U16: Hiába a négy idegenben lőtt gól

Két bajnoki fordulót követően két győzelemmel mentünk szombat délelőtt Pécsre, hogy immár a harmadik játéknapon bizonyíthasson U16-os csapatunk. A hazaiak ragaszkodtak a délelőtt 10 órás kezdéshez 🤷ez viszont Számunkra hajnali indulást jelentett, amely néha megtréfálja a szervezetet…🆚

Még fél óra sem telt el a kezdő sípszót követően, a hazaiak már kettővel mentek 0⃣2⃣❌ Erre még gólokkal feleltünk, ugyanis egy öngól és Kálmán Máté találata az egyenlítést hozta el 2⃣2⃣⚽️🎯

Örömünk nem tartott sokáig, mert még a félidő elején 2⃣3⃣❌, majd a második etap elején is mattoltak Bennünket a vendéglátók 2⃣4⃣❌

Máté Szasza menetrendszerinti találata ismét kozmetikázott egyet az álláson 3⃣4⃣⚽️🎯ám a sorminta nem a megszokottak szerint folytatódott, ugyanis Kálmán Máté gólja előtt már három alkalommal is kapituláltunk.

Négy gólt lőni idegenben megsüvegelendő ugyan, ám a kétszer annyi kapott gól soknak bizonyult.

🔜Most van egy kis idő rendezni a sorokat, ugyanis Nagyatád elleni következő meccsünk az ellenfél kérésére októberre tolódik, így szusszannunk hétvégén.

🗣A mérkőzést követően a csapat vezetőedzője, Lukács Tamás értékelt:

„Nem igazán úgy sikerült ez a mérkőzés ahogy terveztük.

Idegenben lőni négy gólt rendben van, azzal már meccseket lehet nyerni. Viszont nyolcat kapni azt mutatja, hogy a védekezés, a csapat védekezésünk kritikán aluli volt.

Ki szeretném hangsúlyozni, nem az akarati tényezőkkel volt a problémánk! Tényleg csináltuk amit tudunk, próbálta a Csapat azokat a dolgokat tenni, amiket gyakorolunk edzéseken, de ennyi és ilyen minőségű egyéni hibát egyszerűen nem bírunk el!

Pozitívum, hogy a rúgott gólokon kívül még sok helyzetünk volt, igaz azokat be kell rúgni. Ebből a meccsből nem elég, hogy tanulnunk kell, ezt komolyan elemeznünk kell együtt! Dolgozunk tovább!”

A PTE-PEAC csapatának gratulálunk, köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛