Felnőtt együttesünk bőven belépett a felkészülési időszak kellős közepébe. Edzéseinken rendre magas létszámmal pörög a munka és lassan véglegessé válik
A fiatalabb korosztályokban is számos új játékost köszönthetünk a nyáron, amelynek eredményeként külön „verseny csapatokat” tudunk indítani U10-es és U11-es
Beindult a szezon legidősebb utánpótlás korosztályunknál is, akik a héten Deák Zsolt vezetőedző irányításával megkezdték a felkészülést a regionális bajnokság
A felkészülés megkezdését követően folyamatosan formálódik U15-ös csapatunk, ugyanis ezen korosztályunkba érkezett a legtöbb új játékos A „brigád” hatodik új
Szinte minden korosztályunkban kialakulnak lassan a végleges keretek. U13-as korosztályunk „kék” csapatában két teljes „sorral” dolgozhat majd vezetőedzőnk, így a
Az utánpótlás képzésünk egyik alapköve, hogy tehetséges játékosainknak megadjuk mindazt, amellyel magas szintre juthatnak és képessé válnak arra, hogy megállják