Felnőtt: Utolsó percben érkezett a győztes gól

Péntek este hazai pályán játszottuk a „mennyei megyei” újabb mérkőzését. Immár az ötödik fordulóba léptünk és villanyfényes meccsen fogadtuk az eddig pont és rúgott gól nélkül álló Tápiószelei SE legjobbjait🆚

Ahogyan azt kell, úgy indítottuk a mérkőzést. Rögtön kapujához szegeztük a vendégeket és előbb Fekete Ricsi 1⃣0⃣⚽🎯majd Márfi Dávid találatával negyedórán belül kettővel mentünk 2⃣0⃣⚽🎯

Ugyan az irányítás továbbra is a kezünkben maradt, ám szemmel láthatóan megnyugodtunk két gólos előnyünknél és még a félóra végén az első támadásból szépítettek a vendégek 2⃣1⃣❌Nyugalmunk tovább tartott és a fordulást követően ismét elsuhantak a „szeleiek” 2⃣2⃣❌

Minden erőnket mozgósítottuk, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, vagy az ellen hálóőre parancsolt „megálljt” ziccereinknek❌

Végletekeig fokoztuk a nyomást és a ráadás pillanataiban egy balról beívelt labdát sodort a kapuba Héder Norbi, megnyerve ezzel a meccset és itthon tartva ezáltal a három pontot 3⃣2⃣⚽🎯

Bravó Urak💪🔥😎

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést. Jó felfogásban játszottunk és igen hamar két gólos előnyre tettünk szert. Ezt követően sajnos nagyon nem azt a játékot folytattuk, amit előtte és ellenfelünknek két kontra végén sikerült egyenlítenie.

Sajnos ebben az időszakban nem kontrolláltuk a játékot, de a csapat erejét mutatja, hogy nem estünk össze, hanem megpróbáltunk rátenni még egy lapáttal és ez meghozta a sikert. Izgalmas este volt.

Gratulálok a csapatnak, mert hiába fiatal a brigád, egyre jobban játszuk azt, amit szeretnénk. Úgy gondolom, ez a siker sokkal nagyobb volt lélektanilag, mintha sima mérkőzés lett volna! Jó volt látni a csapatot örülni a mérkőzés végén.”

A Tápiószele csapatának köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

🔜Következő fordulóban (09.28. vasárnap) Százhalombattára látogatunk🆚🚌⚽

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛