U8-9 hírek

Egyéb, Halásztelki FC, Veterán

Veterán: Nüanszokon múlt a bravúr

Kedden folytatódott az első osztályú bajnokság Veterán alakulatunk számára is és nem kisebb ellenfélhez látogattunk ezúttal, mint a Ferencváros A
Egyéb, Felnőtt csapat, Halásztelki FC

Felnőtt: Újabb fájó pontvesztés

Kedden elmaradt mérkőzést pótolt felnőtt csapatunk. Abonyba utaztunk, villanyfényes mérkőzésre és győzelmi reményekkel ugrottunk neki vendéglátónknak Már a mérkőzés elején
Egyéb, Halásztelki FC, U17

U17: Tehetségünk próbajátékon az ETO FC Győrnél

Rendületlenül hiszünk abban, hogy a Nálunk pallérozódó tehetségek számára olyan képzést tudunk biztosítani, amely révén lehetőség nyílik magasabb szinten is
Egyéb, Halásztelki FC, U19

U19: Sok helyzet, egy gól

Vasárnap újabb bajnoki mérkőzést játszott legidősebb utánpótlás korosztályunk. Ezúttal az ESMTK csapatát láttuk vendégül a Németh Ferenc Sportcentrumban Sajnos hiába
Egyéb, Halásztelki FC, U10, U11

U10, U11: Ismét Bozsikoztunk szombaton

Hétvégén újfent – immár a tavaszi második – Bozsik tornára voltunk hivatalosak. Két gárdával jelentünk meg az erősebb etapon és
Egyéb, Halásztelki FC, U13"sárga"

U13″sárga”: Gólgazdag döntetlen a csípős hidegben

A csütörtöki peregi vendégjátékot követően vasárnap hazai pályán játszott U13-as „sárga” csapatunk a IV. osztály rájátszásában. Az eddig egy mérkőzést
Egyéb, Halásztelki FC, U15

U15: A bajnokesélyes otthonában játszottunk

A sorsolás ismét keménynek ígérkező túrát villantott csapatunknak vasárnapra, ugyanis a listavezetőt követően a bajnoki címre pályázó, kiemelkedő játékerőt képviselő
Egyéb, Halásztelki FC, U7

U7: Kis tehetségeink nagy futása a Miklósi futónapon

Ugyan legkisebb korosztályunk ezen a hétvégén focimeccs nélkül pihenhetett, ám néhányan más sportágban tették próbára magukat A VIII. Miklósi Futónap