U13″kék”: A futsal sorozat célegyenesében

Vasárnap kora reggel parkettre lépett U13-as „kék” csapatunk. Ezúttal Törökbálintra vitt Bennünket a sorsolás szele és a hibátlan Budakeszi ellen kezdtük a napot🆚Az első félidőben három-három helyzet adódott a kapuk előtt, de sajnos míg mi a kihagyhatatlant is kihagytuk, ellenfelünk könyörtelenül büntetett❌Két gólos hátrányunk megmaradt a meccs végéig, így nem tudtunk visszavágni a remek játékerőt képviselő Budakeszinek⚽️

Egy meccsnyi pihenőt követően aztán kinyílt az a bizonyos gólzsák. Kozma Vajk parádés góljai és Matondo Joel mesternégyese felörgette az eredményjelzőt és mivel hátul remekül zártunk, magabiztos és fölényes győzelmet arattunk ✅

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏

🗣Játéknapot követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Megbeszéltünk újra fontos szakmai és egyéb dolgokat az öltőzőben. Úgy láttam, hogy a játékosok most fogékonyabbak voltak. Ez meg is látszott az első meccsen, amit végül ugyan nem sikerült megnyerni, de a kért dolgokat megcsinálták a srácok és a hozzáállás is nagyjából rendben volt. Akár meg is lehette volna nyerni a mérkőzést, de a ziccerek mind kimaradtak, az ellenfél pedig a két figyelmetlenségünket azonnal megbüntette. Nagyobb bátorsággal és koncentrációval egy nagyon jó meccset tudtunk volna játszani.

A második meccsen a srácok szárnyaltak az első öt perc kivételével, amikor sokan önző módon próbálták megoldani a játékszituációkat. Ezt szóvá tettem, amit megértettek és úgy játszottak, ahogy ők valójában tudnak. Ez pedig meglátszott mind játékban, mind pedig az eredményen.

Ma is sokat tanultunk! Gratulálok a srácoknak, készülünk tovább!”

Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, a folytatásra pedig további sok sikert kívánunk 🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛