Szerző: hfc.admin

Felnőtt: Tavaszi első siker

Harmadik erőfelmérőre Taksonyba látogattunk, ahol a RVAFC csapata látott vendégül minket 🏟 A ráckevei élőfüves helyett így a tükörsima taksonyi műfüvesre futott ki kezdő 1️⃣1️⃣-ünk. A továbbra is eltiltását töltő Kónya Benjit ezúttal Bodnár Dani helyettesítette, míg Kovács Attilát Valenta Norbi váltotta., Kulcsár helyén pedig Kardos zakatolhatott 🏃

A végig kiélezett és döntetlen felé hajló mérkőzésen ezúttal a sors visszadta mindazt, amit az első fordulóban elvett Tőlünk. Dávid Tamás utolsó pillanatban szerzett találatával nem csupán elhoztuk a nagyon fontos 3️⃣ pontot, de megszereztük első tavaszi sikerünket 💪🔥

Győzelmünk értékét növeli, hogy egy nagyon jó formában lévő tavasszal eddig két magabiztos sikert arató ellenfelet sikerült legyőzni 💪🔥

Bravó srácok, gratulálunk👏👏👏

🗣🎙 A mérkőzést követően Erik Taskovics értékelte a mérkőzést:

„A mai mérkőzés egyenlő erők küzdelme volt. Az első félidőben eldönthettük volna a meccset, nem tettük. A második félidőben a Ráckevének voltak lehetőségei, ekkor pedig nekünk volt “meleg”.

A végén részünkről érkezett a csattanó, amiért nagyon sokat tettünk.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U11: Győzelem az idei év első kinti edzőmeccsén

A múlt héten véget ért futsal sorozatot követően ismét 6️⃣+1️⃣-es felállásban játszhattak U11-es srácaink. Ellenfélként Budafok U10-es csapata látogatott el Hozzánk csütörtök délután ⚽️

A több, mint egy órás játékban szórtuk a gólokat és bőven jutott játékperc mindenki számára. Ráadásul hátul mindössze egy büntető fogott ki rajtunk. Kezdésnek nem volt rossz srácok! 💪🔥

Pályára lépő játékosaink: Csiklya Noel, Dobos Ádám, Dombovári Félix, Göndöcz Tamás, Hederics Marcell, Hegedűs Nimród, Oke Olamide, Pántya Levente, Sponga Márk, Spáczay Martin, Szűcs Botond, Tarpai Poldi és Vereckei Zsombor ⚽️

Góllövőink: Dobos Ádám 4️⃣, Hederics Marcell, Sponga Márk és Vereckei Zsombor ⚽️🎯

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏💪

🗣🎙A mérkőzést követően Gabor Wendler értékelt:

„Először is köszönjük szépen a mérkőzést Budafok csapatának, remekül játszottak.

Az eredménnyel elégedett vagyok, azonban néhány játékos egója az utóbbi időben magasan a mutatott teljesítménye fölé nőtt. Ezen mindenképpen változtatnunk kell a gyerekek fejlődése érdekében.

A mutatott játék döcögött, de még most jöttünk ki a szabadba, így alapvetően ebben azt kaptam, amit előzetesen vártam.”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Több, mint egy klub

Hajrá Telek!

Újabb együttműködés: JAKO sportruházatban az utánpótlás

Továbbra sincs megállás a klub fejlesztése tekintetében, hiszen a lassan egy éve megálmodott jövőt napról napra építjük 💪🏗📶

Ezúttal ismételten egy nagy és a klub életében meghatározó eseményről számolhatunk be ☝️🗣

Együttműködést kötöttünk a Jako Sportbolt-al amelynek értelmében utánpótlás csapataink felszerelését illetően fokozatosan váltunk a JAKO termékekre 💪🤝👕

Hiszünk abban, hogy a kiemelkedő szakmai munka mellett más összetevője is van a fejlődésnek. Ilyen a sportruházat magas minőségének biztosítása is, amelyben a JAKO kapcsán megtaláltuk megfelelő szakmai partnerünket 💪

Köszönjük a JAKO bizalmát 🙏👏💪

A megállapodást a JAKO képviseletében Kanyó Balázs, illetve klubunk elnöke Göndöcz Tamás szentesítette 🤝

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U14: Ismét egy sikeres edzőmeccs

Szerdán kora délután az Érdi VSE meghívására vendégségbe utaztunk egy edzőmeccsre, a felkészülés célegyenesébe fordulva ⚽️ Betegség miatt ugyan a megszokottnál szűkebb kerettel érkeztünk, de a végén egy találattal többet sikerült szerezni 💪

Pályára lépő játékosaink: Kenesei Ákos, Vilimi Sebestyén, Vizslány Botond, Kulcsár Kolos, Dányi Jonatán, Réti Milán, Dontu Ionut, Éliás Dániel, Smidt Bence, Nagy Dániel és Nagy Zombor 👏

Góllövőink: Smidt Benve 2️⃣, Dontu Ionut, Réti Milán és Nagy Dániel ⚽️🎯

🗣🎙 A mérkőzést követően Gábor Habos vezetőedző értékelte a látottakat:

„Remek időben, jó körülmények között, egy sportszerű ellenféllel játszottunk Érden. Egy kicsit szűkösen, mivel betegség miatt többen hiányoztak, de hasznos derbi volt a szombati bajnoki kezdet előtt.”

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk 👏👏👏

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk tavaszra 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U17: Véget ért a felkészülés

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését U17-es csapatunk ⚽️

A téli felkészülési torna utolsó fordulójában a RAFC ellen meccseltünk egyet, de Üveges Peti 2️⃣ gólja sem volt elég a győzelemhez.

🗣🎙Lukács Tamás vezetőedző értékelése:

„Utolsó felkeszülesi mérkőzésünket játszottunk, ami egyben azt jelenti, hogy végre elkezdődik a bajnokság.

A héten már a frissítésen volt a nagyobb hangsúly. Ez meglátszott a Csapaton az első félidőben és a második félidő nagyobb részében is, de sajnos örök igazság, hogy amíg nem rúgod be a helyzeteket addig kizárólag beton védekezéssel tudsz bármilyen jó eredményt is elérni!

Hétvégén se csapat védekezés se a helyzetek kihasználása nem sikerült. Az ellenfél jobb csapat volt nálunk,de nem ennyivel.

A szezonnyitón ennél sokkal több kell, ha jó eredményt szeretnénk elérni.

Köszönjük, hogy itt lehettünk a tornán, reméljük hogy az itt szerzett tapasztalatokat kamatoztatni tudjuk majd a bajnokságban.”

Ellenfelünknek gratulálunk és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 👏💪🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛

U9: Hétvégi bronzérem

Szombaton a legkisebbek mellett U9-es csapatunk is részt vett a Lőrinci Utánpótlás tornán 💪

Összesen 6️⃣ lejátszott mérkőzést követően 3️⃣ győzelem és 1️⃣ döntetlen bronzérmet jelentett a srácoknak 👏💪🥉

Pályára lépő játékosaink: Dobos Dávid, Juhász Máté, Laci Náron, Pakai Dominik, Sefcsik Balázs, Szövérfi Zsombor, Váczi Balázs és Varga Dominik 👏💪

Góllövőink: Pakai Dominik 5️⃣, Sefcsik Balázs 3️⃣, Varga Dominik 3️⃣, Laci Náron 2️⃣ és Váczi Balázs ⚽️🎯

Minden pályára lépő játékosunknak gratulálunk, bravó srácok 👏👏👏

Ellenfeleinknek köszönjük a remek meccseket és további sok sikert kívánunk a továbbiakban 💪👏🙏

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛