Nem sikerült a főpróba

Egy héttel a rajt előtt utolsó szakaszába érkezett felkészülésünk. Edzőmeccs-sorozat záró akkordjaként a Diósdi Torna Club-hivatalos vendégei voltunk, 10 órai kezdettel.

A szikrázó napsütésben lejátszott mérkőzésen sajnos már az első félidőben kétszer is kapituláltunk. Próbálkoztunk ugyan, de nem igazán voltunk élesek az első etapban. Fordulást követően több focira emlékeztető villanásunk is volt, azonban kimaradtak ziccereink. 🤷Amennyiben ez az ára annak, hogy a bajnokságban minél többször betaláljunk, ám legyen

“Ha a főpróba nem sikerül, jó lesz az előadás”

Vezetőedzőnk Erik Taskovics így látta a mérkőzést:

“Utolsó felkészülési mérkőzésünkön a játékunkban már viszontláttam olyan elemeket, amelyeket az edzéseken gyakoroltunk. Jövő héten jön a frissítés utolsó fázisa és a finomhangolás. Az alapcsapat 80%-a már összeállt a fejemben, egy-két helyen vannak még kérdőjelek, de ezek a mozaikok is helyére kerülnek. Ecseren csak a győzelem elfogadható!”

Hajrá Telek 💙