A partneregyesületi együttműködés keretében a tehetségközpontként működő Budafok látogatott kedden délután a Németh Ferenc Sportcentrumba Kiemelt utánpótlás tornára készülő ellenfelünk
Tegnap hétközi bajnokira készült U15-ös brigádunk és Dunaföldvárra utaztunkA Holler elleni találkozó azonban csupán a bemelegítésig tartott, ugyanis elképesztő mennyiségű
Vasárnap újra a Delej Liga aktuális fordulójában vitézkedtek tehetségeinkKét meccs szerepelt a programfüzetben és lassan célegyenesbe fordul a Liga, így
Vasárnap a dobogóért küzdő Pénzügyőr csapatát fogadtuk a Regionális bajnokság hajrájában Az idei szezonban visszatérő módon már többször is „alkalmazott”
Vasárnap délelőtt utolsó előtti fordulójához érkezett az U13-as korosztály IV. osztályának versenyfutásaPereget láttuk vendégül, akik ellen az odavágón magabiztos, hat
Vasárnap délelőtt a bajnokság utolsó előtti fordulójában léptünk pályára, mégpedig az éllovas, Dunavarsány otthonában Két gólos hátrányból sikerült egyenlítenünk, azonban
Vasárnap délután immár a 28. bajnoki fordulóra került sor felnőtt csapatunk számára. A tabellán közvetlenül előttünk posztoló, kiváló játékerőt képviselő