Szombat délelőtt lejátszotta harmadik bajnoki mérkőzését is U13-as „kék” csapatunk az első osztályban
Ezúttal Abonyba látogattunk, akik Hozzánk hasonlóan veretlenül várták az aktuális fordulót![]()

Rögtön támadólag léptünk fel és már az első negyed közepén megszereztük a vezetést Mátyás Bence révén
–![]()
, amelyet Kozma Vajk toldott meg még a szünet előtt
–![]()
![]()
A második etapra sort cseréltünk és a friss pályára lépők is hintettek kettőt. Csala Márk duplájával a félidőhöz érkezve el is döntöttük a mérkőzést
–![]()
![]()
Nagy kedvvel és lendülettel játszottunk a további két negyedben is és amellett, hogy hátul remekül zártunk, elől rendre célba találtunk. Kozma Vajk újabb találatát
–![]()
Hederics Marci duplája követte
–![]()
, a zárszó pedig Hegedűs-Nagy Csabi lábából pattant ki
–![]()
![]()
Bravó srácok ![]()
![]()
![]()
Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:
„Elkaptuk a fonalat, jó úton járunk. A meccs előtt nem akartam, hogy tudat alatt lazítsunk és esetleg nehézzé tegyük magunknak a mérkőzést.
Szimpatikus, fiatal és modern focit játszó csapatot sikerült legyőzni. Jól játszottunk a mérkőzés nagy részében és örülök, hogy vannak új játékosok akiknek sikerült a gólszerzés.”
Abony csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a végig rendkívül szép és sportszerű játékot bemutató tehetségeknek![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
