Szombat délután a 2024/2025-ös évad utolsó hazai mérkőzését játszotta felnőtt alakulatunkA tabellán mögöttünk álló Dunaharaszti csapata látogatott a Németh Ferenc Sportcentrumba és szép búcsúra készültünk az idei záró hazai meccsünkön

Rögtön a mérkőzés elején megadtuk az alaphangot, hiszen Nádas Krisz már a . percben megszerezte a vezetést egy szép fejest követően
–
Majd négy percet követően Dobos Zalán is bólintott
–
A két gyors gól megnyugtatta csapatunkat és a sebességi fokozatot lejjebb kapcsolva csordogált tovább a meccs. Ellenfelünk védekezésre rendezkedett be, így csupán néhány helyzetünk adódott.
Fordulást követően sem kellett lerágni a körmöket az izgalom okán és mivel mindkét oldalon kimaradt néhány kínálkozó lehetőség, már nem változott a . percben kialakult eredmény
Kapott gól nélkül húztuk be a győzelmet és ezáltal a fontos három pontot
Bravó Urak
A mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:
„Az első húsz percig jól játszottunk, sikerült is két gólt szerezni! Ezzel ki is alakítottuk a végeredményt. A gólokat követően nagyon visszavettünk a tempóbó, de még így is voltak kihagyott helyzeteink. A lényeg az volt, hogy megnyerjük a mérkőzést! Jó lett volna még gólt, gólokat szerezni, ám ebben a mérkőzésben ennyi volt. Gratulálok a csapatnak!”
A Dunaharaszti csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a hátralévő meccsekhez
Béky Márk
Mert itt focizni jó
Hajrá Telek!