Vasárnap délután Újhartyánban játszott bajnoki mérkőzést felnőtt csapatunk. Az eredeti sorsolás szerint hazai pályán mérkőztünk volna meg az újhartyániakkal, azonban ellenfelünk a pályaválasztói jog felcserélését kérte a hétvégi búcsú okán![]()
![]()

A tavalyi szezonban kétszer is „megtréfáltak” Bennünket az újhartyániak és sajnos idén sem tudtunk ezen a rossz sorozaton változtatni. Enervált játékunk ismét nagy arányú különbséget eredményezett a két csapat között, sajnos nem a Mi javunkra![]()
Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:
„Ez a mérkőzés egy kicsit sem úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna, vagy ahogyan készültünk rá… Voltunk már nehéz helyzetben korábban is. Abból is felálltunk, most is fel fogunk! Amikor nyert a csapat, akkor is az én gyerekeim a srácok és most, hogy ilyen eredmény született, akkor is az én gyerekeim.”
Az Újhartyán csapatának gratulálunk, köszönjük a mérkőzést és sok sikert kívánunk a szezonra![]()
![]()
Következő fordulóban (11.01. szombat) Maglódon lépünk pályára![]()
![]()
Mert itt focizni jó![]()
![]()
Hajrá Telek!![]()
![]()
