️⃣0️⃣

Az első félidő parádés teljesítményét még az sem tudta elhomályosítani, hogy egy jól eltalált lövéssel szépített ellenfelünk 3️⃣1️⃣

Fordulást követően parázs izgalmak következtek, hiszen amíg mi kihagytuk helyzeteinket, a másik oldalon büntetőből feljöttek a monoriak egyre 3️⃣2️⃣

Az utolsó percek Hitchcock-i magasságokba dobták az izgalom faktort 💪🔥Két 101 százalékos helyzetet hagytunk ki, majd a hosszabbítás perceiben büntetőhöz jutott ellenfelünk. A drámát pedig egy bravúros védés hozta el Komáromi János jóvoltából, amivel itthon tartottuk a 3️⃣ pontot 🔥👏💪

🎤 Csapatunk játékos-edzője, Attila Szécsi mérkőzést követő értékelése:

„Egy nagyon jó iramú mérkőzésen megérdemelt három pontot szereztünk. Az első félidőben minden taktikai és szerkezeti részt betartva ellenállhatatlanul játszottak a fiúk.

Mióta itt vagyok, ilyen jól és hatékonyan nem láttam játszani a halásztelki csapatot. Szebbnel szebb akciók, kidolgozott helyzetek sokasága és persze gólok jellemezték az első félidőt, mely kifejezetten nagy iramú volt. Talán ennek is köszönhető, hogy a második félidő 20. percétől elfogytunk erőben.

Ráadásul sajnos egy figyelmetlenségből fakadó büntető is felhozta az ellenfelet, akik a végén még egy további büntetőt is hibáztak, így kialakult a 3-2-es végeredmény.

Büszke vagyok a srácokra, több nagyszerű teljesítmény is volt a csapatban. Kapusunk, Komáromi János pedig a végén büntetőt fogott, amiért nagy köszönet neki.

Jövő héten a Kelen csapata ellen ha az első félidő játékát tudjuk nyújtani, biztos vagyok benne hogy három ponttal térünk haza.

Hajrá Telek, Hajrá Öregfiúk!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏🙏💪

Hajrá Telek! 💙💛