U7: Őszi szezon értékelő

A legkisebb tehetségekkel folytatjuk év végi sorozatunkat és visszapillantunk a magunk mögött hagyott időszakra az U7-es korosztályunkat illetően🍁👀

A nyártól nagyon sok ifjú focista került fel magasabb korosztályba, de egy pillanatig sem kellett aggódnunk a legfiatalabb korosztályunk létszámát illetően. Már a nyár végi kezdésnél is szép számban látogatták edzéseinket a legkisebb tehetségek, de az ősz folyamán 3⃣0⃣ fő fölé kúszott a létszám🆙

Az ősz az ismerkedés és az alapok elsajátításával telt és leginkább – a már jól megszokottak szerint – az edzéseken volt a hangsúly⚽Természetesen edzőmeccs, Bozsik és egy mini utánpótlás torna is villant már ősszel. A tavasz viszont – a tervszerű építkezés mentén – eseményekben gazdagnak várható ⚽⚽⚽

🗣A szezont Iván Andrea vezetőedző értékelte:

„Szeptemberben tudtunk elkezdeni teljes létszámmal edzeni. Nagyon örültünk, hogy minimális volt a lemorzsolódás. Sok új arc mellett jöttek azok a gyerekek is, akik tavaly még a “kicsik” voltak.

Elképesztő, hogy egy nyár alatt, mennyit komolyodnak. Nagyon jó csapat állt össze október-novemberre.

A gyerekek lelkesek, szorgalmasak. Nincsenek magatartásbeli gondok, így nagyon jó hangulatban telnek az edzések.

Bozsik fesztiválokon nagyon határozott játékot mutattak a csapataink. Sok gólt szereztek a gyerekek, és végig koncentrántan fociztak.

Tavasszal továbbra is a párharcokon és a minél több labdaérintésen lesz a hangsúly, illetve több mérkőzést szeretnénk nekik. Ez után is helyet kapnak az edzésen a kognitív képességeket fejlesztő feladatok, és a koordináció fejlesztése.”

Minden játékosunknak köszönjük az őszi szezont🙏Továbbá minden szülőnek ezer hálával tartozunk, hogy fáradhatatlanul támogatják és biztatják gyermekeiket, valamint biztosítják a srácok edzéseken és meccseken való részvételét🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛