U8: MTK tornán jártunk

A gyermekek versenyeztetése kapcsán nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a kötelező Bozsik fesztiválok mellett edzőmérkőzéseken és utánpótlás tornákon mérettessük meg ifjainkat. Sok esetben olyan kihívások elé állítjuk srácainkat, amelyek a fejlődés szempontjából előremutatóak hosszútávon🆙

Így volt ez csütörtökön is, amikor az MTK Budapest által szervezett igen színvonalas és erős csapatokat felvonultató partneregyesületi tornán focizhattak ifjaink. Többek között az országos viszonylatban is kiemelkedő MTK Budapest és Gödöllő ellen is meccselhettünk, amely igen hasznos tapasztalat szerzés volt tehetségeinknek⚽

Bravó gyerekek, ügyesek voltatok👏

🙋‍♂️Becs Olivér, Bíró Félix, Horváth Bence, Klesch Mirkó, Sándor Armand, Szabó Merse, Tüzes Ádám

🗣A tornát követően a csapat vezetőedzője, Deák Zsolt értékelt:

„Egy nagyon erős tornán vettünk részt a mai napon, ahol kifejezetten jó csapatokkal találkoztunk! Az eredmények nem feltétlen alakultak jól, azonban nagyon büszke vagyok a gyerekekre, hogy ilyen csapatok ellen is próbálták megcsinálni az edzésen tanultakat!”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket, az MTK Budapestnek pedig a meghívást, illetve a már megszokott magas színvonalú szervezést és lebonyolítást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛