A nyáron több távozó révén átalakuló brigádunk nem kezdte ideálisan az MLSZ bajnokságot. Szombat délelőtt a tabella első harmadához tartozó Iváncsát láttuk vendégül abban a reményben, hogy hazai pályán bravúr pontot vagy pontokat tudunk csenni![]()

Sokáig jól tartottuk magunkat, hősies védekezésünket Tarr Zoli által bravúrral hárított két büntető is fokozta. Sajnos a mérkőzés záró periódusára elfogyott az erő és a koncentráció.
Következő fordulóban Nyergesújfalun lépünk pályára, szombaton (10.25.) 10 órai kezdettel. Vendéglátónk két ponttal van előttünk, így itt a lehetőség a felzárkózásra![]()
A mérkőzést követően a csapat vezetőedzője, Szabó Viktor értékelt:
„Fizikális és technikás csapat ellen játszottunk. Mezőnyben próbáltuk lelkesedéssel és zárt védekezéssel eltüntetni a különbséget, ez egy órán keresztül nagy szerencsével, de működött, hiszen két tizenegyest is fogott a kapusunk.
A mérkőzés végén sajnos megint szétestünk a koncentrációban, hiszen állandó nyomás alatt voltunk, így súlyos vereség lett belőle. Az ellenfél jobb, erősebb volt gratulálok nekik.”
Az Iváncsa csapatának gratulálunk, köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
