Tavaszváró Mini Torna

U9: Tavaszváró kupát rendeztünk

Szombat délelőtt sem maradtak játék nélkül U9-es korosztályhoz tartozó focistáink. Kora reggeltől egészen délig gurult, pattogott és repült a labda a Bocskai István Református Oktatási Központ buborékkal fedett műfüves pályáján. Tehetségeink mellett az 1908 SZAC Budapest, a Dunaharaszti MTK és a Csepel Utánpótlás Sportegyesület fiataljai léptek pályára.

A kifejezetten színvonalas mini tornát számtalan remek csel, pazar lövés, precíz szerelés és hihetetlen védés színesítette, nem beszélve a szebbnél szebb gólokról. Zárásként pedig jöhettek a jól megérdemelt csokik, érmek oklevelek és kupák.

A játékvezetés mellett sem mehetünk el dicsérő szavak nélkül, hiszen korábbi játékosunk, utánpótlás-edzőnk és jelenlegi öregfiúk csapatunk kiválósága, Szabolcs Helgert hibamentesen hozta le a délelőttöt. A tornán tiszteletét tette Kardos József, korábbi 33-szoros válogatott labdarúgó is, aki a csepeli fiatalokat kísérte el és örömmel konstatálta, hogy mennyi tehetséges gyerek gyűlt össze rendezvényünkön.

Ellenfeleinknek köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat és sportszerű hozzáállásukkal, valamint pompás játékukkal emelték a torna színvonalát.

Reméljük nemsokára újra találkozunk !

Hajrá Telek! 💙💛

#hajratelek#hfcsalad#halasztelek