U7: MTK tornán jártak a legkisebbek – Halásztelekre került a „Torna felfedezettje” díj

Múlt csütörtökön partneregyesületünk, az MTK Budapest meghívására focitornára utaztak a legkisebb halásztelki tehetségek⚽️

A tornán nem a Bozsik tornákon megszokott 3🆚3, kiskapura történő játékszabály szerint, hanem immár 4️⃣➕1️⃣-ben, kapussal, 3️⃣✖️2️⃣-es kapura és nagyobb pályán lehetett focizni ⚽️

Számunkra mindez még újdonságként hatott, ám jó volt egy kicsit idejekorán belekóstolni a következő szezon sajátosságaiba👌

A csoportban 5️⃣ meccs várt Ránk, köztük a végső győztes hazaiak 💪Két alkalommal is győztesen jöttünk le a pályáról, felülmúlva például a későbbi bronzérmes BVSC-t🔥A helyosztót megnyerve végül az előkelő 7️⃣. helyen zártunk 👏

A torna felfedezettje címet is mi adtuk, ugyanis Pákolicz Donát remek teljesítményével érdemelte ki a rangos elismerést 👏👏👏

🙋‍♂️Fodor Bercel, Fodor Botond, Józsa Hunor, Molnár Milán, Pákolicz Donát, Szövérfi Benedikt és Tarpai Olivér

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk Rátok 💙💛

🗣A tornát követően Gáspár Andrea vezetőedző értékelt:

„Új helyzet elé lettek állítva a srácok, ugyanis a 3-3 elleni játék helyett, 4+1-ben kellett felállni. Nagyobb pálya, nagyobb létszám, nagyobb kapu, de szerencsére azt megértették, hogy a játék célja nem változik.

Simán vették az akadályokat, az első 3 mérkőzésen pedig a várakozásaimat magasan felülmúlták. Utána megérzekezett a fáradtság, a koncentrációban jelentkezett, de így is megizzasztottuk az ellenfeleket.

Nagyon büszke vagyok minden játékosunkra.”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket, az MTK Budapestnek pedig a meghívást és a szuper szervezést 💪👏🙏

📸#veraszivemart

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛