A téli szünetből visszatérve az edzéseket követően immár a meccs dömping is elstartolt U9-es brigádunk számára. Szombaton kora délután a téli terem Bozsik keretein belül négy meccset is játszottak ifjaink![]()
Az álmos kezdést követően meg-megrázták magukat a fiúk és megmutatták nem felejtettek el focizni a téli szünet alatt![]()
Tarpai Olivér, Fodor Botond, Fodor Bercel, Máthé Attila, Rab Dominik, Szabó Merse, Klesch Mirkó
Dunaharaszti MTK
–![]()
![]()
CsHC
–![]()
![]()
Máthé Attila, Rab Dominik
Alsónémedi SE
–![]()
![]()
Fodor Bercel, Szabó Merse
MKFC
–![]()
![]()
Szabó Merse
, Rab Dominik
Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, nagyon ügyesek voltatok![]()
Játéknapot követően Horváth Ádám vezetőedző értékelt:
„Szombaton az U9-es csapattal terem Bozsik mérkőzéseken vettünk részt, ahol négy meccset játszottunk és mindegyiknek meg volt a maga szépsége és tanulsága.
Az első mérkőzéseken kissé álmosan kezdtünk, még kerestük a helyünket a pályán, a mozgásunkon is látszott, hogy idő kell, míg újra belerázódunk. Úgy tűnik, szükségünk van még néhány edzésre, hogy teljesen visszanyerjük a ritmust – de ez teljesen természetes.
Ennek ellenére szeretném egytől egyig megdicsérni az összes játékost, az akaratáért és a hozzáállásukért a mérkőzések során. Sokszor láthattunk remek megoldásokat támadásban, szép egyéni megmozdulásokat, és ami külön öröm volt: rengeteg jó védekező munkát, egymás segítését, nagy mentéseket.
Büszke vagyok, mert akkor is küzdöttetek a srácok, amikor nem ment minden tökéletesen és végig csapatként voltatak jelen a pályán. Csak így tovább, lépésről lépésre haladunk tovább!”
Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást ![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
