Szerző: hfc.admin

Felnőtt: Ismét bravúr egy újabb bajnokesélyes ellen

Öt hete veretlen felnőtt csapatunk a sorsolás szeszélyének „köszönhetően” egymás után két bajnokesélyessel meccsel a bajnoki sorozatban. A múlt heti százhalombattai győzelmünket követően ezúttal hazai környezetben fogadtuk a bombaerős és veretlen Aranyszarvas SE csapatát🆚

A kezdő sípszót követően rögtön egymásnak estek a csapatok. Egy-egy kihagyott helyzetet követően a vendégek koncentráltak jobban és a 1⃣5⃣. percben az ellen támadója góllal büntette figyelmetlenségünket 0⃣1⃣

Lendületünk azonban nem tört meg és mentünk előre. Jánvári Kiki félpályás emelése milliméterekkel suhant el a kapufa fölött és néhány további ígéretes próbálkozásunk jelezte, pontokért szálltunk centerre💪

Egy büntetőterületen belüli kezezés csakúgy sípszó nélkül maradt, mint jó néhány elég kemény belemenés mindkét oldalon. Sajnos a rendkívüli iramot csak a játékosok tudták felvenni és minőséget csupán a két csapat tudott villantani…

No de térjünk vissza a mérkőzésre, amely közel sem „megyekettes” volt. Fordulást követően Márfi Dávid emelt pazarul és kezdeti álmosságunkból felébredve egalizáltunk 1⃣1⃣🎯

A vendégek meddő mezőnyfölénye ekkor már ziccerekben nem igazán öltött testet, ellenben mi két ajtó-ablak helyzetet is kihasználatlanul hagytunk🎯❌

A nagy tempót végig bírtuk erővel, de a hármas sípszónál a Mi oldalunkon emelkedtek magasba a kezek és megkönnyebbülve konstatálhattuk, pontot raboltunk egy újabb bajnokesélyes ellen💪🔥

Fantasztikusat mentek a Fiúk ismét, le a kalappal előttetek Urak 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Béky Gábor vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon jó iramú mérkőzésen játszottunk egy kiváló erőkből álló Aranyszarvas ellen.

Ahogyan a mondás is ‘tartja’: az egyik szemem sír, a másik nevet. Első félidőben a vendégeknek volt több helyzete, azonban a fordulást követően Nekünk. Talán a ziccerek alapján kicsit közelebb álltunk a győzelemhez, azonban azt gondolom összességében igazságos döntetlen született egy ‘megye egyes’ színvonalú mérkőzésen. Gratulálok a Srácoknak!”

Aranyszarvas csapatának köszönjük a remek iramú mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonra🤝🙏

A mérkőzésen először ülhetett felnőtt csapat kispadjára U19-es hálóőrünk, Takács Benedek, akinek ezúton is gratulálunk👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Kiemelt támogatóval erősítettünk

Hiszünk abban, hogy az utánpótlás nevelésbe fektetett munka az egyének mellett a közösség erejét is erősíti. Azt is nyíltan vállaljuk, hogy ebben a hosszú és nehéz, ám nemes alkotó folyamatban mindenki megtalálhatja a maga építőkockáját⚽

Örömmel jelentjük be, hogy Klubunk kiemelt támogatójává lépett elő a Hermina étterem, valamint a Hermina Cukrászda és Fagylaltozó, melyeket Halásztelken nem kell bemutatni, hiszen Klubunkhoz hasonlóan komoly múlttal rendelkezik a már több, mint 33 éve üzemelő népszerű vendéglátóhely 🤝✍️

🗣A Hermina étterem tulajdonosa, Incze Gergely számára pedig a Halásztelki FC nem ismeretlen:

„12 éves koromtól kezdve a mai napig kapcsolódok a ’HFCsaládhoz’, hiszen hol focistaként, hol Öregfiúk játékosként, majd csapatvezetőként, jelenleg pedig utánpótlás-focista apukaként életem része a Klub.

A nyári családi napon – ahol rengeteg gyereket és szülőt láttam önfeledten focizni és szórakozni – fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy szeretnék részese lenni annak az alkotó közösségnek, amely az utóbbi időszakban Halásztelken formálódik a labdarúgás körül.

Mivel éttermünk évek óta a helyi közösség egyik meghatározó szereplője, azt gondolom, hogy a rendkívül dinamikusan fejlődő Halásztelki FC-vel közösen még hangsúlyosabb szerepet tudunk vállalni a helyi közösség építésében.

Büszkék vagyunk arra, hogy támogathatjuk a Klubot és azon belül a gyerekek fejlődését. Hisszük azt, hogy a helyi összetartozás erősítése kiemelten fontos a mai világban, ebben pedig nélkülözhetetlen szerepe van a Halásztelki FC-nek, ahol a sport, az egészséges életmód és a közösség hármas pillére együttesen van jelen.”

Megtiszteltetés Számunkra, hogy újabb helyi vállalkozás gondolta úgy, érdemes az utánpótlás nevelés mögé „beállni” és a gyerekek fejlesztése mellett közösséget is építeni🤝💪

Köszönjük a bizalmat🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Öregfiúk: Gól nélküli egy pont

Az utóbbi két fordulóban négy pontot szerző Öregfiúk csapatunk kedden – alsóházi rangadón – a B&K Mélykút otthonába látogatott🆚

A tabella közepéhez való felzárkózáshoz győznünk kellett volna, ám hiába zizzent egy piros lap hazai oldalon 🟥 nem született gól egyik kapuba sem, így pontosztozkodással zárult a mérkőzés ⚖

Jövő héten hazai pályán zárkózhatunk újra a középmezőnyhöz 🔜

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Veterán: Az éllovas ellen játszottunk

Hétfőn a bajnoki címre esélyes, mindössze egyszer vereséget szenvedő 1.FC Skorpió ellen folytattuk bajnoki sorozatunkat az első osztályban🆚

Csere nélkül érkeztünk és sajnos a papírforma nem borult, így egyelőre nem igazán pillantunk magunk mögé a tabellán. Jövő héten a szintén három pontos Kelen vendégei leszünk, ahol adott a lehetőség a pontgyűjtésre, illetve az előzésre🔜

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U13 „kék”: Hétközi edzőmeccs Soroksár ellen

A bajnoki menetelés közepette edzőmeccsekre is van idő és szükség, hogy tehetségeink lábában egyrészt bőven legyen játékperc, másrészt pedig kiemelkedő képességű csapatok ellen is megmérettessenek⚽️

Szerdán a kiváló erőkből álló, a magasabb bajnoki sorozatban a tabellát toronymagasan vezető Soroksár látogatott Halásztelekre, hogy lemérhessük a megyei bajnokság első osztályán túl, milyen is a futball élet🆚

Ízelítőt kaptunk egy más szintről mind fizikálisan, mind pedig sebességben. Srácaink ugyanakkor nem vallottak szégyent, hiszen a 4⃣×2⃣0⃣ perces mérkőzésen mindössze egyetlen gól döntött, ám ezúttal nem a mi javunkra💪

🙋‍♂️Csala Márk, Dobos Ádám, Énekes István, Fehér Benett, Göndöcz Tamás, Hangyál Zsombor, Hegedüs Nimród, Hegedüs-Nagy Csaba, Kaló Milán, Kozma Vajk, Matondo Joel, Mátyás Bence, Spáczay Martin, Sponga Márk és Tarpai Poldi

🗣Mérkőzést követően Horváth Zoltán vezetőedző értékelt:

„Várakozáson felül teljesített a csapat a szezon kezdete óta. Tizenöt felkészülési és utánpótlástorna, illetve bajnoki mérkőzésen nem találtunk legyőzőre. Szerettük volna megtudni, hogy egy magasabban jegyzett ellenféllel szemben mire megy a csapat.

Soroksár legjobbjai ellen játszottunk egy nagyon tanulságos és jó iramú mérkőzést. Elsősorban fizikálisan maradtunk le, hiszen a fele csapatunk fiatalabb egy évvel, de nem csak ezen a területen volt jobb az ellenfél. Pozitívum a küzdeni tudás és a védekezés, de bizonyos technikai elemekben is felvettük a versenyt a Soroksárral, sőt… Sok-sok tapasztalatot szereztünk, amelyet be kell építenünk a mindennapokba.

Köszönjük a mérkőzést, ellenfelünk megérdemelten győzött és gratulálunk, valamint sok sikert kívánunk nekik!”

Soroksár csapatának köszönjük a mérkőzést és várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10: Taksonyban edzőmeccseztünk

Idei évben már külön U10-es brigádunk is van, köszönhetően a sok tehetségnek💪Ifjaink ezúttal ismét edzőmeccset játszottak, mégpedig Taksonyba látogattak szerda délután és fociztak egy nagyot⚽️

A jó iramú, összesen 18 találatot hozó mérkőzésen mindenki lábába kellő játékperc pörgött bele⏰

🙋‍♂️Dan Marcel, Fóri Gábor, Frank Boldizsár, Galyas Zaki, Krajczár Tóbiás, Laci Náron, Pandur Dávid, Pap Ákos, Papp Gergő, Polgár Bence, Sillye Alexander, Szücs Olivér, Török Gábor

🎯Galyas Zaki 4⃣, Pandur Dávid 2⃣, Polgár Bence 2⃣, Frank Boldizsár, Papp Gergő és Szücs Olivér

🗣Mérkőzést követően Laci Sándor vezetőedző értékelt:

„Meg kell tanulnunk már az első pillanattól koncentrálni, mert mindig a mérkőzés elején kapunk gólt, aztán pedig futni kell az eredmény után. A megilletődött kezdést követően a fiúk egyre bátrabban játszottak, a három gólos hátrányt gyorsan leküzdöttük, a félidőre pedig már fordítanunk is sikerült.

Örülök, hogy az utolsó 2×20 percet jobban bírtuk fizikálisan, amelyet a srácok remekül kihasználtak és jól működött a letámadásunk is.

Tovább dolgozunk a védekezésen és a labdatartáson. Gratulálok mindenkinek és köszönjük a meccset a taksonyiaknak.”

Taksony csapatának köszönjük a remek mérkőzést, várjuk az újabb találkozást🤝🙏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛