Ugyan nem kellene, de a mai világban még mindig sokan rácsodálkoznak arra, ha a foci világában a nők is szerepet vállalnak. Szerencsére nem csak a pályán, de a pálya mellett is egyre több nő az, aki aktívan igyekszik formálni a hazai labdarúgást. Nálad honnan ered a foci szeretete?

Mindig is jelen volt az életemben a foci. Apu és tesóm is focizott, gyakorlatilag nálunk minden hétvége erről szólt, állandóan meccsre jártunk.

Ehhez képest azonban csak nagyon későn kezdtem az aktív labdarúgást. 17 éves voltam, amikor elhívtak egy női csapatba játszani, Szigetcsépre. Innen kerültem játékosként Halásztelekre, majd Szigetszentmiklósra. Most pedig Érden játszom.

Hogyan lett ebből edzősködés?

Akkor tetszett meg igazán az edzői része a labdarúgásnak, amikor Szigetszentmiklóson játszottam. Volt egy kiválóan kialakított és remekül működő utánpótlás rendszer, nagyon sok gyerekkel, valamint fiatal és lelkes edzőkkel. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy edző leszek. 

Jelentkeztem az edzőképzésre és mellette elkezdtem megtanulni az alapokat a gyakorlatban is itt Halásztelken. Zsolt (Szederkényi Zsolt) mellett igyekeztem mindent ellesni az U9-es korosztálynál. Fokozatosan, lépésről lépésre vont be az edzői szakma rejtelmeibe.

Utánpótlás edzőként érezted bármikor is azt, hogy máshogy tekintenek Rád, mert Nő vagy?

Azt gondolom, hogy a labdarúgást körülvevő közeg egy kicsit bizalmatlan a nőkkel szemben.

Az első évemben négy-öt apuka ott ült minden egyes edzés első pillanatától az utolsóig a pálya mellett. Vigyázó és aggódó szemüket folyamatosan az edzéseken tartották. Aztán decemberben az egyik apuka odajött és elnézést kért azért, hogy nem bízott bennem. Azt követően egyik apuka sem volt ott az edzéseken. Azóta a negyedik szezonomat kezdtem.

Emellett néha az is érezhető, hogy kevésbé nyitottak az edzők, szakemberek a szakmai párbeszédre, ha a beszélgetőpartner Nő. Pedig szerintem ezekből a beszélgetésekből is rengeteget lehet tanulni. Én azt tapasztaltam, hogy egyfajta igazolás kell ahhoz, hogy szakmai értelemben komolyan, vagy egyenértékű félként kezeljenek. Ez az igazolás pedig a csapataim játéka. Ha azt látják, hogy ez kiemelkedő, akkor ezek a szakmai beszélgetések is könnyen beindulnak. Szerencsére az utóbbi időszakban egyre több ilyen beszélgetést kezdeményeznek.

Hogyan hat Rád ez a fajta bizalmatlanság?

Azt az érzetet generálja bennem, hogy nekem folyamatosan bizonyítanom kell. Ugyanakkor ebből fakadóan ad egy olyan belső motivációt, amelynek révén fokozottabb erőbedobással állok ehhez az egészhez.

Talán ha NB1-es múlttal rendelkező férfi edző lennék, akkor kevésbé lenne jelen a bizonytalanság, függetlenül attól, hogy valóban jó edző vagyok-e vagy sem (nevet).

Térjünk rá az edzőségre. Mi az, ami fontos Számodra edzőként?

Ugyan ez még formálódik bennem, de lényegében a futball szeretete az, amit át szeretnék adni. Ha azt az érzést át tudnám adni a gyerekeknek, amit én érzek foci közben, az lenne a legjobb.

Emellett van egy kialakult játékkép is a fejemben, amelyet szeretnék megvalósítani. Ugyanazt a játékstílust igyekszünk Zsolttal megvalósítani a kisebb korosztályokban (U9, U11 és U13). Szerencsére ez működik, mert a srácok ügyesek, szépen és eredményesen játszanak. A cél az az lenne, hogy minden korosztályban azonos stílusban játszanak a gyerekek, erre törekszünk. 

Mely korosztályokkal és összesen hány gyerekkel foglalkozol?

Az U9-es korosztályt egyedül viszem, míg az U11-eseket Zsolttal közösen képezzük. Emellett pedig az ovifoci is hozzám tartozik. 

Már az oviban is azt látom, hogy szeretik a gyerekek a focit. A „kis oviban” viszonylag sokan vannak, ami talán annak is köszönhető, hogy ott délelőtt van lehetőség ovifocira, míg a nagy oviban délutáni foglalkozás van. Összesen most olyan 30-35 gyerekkel foglalkozok az óvodában. Itt igazából az a cél, hogy mozogjanak, ismerjék meg a labdát, játszanak, szórakozzanak. Érintse meg őket a focizás élménye. Nagyon játékosan igyekszem mindezt elérni, szerencsére azt látom, nagyon élvezik ezeket a foglalkozásokat és kifejezetten ügyesek.

Az U9 jellemzően mindig olyan korosztály, ahol viszonylag sokan vagyunk (17-18 gyerek). Ez az a korosztály, ahol a legtöbben még most kezdték az iskolát. Nem feltétlenül tudnak folyamatosan koncentrálni, még elkalandoznak.

Az U11-es korosztályban jelenleg 14-en vagyunk, ami alapvetően nem rossz létszám, viszont a következő korosztályban már nagyobb létszámban lesznek egyszerre a pályán. Így a 16-18 fő ideálisabb lenne.

Gyerekből sosem elég, szóval aki szeret focizni, nyugodtan jöjjön hozzánk. Jó lenne az iskolai keretek között is elérni a gyerekeket a focival, mint ahogyan ez az óvodában is működik. Egyelőre ez még nem valósult meg.

Mekkora a fluktuáció?

Összességében elmondható, hogy ha ebből a kevés létszámból eligazolnak, vagy más sportágat választanak, az érzékenyen tud érinteni egy-egy korosztályt. 

Ez egy összetett problémakör. Nagyon sok lehetősége van ma már egy gyereknek arra, hogy sportoljon. Azt gondolom, hogy a foci szeretete valahol belülről kell, hogy fakadjon. Ha szülői nyomásra van meg, akkor az nem lesz hosszútávú. Ha pedig valaki szeret focizni, hiszem azt, hogy meg kell tudni tartanunk ezeket a gyerekeket, hacsak nem jóval előrébb tartó klubhoz igazolnak. Sokszor nem is feltétlenül azért van adott esetben váltás, mert a gyereknek szüksége lenne rá, hanem mert a szülő önmegvalósít.

Hogyan lehet megtartani a gyerekeket?

Ez is összetett kérdés. Kell egy jó közösség, amiben jól érzik magukat a srácok. Kell, hogy élvezzék a focit és érezzék azt, hogy fejlődnek.

Van aki ügyesebb, és van akinek még idő kell ahhoz, hogy megtanuljon dolgokat, vagy éppen kijöjjön belőle mindaz, amire képes. Viszont mi arra törekszünk, hogy mindenkinek igyekszünk megadni a lehetőséget meccseken is. Nincsenek természetesen patikamérlegre téve a játékpercek, de azon vagyunk, hogy mindenkinek legyen játékperc a lábában. Persze nagyon nehéz ezt megoldani amikor éles mérkőzés van és látom a gyerekeken, hogy győzni szeretnének, akkor azért kihívás balanszban tartani mindezt. A gyerekekben szerencsére van versenyszellem, szeretnek versenyezni. Szeretnek nyerni és örülni a góloknak. Ez pedig nagyon jó.

Emellett fontos az is, hogy figyeljünk rájuk. Előfordult már olyan, hogy azt vettem észre, nem boldogan jön a gyerek edzésre. Nyugodtan lehet tartani néhány hét szünetet, ha esetleg alábbhagy a lendület vagy éppen az érdeklődés. Eddig ez már többször is bejött, mert hiányzott egy idő után a gyerek számára a sport és a közösség.

Fontos, hogy megértsük a gyerekeket, hogy lássuk, mi zajlik bennük. Lehet, hogy valami kudarcból fakadt a rossz érzet, ami lehet egy rossz lövésből eredt. Ezeket lehet és kell is kezelni. Fontosnak tartom, hogy ne a pillanatnyi rossz érzés maradjon meg bennük, hanem ezeket együtt küzdjük le.

Kézenfekvő a kérdés: mennyire jellemző, hogy lányok is fociznak? 

Sajnos nincsenek. Érdekes módon az óvodában vannak többen is most, remélem maradnak és játszanak majd nálunk klubszinten is.

Hogyan alakult a 2021-es év a korosztályaidban? 

Tavasszal ennek a két korosztálynak a nagy része remekül együtt dolgozott, nagy fejlődés jellemezte ezt az időszakot. Ezt követően nyáron kifejezetten jól sikerült a focitábor is. Ősszel mindig nehéz az újrakezdés, illetve a korosztály váltásokat is kezelni kell. Ez az átmenet mindig egy kicsit nehezebb a srácoknak, de nagyon szorgalmasak és ügyesek.

Ha a tavalyi évet nézed, van-e olyan ami büszkeséggel tölt el?

Szerencsére több is van (nevet). 

Amikor az idei első Bozsik-fesztivál után az U11-es csapattal kapcsolatosan olyan visszajelzést kaptunk, hogy mennyire tudatosan játszottak a srácok úgy, hogy közben nem volt semmi instrukció, hanem engedtem őket maguktól játszani, az jó érzéssel tölt el. Ez egy nagyon jó visszaigazolás a munkámat illetően, mert tudom azt, hogy bármelyik gyereket felküldöm a pályára, tudja azt, hogy mit kell csinálni és látszik rajtuk, hogy élvezik a focit. Nem kell ehhez szerencsére kiabálni játék közben. Megvannak a keretek, amelyet fantasztikusan megtanultak a srácok, azon belül pedig kreatívok és önfeledtek tudnak lenni.

Szintén remek visszaigazolás az is, hogy ősszel Dunaharasztiban válogatót tartottak az U11-es korosztály számára a környező települések klubjaiból. A kiválasztott gyerekek két hetente edzenek közösen és külön edzőtáborban is voltak. Összesen 20 gyereket választottak ki a környező egyesületekből, amelyből 7(!) gyerek halásztelki.

De említhetném azt is, hogy milyen szépen és eredményesen játszanak az U9-es srácok a különböző tornákon, vagy éppen azt, hogy négy U9-es srác rendszeresen az U11-es korosztályban edz és játszik.

Ezek mind remek visszajelzések arra, hogy jól végezzük a munkánkat, illetve üzenet arra vonatkozóan, hogy bátran lehet jönni hozzánk focizni, mert itt jó kezekben vannak a gyerekek.