Címke: felnőtt

Felnőtt: Pont nélkül maradtunk

Szombat délután, tökéletes futball időben került sor a „mennyeimegyei” újabb fordulójára. Ezúttal a jó erőkből álló és 5️⃣. helyen süvítő Tápiószecső FC otthonába látogattunk ⚽️

Sajnos már a mérkőzés elején hátrányba kerültünk 1️⃣0️⃣ és ez a második félidő elején mindez csak fokozódott 2️⃣0️⃣. Cserékkel frissültünk, amelyet illetően szintén nem volt szerencsénk, hiszen néhány percnyi játék után Kardos Fecó és Kulcsár Zoli is megsérült, így újabb cserék szükségeltettek.

Patkó Pepe beszállt a kispadról és egy szögletet bólintott a kapuba, visszahozva ezzel a reményt 2️⃣1️⃣⚽️🎯

Ez a bizonyos remény mindössze 4️⃣ percig élt, amikor az ellen támadója parádés gólt ragasztott a bal felsőnkbe 3️⃣1️⃣ Megkaptuk a zárás felé a 4️⃣-et is, majd Gyarmati Dominik kozmetikázott még egy „csiki-csuki” végén, beállítva ezzel a végeredményt 4️⃣2️⃣

🗣🎙Mérkőzést követően Patkó Pepe értékelt:

„A csapat egy kicsit megilletődött az ellenfél játékától. Arra készültünk, hogy le fognak minket támadni, ám helyette kontrára rendezkedtek be. Ezt pedig jól csinálták, mivel bevált a taktikájuk.

Próbáltuk a játékot a kezünkben tartani, de rossz helyeken vesztettünk labdát és ezeket ellenfelünk kíméletlenül kihasználta.

Egy csapatként nyerünk és vesztünk! A sok kapott gól, nem az ellenfél erejét mutatta, hanem két játékosuk magasabb osztálybeli képességeit. További sok sikert kívánok a Tápiószecső csapatának.”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Gól nélküli döntetlen

Szombat délután – két hetet követően – ismét pályára lépett felnőtt csapatunk ⚽️A Dabas visszalépése miatt egy hétvégét pihentünk, így újra hazai pályán bizonyíthattunk, immár megújult szakmai stábbal, ezúttal a Tápiógyörgye KSK ellen 💪

Az idei bajnokságban első gól nélküli döntetlenünket hoztuk le, így egy ponttal zártuk a hétvégét. Jövő héten Tápiószecsőre látogatunk, amely nem lesz egyszerű feladvány ⚽️

🗣🎙Mérkőzést követően Pepe Patkó értékelt:

„Elsősorban szeretnénk megköszönni a szurkolóknak és mindenkinek, aki ebben a nem túl jó időben kilátogatott a mérkőzésre.

Azonos erők küzdelmét láthattuk a pályán. Úgy érzem, nekünk több esélyünk lett volna a gólszerzésre, ellenfelünk inkább a kontrákra rendezkedett be. Labdabirtoklásban erősebbek voltunk, azonban színesebbé kell tenni a támadó játékunkat. Ki kell használnunk a legkisebb lehetőségeket is a kapu előtt és akkor sikeresek tudunk lenni.

Köszönöm minden játékosnak a hozzáállást!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Több, mint egy Csapat 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Gráczki – Patkó páros irányítja a csapatot

Felnőtt csapatunk vezetőedzői pozíciója nem volt sokáig betöltetlen, ugyanis a keddi edzésen már megújult szakmai stáb vezényelte a gyakorlatokat ⚽️

Az eddig pályaedzőként a csapat mellett dolgozó Péter Gráczki, valamint a csatárként az ellen kapuját rohamozó Pepe Patkó immár közösen készítik fel a csapatot és vezénylik a meccseket az oldalvonal mellett a szezon végéig.

🗣🎙Gráczki Péter: „Nehéz döntés volt, de a csapat és a klub érdekeit szem előtt tartva elvállaltam a feladatot. Pepével megosztjuk majd a feladatokat. Sportemberként nem is mondhatok mást, mint azt, hogy a hátralévő 8 meccsből ki kell hoznunk a maximumot.”

🗣🎙Patkó Pepe: „Azt gondolom, hogy Petivel együtt jól ki fogjuk egészíteni egymást. Azon leszünk, hogy mind játékban, mind pedig mentalitásban olyan teljesítményt nyújtson a csapat, amely a következő szezon alapja lehet.”

Mindent bele Urak! 💪

Több, mint egy Csapat 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Újabb nagy arányú vereség

Jó lenne azt mondani, hogy áprilisi tréfa, de sajnos nem az. Hazai pályán fogadtuk ma délután az Újhartyán VSE csapatát, akik 6️⃣ góllal terhelték meg kapunkat a mérkőzés lefújásáig..

Talán jobbkor nem is jöhetne számunkra a jövö hétvégi szünnap.

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk 💪👏🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Ismét a győzelem útján

Ma délután hazai pályán lépett pályára felnőtt csapatunk ⚽️ Ellenfélként az Ecser csapata látogatott hozzánk, akik az első negyedóra végén kihasználták figyelmetlenségünket és korán előnybe is kerültek 0️⃣1️⃣

Magasabb fokozatba kapcsoltunk és Tamás Dávid jó „ecseri szokása szerint” szögletből mattolt 1️⃣1️⃣⚽️🎯👀

Örömünk ugyanakkor nem tartott sokáig, hiszen a középkezdést követően elkövetett szabálytalanságot góllal büntették a vendégek 1️⃣2️⃣

A „gól-cunaminak” 🌪 azonban még nem volt vége, szerencsére. Továbbra is mi kezdeményeztünk és ennek meg is lett az eredménye: egy beívelésre pazarul érkezett Kovács Attila és egyenlített 2️⃣2️⃣⚽️🎯 A balbekkből balszélsővé avanzsált játékosunk nem állt le és tovább lubickolva régi-új szerepkörében nem hibázott egy kontrát követően 3️⃣2️⃣⚽️🎯

Előnnyel mehettünk pihenni. Fordulást követően már nem adtuk ki kezünkből az előnyt, amit Nádas Krisztián 4️⃣2️⃣⚽️🎯és Gáspár András 5️⃣2️⃣⚽️🎯révén még meg is toldottunk 👏💪

A néha szikrázóan kemény 🤜🤛összecsapás végén magabiztos sikert arattunk és visszatértünk a győzelem útjára 🔥💪

🗣🎙 Erik Taskovics vezetőedző értékelése:

„A mérkőzés arról szólt, hogy a felívelt labdákat kontroll alatt tudjuk-e tartani. Kétszer vezettek a vendégek az első félidőben, de ezekre jól reagáltunk és úgy futballoztunk, hogy nem volt kérdés, ki lesz ennek a mérkőzésnek a győztese.

Sajnos – a korábbi összecsapásainkhoz hasonlóan – újfent több olyan belépő volt a mérkőzés során, ami túlment a keménységen. Ezúttal szerencsére megúsztuk sérülés nélkül. Erre a játékra mi futballal reagáltunk, ez pedig ma győzelmet ért.

Ahogyan a múlt hét után sem kell kardba dőlni, ezután a meccs után sem kell túl ünnepelni magunkat. Dolgozunk tovább, szeretnénk minél több pontot gyűjteni és kiszolgálni lelkes közönségünket.”

🗣🎙A két gólos Kovács Attila értékelése:

„Elég nehéz mérkőzés volt, hiszen ellenfelünk a felívelgetésekre rendezkedett be, ami az elején ugyan bejött nekik, de aztán váltottunk. Kombinatív játékunkkal sikerült megtörni a vendégeket és szerencsére nekem is sikerült betalálni.

Nagyon örültem, hogy újra támadó szerepkörben játszhattam, de az erőnlétem még nem az igazi a két hetes betegség miatt kiesés okán. Gratulálok a csapatnak!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk!

Csapatunknak nagy gratuláció, szép volt fiúk! 👏💪

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

Felnőtt: Fájó vereség

Szombaton Tápiószentmártonba látogattunk, ahol a tabella 3️⃣. helyén álló hazaiak ellen készültünk bravúrra. Sajnos a bravúr nem csupán elmaradt, de méretes zakót szabtak Ránk vendéglátóink a kellemes napsütésben ☀️

Egy félidő alatt 6️⃣-ot rámoltak kapunkba, amelyből egy büntető, egy szabadrúgás és négy olyan távoli bomba 💣amit hetekig mutatnának a CBS Sport Golazo-n 📺 Ezeket sajnos nem mi rúgtuk, így csak tapsolhattunk kínunkban 👏

Második félidőt ugyan lehoztuk egy ikszre, de ez így is nagyon nem nézett ki jól… Stílszerűen mondhatnánk, hogy egy hetünk van a javításra, de helyette inkább ismételten rögzítjük: MELLETTETEK VAGYUNK SRÁCOK 💪💪💪

🗣🎙Mérkőzést követően Erik Taskovics vezetőedző értékelt:

„Elég foghíjas kerettel érkeztünk a csoport egyik legjobb csapatához. Sajnos az első félidőben az ellenfelünk eldöntötte az érdemleges dolgokat. A második félidőben tisztességes játékot mutattunk be, bizonyítva, hogy van tartásunk.

Jövő héten javítunk, ebben biztos vagyok!”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a bajnokságban! 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛