Halásztelki Futball Club

Kezdőlap

U13, U14

U13: Továbbra is 100%-osan

Szombaton újabb játéknapra ébredtek U13-as legényeink A futsal rájátszás második etapjára -ből győzelemmel a hátunk mögött érkeztünk Ezúttal pedig meccs
U9

U9: Edzőmeccsen brillíroztak srácaink

Pénteken délután Szigethalom gárdáját fogadtuk egy kis focira Létszámban ugyan fele annyian sem voltunk, mint vendégeink, azonban a gólok számát
Egyéb, U17

U17: Újabb felkészülési mérkőzés

Szombat délelőtt második fordulójához érkezett az U17-es korosztály Budatétényben megrendezett mini Felkészülési torna sorozata Ezúttal a csepeli CsHC csapata volt
U11 Kék

U11: Ismét Bozsik tornán jártunk

Szombat délelőtt újfent terembe vonultak U11-es játékosaink, hiszen a téli Bozsik-sorozat újabb állomására került sor A srácok meccset is játszottak,
Felnőtt csapat

Felnőtt: Meg volt a főpróba, jöhet az előadás

Kora délután felnőtt csapatunk lejátszotta a felkészülési időszak utolsó mérkőzését A budafoki Promontor utcában Nagytétényi SE csapata ellen zártuk a
U13, U14

U13: Két győzelemmel nyitottuk a rájátszást

Hétvégén megkezdődött U13-as korosztályunknak is a futsal sorozat rájátszása. Két mérkőzés lett betervezve, de másfél lett belőle Dömsöd elleni első
Egyéb, U17

U15: Harmadik helyen a továbbra is menetelő srácok

Szombaton ismét futsalé volt a főszerep, ugyanis U15-ös korosztályunk újfent pályára lépett, immár a rájátszás második játéknapján Több hiányzóval a
U11 Kék

U11: Megkezdődtek a felsőház küzdelmei

Vasárnap folytatódtak a futsal bajnoki sorozat eseményei U11-es korosztályunknál. Az alapszakaszban megszerzett . helyezésnek köszenhetően a felsőházban találtuk magunkat. Itt