Vasárnap kora reggel parkettre lépett U13-as „kék” csapatunk. Ezúttal Törökbálintra vitt Bennünket a sorsolás szele és a hibátlan Budakeszi ellen kezdtük a napotAz első félidőben három-három helyzet adódott a kapuk előtt, de sajnos míg mi a kihagyhatatlant is kihagytuk, ellenfelünk könyörtelenül büntetett
Két gólos hátrányunk megmaradt a meccs végéig, így nem tudtunk visszavágni a remek játékerőt képviselő Budakeszinek

Egy meccsnyi pihenőt követően aztán kinyílt az a bizonyos gólzsák. Kozma Vajk parádés góljai és Matondo Joel mesternégyese felörgette az eredményjelzőt és mivel hátul remekül zártunk, magabiztos és fölényes győzelmet arattunk
Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk
Játéknapot követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:
„Megbeszéltünk újra fontos szakmai és egyéb dolgokat az öltőzőben. Úgy láttam, hogy a játékosok most fogékonyabbak voltak. Ez meg is látszott az első meccsen, amit végül ugyan nem sikerült megnyerni, de a kért dolgokat megcsinálták a srácok és a hozzáállás is nagyjából rendben volt. Akár meg is lehette volna nyerni a mérkőzést, de a ziccerek mind kimaradtak, az ellenfél pedig a két figyelmetlenségünket azonnal megbüntette. Nagyobb bátorsággal és koncentrációval egy nagyon jó meccset tudtunk volna játszani.
A második meccsen a srácok szárnyaltak az első öt perc kivételével, amikor sokan önző módon próbálták megoldani a játékszituációkat. Ezt szóvá tettem, amit megértettek és úgy játszottak, ahogy ők valójában tudnak. Ez pedig meglátszott mind játékban, mind pedig az eredményen.
Ma is sokat tanultunk! Gratulálok a srácoknak, készülünk tovább!”
Ellenfeleinknek köszönjük a mérkőzéseket, a folytatásra pedig további sok sikert kívánunk
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!