Szombat reggel újabb játéknapra ébredt U13-as „sárga” csapatunk a téli futsal bajnoki sorozatban. A harmadik fordulóban három mérkőzés volt a penzum, így bőven lehetett játékperceket pörgetni a lábakba![]()
Kezdésként egy kiegyenlített mérkőzésen nem tudtuk kihasználni lehetőségeinket az MKFC ellen, így gól nélkül maradtunk![]()
Egy kis pihenő után a „háromnegyed pályás” bajnokságból ismerős Tököl következett, akik ellen hiába szereztünk vezetést, gratulálhattunk a lefújást követően![]()
A záró összecsapás az akadémiai és tehetség központ játékosokkal megerősített bombaerős Kiskunlacháza volt, akik hozták a papírformát és megérdemelten szerezték meg a három pontot![]()
A játéknapot követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:
„A legkeményebb napunk volt a futsal szezonban. Az előző napokhoz képest kétszer akkora iramot követelt, mint korábban mind fizikálisan, mind pedig mentálisan.
Koncentrációban maradtunk alul az ellenfeleinkhez képest. A fizikálisan és technikailag előttünk járó játékosok ellen is a fiúk keményen felléptek, aminek külön örülök. Lehetett volna több szerencsénk a gólszerzésnél, vagy a pontrúgásoknál, de így is elégedett vagyok a csapattal, megmutatták, hogy küzdeni akarásból és szívből van elegendő, hiszen az ellenfeleink között voltak olyan játékosok akik 3-4 osztállyal feljebb játszanak tehetségközpontban vagy akadémián.
Gratulálok mindenkinek, folytatjuk a felkészülési időszakot és készülünk a visszavágóra, hogy jobb teljesítményt tudjunk nyújtani önmagunkhoz képest.
Csak így tovább fiúk.”
Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és további sok sikert kívánunk a szezonban![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
