Felnőtt: Nem sikerült a bravúr a listavezető otthonában

A sorsolásnak „köszönhetően” ezúttal vasárnap délutáni fellépésre készülhettünk a II. osztály déli csoportjának aktuális fordulójában 🆕

A 4️⃣/4️⃣-es mutatóval és kapott gól nélkül (!) startoló Aranyszarvas SE Labdarúgó Szakosztályhoz látogattunk, ahol parádés környezet és kifogástalan pálya várt Ránk ⚽

Az első játékrész tapogatózó futballt hozott ⚽ és inkább mezőnyjátékot láthattak a kilátógató érdeklődők, mintsem percenként akciódús focit. Helyzet nem igazán adódott hazai oldalon sem, ám egy pillanatnyi dekoncentráltság máris hátrányba húzott Minket 〽️Ezt követően 2️⃣alkalommal is egyenlíthettünk volna, ám nem tettük ❌Ráadásul egy szerencsétlen ütközést követően elveszítettük a középpálya oszlopát, mivel Kovács Sólyom csak a társak segítségével tudta elhagyni a pályát 🚑

Fordulást követően továbbra is a hazaiak domináltak, ám ekkor már kevésbé tudtunk veszélyesek lenni. Az utolsó 🔟percig tartott az erőnk, így a végére eldőlt a mérkőzés 😞

🗣Mérkőzést követően Gábor Béky értékelt:

„Úgy gondolom, hogy az eddig hibátlan csapat ellen maximálisan helyt állt a csapat. Amit elterveztem, az ült a mérkőzésen. Nem tudtak velünk mit kezdeni, sőt még nekünk voltak helyzeteink. Aztán kaptunk egy elkerülhető gólt.

Ha mentálisan jobb állapotba vagyunk, akkor ki merem mondani, nem ez lett volna a mérkőzés vége. Most már azt gondolom, szerencsénk sincs. Az az átok, ami rajtunk van, most már leszállhatna rólunk. Hétről-hétre veszitek el játékosokat.

Nem adjuk fel, dolgozunk tovább! Egyszer meg fog fordulni ez a tendencia. Ettől függetlenül gratulálok a srácoknak, emberileg nagyon erősek, ez az ami hitet ad nekünk!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és gratulálunk 👏🙏💪

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛