Hétvégén az idei év legnagyobb kihívása elé nézett U7-es brigádunk. A korábbi tornagyőzelmet és sikeres fellépéseket követően az egyik legrangosabb tornán való fellépés következhetett, hiszen a Youth Talent Cup-on volt jelenésünk ![]()
![]()
Ha a résztvevők listájára pillantottunk, csupa remek utánpótlás-nevelő akadémia és tehetségközpont sorakozott pl.: Ferencváros, Vasas, MTK Budapest, MOL Fehérvár, Diósgyőr … ![]()
Aztán jöttek a halásztelki gyerekek és fociztak egy-két nagyot ![]()
Csoportunkban – megelőzve az MTK Budapestet – a
. helyet megszerezve a „silver” ágra kerültünk, ahol bronzérmet sikerült begyűjteni ![]()
![]()
![]()
![]()

Igazi profi tornán focizhattak srácaink, ahol nagy klubokkal vették fel sikeresen a versenyt. Ismételten nagyon büszkék vagyunk Rátok! ![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
Pályára lépő játékosaink: Bozai Balázs, Budai Máté, Nagy Máté, Pakai Bence, Pakai Péter és Sárdi Máté ![]()
Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk ![]()
![]()
![]()
![]()
A tornán látottakat Lemmich Attila vezetőedző összegezte:
„Rangos tornán vettünk részt, ahol erős ellenfelekkel mérhettük össze tudásunkat. A srácok bátran játszottak, ami a rúgott gólok számában is megmutatkozott. Gyorsaságban szemmel látható a fejlődés, a koncentráció még fejlesztendő terület. A lelkes és sportszerű játékért dicséret illeti az egész csapatot.”
Ellenfeleinknek köszönjük a remek meccseket, a szervezőknek pedig a parádés lebonyolítást ![]()
![]()
![]()
Több, mint egy klub ![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
