Vasárnap nagy túra várt U17-es legényeinkre, hiszen a déli országrész felé vették az irányt. Barcson volt jelenésünk a Regionális bajnokság
. forulójában ![]()

Ellenfelünk előttünk foglalt helyet a tabellán, ám mérkőzés közben kitettük az indexet, majd a lefújást követően már előztünk is ![]()
![]()
![]()
Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelte a látottakat:
„A mai mérkőzésen semmi más nem számított, csak az, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Hogy ezt szép,tetszetős focival vagy csúnya játékkal és hatalmas nagy kínokkal tesszük az nem érdekelt.
Maradjunk a tényeknél: a Csapat lehozta 1:0-ra a mérkőzést, aki pályára lépett inkább harcolt és akart, mint tudatosan játszott volna. Nem játszottunk jól… Ennek ellenére egy percig nem forgott veszélyben a győzelmünk.
Gratulálok a Csapatnak a győzelemhez! Külön és nagyon meg szeretném köszönni azoknak a Szülőknek, – jó sokan voltak – akik azért utaztak 500 km-t, hogy láthassák játszani a Srácokat! Az ellenfélnek Gratulálok.”
Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk ![]()
![]()
![]()
Több, mint egy klub ![]()
![]()
Hajrá Telek! ![]()
![]()
