Címke: U13

U13: Szintfelmérő Pesterzsébeten

Szombat délután immár harmadik edzőmérkőzésére készülődhetett U13-as csapatunk⚽️Az első két fellépésen hintett 28 gól után ezúttal mértékletesebb termésre „készülődhettünk”, ugyanis a két osztállyal feljebb vitézkedő ESMTK U13 vendégei voltunk 💪A regionális küzdelmekben igencsak szép őszt produkáló vendéglátónkkal ellentétben nálunk U1️⃣2️⃣ és U1️⃣3️⃣ vegyes brigád futott ki a műfüre, kezdőben U1️⃣1️⃣-es tehetséggel „megspékelve”💪

A 3️⃣×2️⃣5️⃣ első etapjában nagyot mentek a fiúk, aztán a mérkőzés felétől elfogyott az „üzemanyag” a számunkra nem megszokott iramból adódóan. A mérkőzésen 1️⃣2️⃣ találatot jegyezhettünk fel és élesben is tapasztalhattuk, van még előttünk munka👏💪

🙋‍♂️Pályára lépett: Hegedüs Nimród, Csiklya Noel, Oke Olamide, Hangyál Zsombor, Kottra Nándor, Nádházi Gergő, Kozma Vajk, Dombovári Félix, Bartók Tamás, Pántya Levente, Bakk Attila, Forró Zalán, Hederics Marcell, Püspöki Gergely és Vereckei Zsombor

🎯Bakk Attila, Dombovári Félix és Pántya Levente

🗣Mérkőzést követően Dávid Kornis vezetőedző értékelt:

„Az első 35 percben remek focit játszottunk és egyenrangú partnerei voltunk a 2 osztállyal feljebb szereplő ellenfelünknek, akik ráadásul „tiszta” korosztály voltak – mondhatni idősebbek. Meg voltak bőven a helyzeteink is, viszont ismételten rossz döntések születtek a kapu előtt…

A mérkőzés második felére teljesen elfáradtunk, ami érthető, hiszen nagyon nagy volt az iram és a fizikális különbség. Illetve kaptunk olyan gólokat, ami lelkileg is megterhelte a srácokat, így feladták a végére…emiatt egy kicsit mérges vagyok.

A végét leszámítva és az első 35 percből táplálkozva teljes mértékben elégedett vagyok. Pozitív visszajelzést kaptam arról, hogy nagyon jó úton járunk a cél elérésében. Hozzáteszem ezt az ellenfél edzője is megjegyezte a mérkőzés végén és dícsérettel illette a csapatot! Bravó srácok!

Folytatjuk a kemény munkát, hogy a rajtra rendben legyünk!”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a tavaszra👏💪🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13: Gólérzékeny támadóval erősítettünk

A téli átigazolási időszakban is többen szeretnének Hozzánk csatlakozni, amely rendkívül nagy öröm Számunkra💪✅ Utánpótlás csapataink edzésein fel-felbukkannak újabb és újabb tehetségek💪

Legújabb játékosunk, Kozma Vajk az U13-as csapatunkhoz érkezik, mégpedig a Carvalho Akadéma SE csapatától igazol Hozzánk 🤝💪⚽️

Vajk rendkívül gólerős és technikás játékos, aki a támadó szekció egyik ékköve lehet tavasszal💪🔥💣

Köszönjük a bizalmat 🙏Nagy szeretettel köszöntünk Vajk, érezd jól magad 💪⚽️

Mert itt focizni jó 💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13: Szombat délelőtti gólfieszta

Tovább dübörög az edzőmeccs dömping 🚂Az U13-as korosztályunk szombaton már második felkészülési mérkőzését pipálhatta ki✅ Ifjaink ezúttal Csepelre látogattak és igazi gólszüret kerekedett a február eleji összecsapáson 🎯

Sajnos ezúttal is több hiányzó szerepelt az „eltáv listán”, ám akik jelen voltak, kitettek magukért💪 Többször szemre is tetszetős futballt bemutatva remek délelőttöt produkáltak tehetségeink 👏

🙋‍♂️Pályára lépett: Bartók Tamás, Dobos Ádám, Forró Zalán, Hangyál Zsombor, Kaló Milán, Kenesei Ákos, Kottra Nándor, Kozma Vajk, Nádházi Gergő, Oke Olamide, Püspöki Gergely, Vereckei Zsombor

🎯 Gól: Kozma Vajk 8️⃣, Forró Zalán 5️⃣, Nádházi Gergő 2️⃣, Kaló Milán, Oke Olamide, Vereckei Zsombor

🗣Mérkőzést követően Dávid Kornis vezetőedző értékelt:

„Az első 5-10 percet ismét álmoskásan kezdtük, de utána viszont megérkeztünk a mérkőzésbe, nem is akárhogyan. Végig nagy iramot diktáltunk, rengeteget birtokoltuk a labdát, nagyon szép labdakihozatalok és támadások voltak, jó volt a visszazárás is…

A pressing is egyre jobban ment, aminek külön örülök, hiszen ez a cél..ellenben a kapu előtt nem minden esetben a legjobb döntés született..ezen még dolgoznunk kell.

Összességében rendben volt a mai, több edzésen gyakoroltakat láttam már vissza.

Dolgozunk tovább keményen!

Köszönöm Ákosnak, hogy kisegített minket és vállalta a Kapu örzője szerepet!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban👏💪🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13: Magabiztos győzelem az első edzőmeccsen

Múlt héten az időjárás közbeszólt 🌨❄️az új esztendő első edzőmeccsét illetően, ám ezúttal biztosra mentünk🤞 Nem csupán műfű, de buborék is támogatta az időjárás-független tervezést, így a Lőrinc United otthonában végre nagyobb pályaméreten is bizonyíthattak ifjaink🙏

Több hiányzó 🚑is távollétet jelzett a keretből, amely listán 3❗️ kapusunk is szerepelt, így ideiglenes hálóőrrel vettük fel a küzdelmet. Emellett 2feljátszó és 5, ősszel még nem szereplő játékos is a keret tagjaként melegített, így összeszokott játékkal nem feltétlenül kellett számolni. Ennek ellenére a 8️⃣0️⃣ percnyi játék során 1️⃣4️⃣ találat született, amelyből kék-sárga mezes tehetségeink rendesen „termeltek”, így elégedetten térhettek haza🔥

🙋‍♂️Pályára lépő játékosaink: Bartók Tamás, Dobos Ádám, Dombovári Félix, Hangyál Zsombor, Hederics Marcell, Kaló Milán, Kozma Vajk, Kottra Nándor, Nádházi Gergely, Oke Olamide, Püspöki Gergely, Vereckei Zsombor és Tarpai Poldi

🎯Góllövők: Dombovári Félix 3️⃣, Kozma Vajk 3️⃣, Nádházi Gergő 2️⃣, Dobos Ádám, Hederics Marcell

🗣Mérkőzést követően Dávid Kornis vezetőedző értékelt:

„Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, ami talán már védjegyünk is valahol. Látszott, hogy a téli időszakban kispályán gyakoroltunk, de összességében első mérkőzésnek nem volt rossz.

Láttam több jó megoldást, a labdakihozatalok is néhol már rendben voltak, viszont nagyon elején vagyunk még a felkészülésnek. A tengelyben van még mit javítani és a kapu előtti befejezéseken is sokat kell dolgoznunk.

Mindenki nagyon jól játszott és büszke vagyok a csapatra, különösen azért is értékes ez a teljesítmény, mert kapusok nélkül tudtunk csak kiállni. Külön köszönöm Püspöki Gerinek, hogy beállt a kapuba. Folytatjuk tovább és dolgozunk keményen.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban👏💪🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13: Túl a második futsal fordulón

Újabb korosztályunk csapott bele a mérkőzések sorába az újévben, ugyanis U13-as legényeink is éles játékkal frissítettek vasárnap a hétközi felkészülés edzései között ⚽A futsal fordulókat illetően immár a második naphoz érkeztünk ezen korosztályban is és az érdi Treff sportcsarnokban két mérkőzésen léphettek pályára tehetségeink 🔥

A kora reggeli kezdés még álmosan érintette srácainkat és a korábban akklimatizálódó Sasfiókák megérdemelt győzelmet arattak 😞Ezt követően egy remek iramú, izgalmas meccsen hiába nőttünk ellenfelünk fölé a játék több elemében is, a gólokat a dunaharaszti srácok lőtték, így ezúttal nem termett babér a kék-sárga mezeseknek.

Vannak ilyen napok, jöhetnek az edzések és hétvégén már az év első 3/4-ed pályás edzőmeccse 💪

🗣A délelőtt zárásaként Kornis Dávid vezetőedző értékelt:

„Komoly zárlattal indult a mai nap… nem igazán tudta felvenni a csapat a ritmust…mintha elfelejtették volna, hogy hol vannak és mi történik körülöttük. Dekoncentráltan, helyezkedési hibákkal, kommunikációs problémákkal teli mérkőzéssel kezdtük meg a 2. Futsal fordulót…

A második mérkőzésen viszont azt kaptam, amit látni szeretnék és amit várok. Úgy gondolom, hogy nem érdemeltünk vereséget…Azt nem engedhetjük meg magunknak egy olyan csapat ellen, amiben ilyen minőségű labdarugók vannak, hogy 4-5 100%-os ziccert hagyjunk ki. Egy kiélezett, iramos mérkőzést sikerült játszanunk, amiben CSAK a gólokban maradtunk alul!

Ez a két mérkőzés jó tanulópénz volt..látjuk mi az, amit ki kell javítani a további fordulókra, mind védekezésben, mind befejezésben…Dolgozunk tovább!”

Ellenfeleinknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a szezonban 💪👏🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Hétfőn beindult a munka

Tegnap hivatalosan is megkezdődött a felkészülési időszak és ezzel már 7 csapatunk is megnyomta idén a start ▶️gombot🔥Nagyüzem volt a műfüves pályákon, valamint az edzőpályán is⚽️💪

Ma pedig már teljessé válik az utánpótlás jelenléti ív, valamint a felnőttek is befutnak a Sportcentrumba 💪

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛