Immár minden bajnoki rendszerben szereplő csapatunk túl van első idei tétmeccsén, hiszen U14-es „sárga” csapatunk is lejátszotta vasárnap délelőtt első bajnoki mérkőzését![]()
![]()
A megyei bajnokságba nevezett brigádunk játékosai életük első hivatalos „nagypályás” meccsüket tudták le, ráadásul nem is akárhogyan. A Szigetszentmiklós elleni idénynyitón már három góllal is vezettünk és hiába szépítettek vendéglátóink, három ponttal gazdagabban zárhattuk a hétvégét![]()
![]()

Bravó Srácok, remek kezdés ![]()
![]()
![]()
A mérkőzést követően a csapat vezetőedzőjének, Laci Sándor távollétében meccsező Valenta Norbert utánpótlás edző értékelt:
„Az első 10-15 perc az ellenfélről szólt, több helyzetet is kialakítottak, de ahogy mentünk bele a mérkőzésbe, kezdtük átvenni a kezdeményezést, amit egy szöglet utáni kavarodás során gólra váltottunk. Kis idővel ez után sikerült tovább növelni az előnyünket egy távoli lövésnek köszönhetően, majd egy szép akciót sikerült lezárnunk ismét góllal.
Az egész mérkőzésen remek munkát végző védelmünket egyedül szabadrúgásból sikerült áttörni ellenfelünknek a mérkőzés során, így megérdemelten győztünk a mai napon. Minden játékosnak gratulálok a mai mérkőzéshez.”

A Szigetszentmiklós csapatának köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
