Címke: felnőtt

Felnőtt: „Jó” vendégek voltunk a búcsún

Vasárnap délután Újhartyánban játszott bajnoki mérkőzést felnőtt csapatunk. Az eredeti sorsolás szerint hazai pályán mérkőztünk volna meg az újhartyániakkal, azonban ellenfelünk a pályaválasztói jog felcserélését kérte a hétvégi búcsú okán🎉🆚

A tavalyi szezonban kétszer is „megtréfáltak” Bennünket az újhartyániak és sajnos idén sem tudtunk ezen a rossz sorozaton változtatni. Enervált játékunk ismét nagy arányú különbséget eredményezett a két csapat között, sajnos nem a Mi javunkra❌

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Ez a mérkőzés egy kicsit sem úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna, vagy ahogyan készültünk rá… Voltunk már nehéz helyzetben korábban is. Abból is felálltunk, most is fel fogunk! Amikor nyert a csapat, akkor is az én gyerekeim a srácok és most, hogy ilyen eredmény született, akkor is az én gyerekeim.”

Az Újhartyán csapatának gratulálunk, köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

🔜Következő fordulóban (11.01. szombat) Maglódon lépünk pályára🆚⚽

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Hivatalosan is átadásra kerültek az idei fejlesztések

Napról napra azon dolgozunk, hogy minél jobb körülményeket és lehetőségeket teremtsünk klubunk sportolói számára💪

A tegnapi napon – a játékosok, szülők, szakmai stáb és szurkolók körében – Nagy Barnabás polgármesterrel közösen hivatalosan is átadtuk a sikeres pályázatok által megvalósított idei beruházásaink eredményeit. Az infrastrukturális fejlesztések reményeink szerint mind a felkészítés, mind pedig a versenyeztetés kapcsán újabb pluszt jelentenek majd a mindennapokban:

🔆 korszerű pályavilágítás az első edzőpályán✅

⚽ új kispadok és technikai zóna kialakítása✅

🏟️ a lelátó áthelyezése✅

🚌 kilenc személyes kisbusz beszerzése a gyerekek versenyeztetéséhez✅

🌱 a pályák felújítása többszöri felülvetéssel és gyepgondozással✅

Köszönet mindenkinek, aki munkájával, támogatásával hozzájárult a fejlesztésekhez – az edzőknek, sportolóknak, szülőknek, támogatóinknak, Halásztelek Város Önkormányzatának, a Magyar Labdarúgó Szövetségnek, valamint a MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóságának👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Nem éltünk az ember- és gólelőnnyel

Dobogóról várhattuk a szombat délutáni újabb mennyei (vár)megyei fordulót, amely ezúttal Ráckevére „utaztatott” Bennünket. Az utóbbi években nem igazán sikerültek ráckevei utazásaink, ám ezúttal jó formánkban bízva reménykedtünk a pontokkal való hazatérésben🆚

Tervünk jól is alakult, hiszen az első félidőben Nádas Krisz góljával megszereztük a vezetést 0⃣1⃣⚽️🎯

A második etapban nem csupán gól-, de emberelőnybe is kerültünk🟥majd Márfi Dávid gólja már kettőre növelte előnyünket 0⃣2⃣⚽️🎯

Hogy mégsem sikerül a jó lapokat a végén „termőre fordítani”, annak a mérkőzés utolsó 7 percében szerzett két hazai gól az „oka”, amelynek eredményeként végül meg kellett elégednünk az egy ponttal👍

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Egy megnyert mérkőzést sikerült elrontanunk, amelynek egy részét magamra vállalom. De azt már többször elmondtam, ha le lehet zárni egy mérkőzést, azt minél hamarabb meg kell tenni! A helyzeteink meg voltak, ám ezeket ki is hagytuk, ami meg is bosszulta magát. Remélem ebből most tanultuk…”

A Ráckeve csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

🔜Következő fordulóban (10.26. vasárnap) a listavezető Újhartyán otthonába látogatunk🆚⚽

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Immár a második helyen a tabellán

A bajnokságban szép nyarat és őszt produkáló felnőtt alakulatunk szombat délután hazai pályán fogadta az újonc Inárcs gárdáját🆚Vendégeink is pazar formát mutattak eddig, hiszen a mérkőzést megelőzően közvetlenül mögöttünk masíroztak a tabellán, igencsak tekintélyt parancsoló eredményeket villantva💪

A nagy szélben lejátszott találkozó első etapjában a tavaly még csapatunkat erősítő Bartha Márkkal a soraiban futballozó vendégek szereztek vezetést 0⃣1⃣❌

A leginkább védekezésre berendezkedő ellenfél reteszét a találkozó végén sikerült feltörni Nádas Krisz találatával, így egy ponttal zárhattuk a hétvégét. Az eredmények alakulása okán ez az egy pont ezúttal sokat ért, hiszen felléptünk a tabella második pozíciójába💪

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Nem úgy alakult ez a mérkőzés, ahogyan azt előzetesen gondoltuk. Az egész mérkőzésen egy kapuztunk, ellenfelünk teljes mértékben a védekezésre rendezkedett be. Nem igazán akartak a vendégek focizni, mindössze egy-két előre vágott labdából voltak veszélyesek az első félidőben. Ezekből azonban egyszer sikerült is megszerezniük a vezetést, bár véleményem szerint leshelyzet előzte meg a találatot.

A második félidőben sem változott a játék képe: mi fociztunk, ellenfelünk pedig előre vágott labdákból próbált kontrázni. A helyzeteink ismét meg voltak, kapufát is rúgtunk. Szerkezetet váltottunk és még nagyobb nyomást helyeztünk ellenfelünkre, végül sikerült kiegyenlítenünk.

Oda kell figyelnünk, hogy amikor egy csapat ennyire a védekezésre rendezkedik be, akkor a kínálkozó lehetőségeket minél nagyobb százalékban használjuk ki!”

Az Inárcs csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

🔜Következő fordulóban (10.18. szombat) Ráckevére látogatunk🆚⚽

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Felnőtt: Újabb győzelmünkkel továbbra is a dobogón

Az idei szezonban remekül kezdett felnőtt alakulatunk, hiszen az első hat mérkőzésen csupán egy alkalommal szerzett több találatot aktuális ellenfelünk. A pozitív bajnoki rajt a tabella első harmadába lendített Bennünket és reménykedtünk, folytatni tudjuk a szép sorozatot💪

Szombat délután ismét hazai pályán mutathatta meg aktuális formáját brigádunk. Ezúttal a tavaly még az első osztályban szereplő, remek játékerőt képviselő Nagykáta látogatott a Sportcentrumba🆚

Határozottan kezdtek a vendégek és két ziccer is Simonfi Tomi reflexeinek köszönhetően maradt kihasználatlan🧤🥅 Ellenben – korábbi önmagunkhoz képest szokatlan módon – az első akciónkból betaláltunk. Gáspár Andris pazar labdájával Dobos Zalán futhatott el, aki magabiztosan értékesítette a kínálkozó lehetőséget 1⃣0⃣⚽️🎯

Továbbra is inkább ellenfelünk dominált és jó tempóban próbálkozott, ám a félidő végéhez közeledve ismét nem hibáztunk. Nádas Krisz volt higgadt 2⃣0⃣⚽🎯Ám még mielőtt nyugodtan mehettünk volna pihenőre, megérdemelten szépítettek a nagykátaiak 2⃣1⃣❌

A második játékrészben koncentráltabban játszva magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és több próbálkozásunk is akadt a kapu előtt. Gáspár Andris által értékesített büntetővel kettőre növeltük előnyünket 3⃣1⃣⚽🎯

Nem sokkal a gólunkat követően pedig egy kiállítás révén emberelőnybe is kerültünk, amely után már megőríztük két gólos előnyünket💪

A kiállítás sorsára jutó vendég játékos az ütközés során sajnos szerencsétlen sérülést szenvedett, percekig állt a játék, majd hordágyon kellett levinni a játéktérről a játékost és mentő érkezett a helyszínre🚑Lengyel Máténak ezúton kívánunk mielőbbi jobbulást🙏

Győzelmünkkel a képzeletbeli dobogón pihenünk egy hetet💪

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Ellenfelünk nagy tempóban játszott egész mérkőzés alatt, mi viszont nem a legjobb játékunkat vittük pályára. Nem találtuk a ritmust, sokszor kapkodó volt a játékunk és nem tudtuk dominálni a középpályát.

Viszont amikor elővettük azt a játékunkat, amelyet szeretünk és tudunk is, abból szépségdíjas gólt, illetve gólokat szereztünk. Gratulálok a csapatnak!

Az ellenfél játékosának, Lengyel Máténak jobbulást kívánunk!”

A Nagykáta csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

🔜Következő fordulóban (10.11. szombat) egy újabb kiváló csapattal találkozunk, ugyanis az újoncként pazar szezont futó Inárcs látogat Halásztelekre🆚⚽

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛