U13″kék”: Csütörtök esti gólözön

Előre hozott bajnokit játszott tegnap este U13-as „kék” csapatunk. A Kicsem SE legjobbjait fogadtuk az első osztály „visszavágós” szakaszában🆚 Néhány héttel ezelőtt magabiztos sikert arattunk az „odavágón”, így bíztunk abban, hazai pályán is számos gólnak tapsolhatunk⚽

6⃣ játékost nélkülöző brigádunk magabiztosan nyitott, hiszen előbb Kaló Milán 1⃣0⃣🎯, majd Hegedűs-Nagy Csabi talált be 2⃣0⃣🎯A negyed befejezése előtt Hederics Marci góljával növeltük az előnyt 3⃣0⃣🎯, ám a vendégek közvetlenül a lefújás előtt egy büntetőből szépítettek 3⃣1⃣

A második etapban hasonló volt a „gól leosztás”. Mátyás Bence 4⃣1⃣🎯, majd Hegedüs Nimród duplájával meglőttük a negyedenkénti hármat 6⃣1⃣🎯, amire az játékrész végén ismét jött válasz 6⃣2⃣

Sormintát tovább tudtuk nyújtani, mert a harmadik negyedben is újfent hármat szórtunk. Énekes Isti 7⃣2⃣🎯, Fehér Benett 8⃣2⃣🎯 és Csala Márk iratkozott fel a góllövők közzé 9⃣2⃣🎯

A megszokottnak mondható vendég gól ezúttal nem az adott negyedben, hanem az utolsóban érkezett, amikor mi már csak helyzetekig jutottunk, így kialakult a végeredmény 9⃣3⃣

Több sérültet és beteget nélkülöző csapatunk ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott a hideg estébe nyúló mérkőzésen. Bravó Srácok 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Sok hiányzók ellenére, szépen kezdtük a játékot. Rúgtunk három gólt, utánna viszont elkezdtünk gólokat ajándékozni a lelkes ellenfelünknek. A bajnokságban a 14 bekapott gólból 8 ajándék, potya gól volt és ez szerintem sok!

Ami viszont pozitív, hogy az edzéseken gyakorolt és megbeszélt dolgokat próbáltuk kivitelezni és általában alkalmaztuk is a játék során. Ezen kívül örömöt okozott az is, hogy pár játékos – akinek mostanában nem ment igazán a játék – kezd újból formában lendülni. A győzelemhez gratulálok a srácoknak!”

Kincsem csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛