Két nap alatt második bajnoki mérkőzését játszotta szombat délelőtt U13-as „kék” csapatunk. A csütörtöki Kincsem elleni magabiztos sikert követően Abonyt fogadtuk a Németh Ferenc Sportcentrumban és vettük fel a küzdelmet 6 hiányzóval a keretünkben
Hiába domináltunk az első negyedben és dolgoztunk ki helyzeteket, egy formás támadás végén a vendégek távoli lövése talált utat a jobb alsónkba és szokatlan módon hátrányba kerültünk –
Össze is eshettünk és kapkodhattunk volna, ám ifjaink a kapott góltól mintha ellazultak és feloldódtak volna, visszatértek a korábban megcsodált könnyed focihozMég a sípszó előtt Mátyás Bence egyenlített –és a szünetet követően beindult a foci show
Szebbnél szebb akciókat vezetve, nyugodtan és higgadtan játszva irányítottuk a mérkőzést és Fehér Benett, Hegedüs Nimród, valamint Énekes Isti góljaival három gólos előnnyel mentünk a mérkőzés feléhez –
Hatalmas kedvvel fociztak a srácok a kellemes napsütésben, különösen Kaló Milán, aki fantasztikusan kilőtte a bal felsőt. A pók már bánja, hogy idejekorán beszőtte a tél előtt a sarkot –Milán nem állt le és még ebben az etapban meglőtte második gólját –
Az utolsó negyedben tovább folytatódott az önfeledt játék, amely gólokkal is párosult. Énekes Isti újabb találatával eldőlt minden kérdés – de Kaló Milán még két alkalommal mattolta az ellen kapuját, ezzel „mesternégyest” szerezve –
Minden pályára lépő játékosnak nagy gratula nem csupán az eredmény, de az önfeledt és szórakoztató játék miatt is
Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:
„Egy lelkes és fiatal csapat ellen játszottunk ma, akik próbálták játszani is a futballt. Az első negyedóra kiegyenlített játékot hozott a mezőnyben és több kihagyott helyzetet a mi oldalunkon.
Egy elkerülő kapott gól után a srácok összeszedték magukat, hamar egyenlítettünk és utánna megnyugodva egyre jobban és időnként látványosan játszva fölényesen megnyertük a mérkőzést.
Azt tudom mondani, hogy jól fociztunk a mai délelőttön. Egyre több jó teljesítményt láttam és a tapasztalatlanabb játékosaim is egyre jobban megértik, mit szeretnék tőlük látni.
Remélem ezen az úton megyünk tovább és akkor tudunk még újabb szintet lépni. Gratulálok minden játékosomnak és köszönjük a szülőknek a támogatást!”
Abony csapatának köszönjük a remek mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!