Címke: Veterán

Főszponzor a klub mögött

Hiszünk abban, hogy lépésről lépésre haladva nem csupán a pályán, de a pálya mellett is fejlődik klubunk. Ebben a fejlődésben a játékosok, a szülők és az edzők mellett kulcsszerep jut azon támogatóinknak is, akik révén nyugodt és stabil körülményeket tudunk teremteni tehetségeinknek⚽

Örömmel és büszkén jelentjük be, hogy klubunk eddigi támogatója a Misi Fakanala Kifőzde és a Misi Kemencéje Pizza ezentúl főszponzorként áll klubunk mögött🤝✍️

️Vélhetően keveseknek kell bemutatni a kifőzdét és a pizzériát, amelyek hosszú évek óta biztosítanak étkezési lehetőséget Szigetszentmiklóson, Halásztelken és ezen települések vonzáskörzetében 🍕

Klubunk elnöke, Göndöcz Tamás és a főszponzor képviseletében Mikó Tamás által ellenjegyzett három éves együttműködés keretében – többek között – regionális bajnokságban szereplő utánpótlás csapataink, valamint felnőtt csapatunk mezszponzoraként jelenik meg a kitűnő ételeiről méltán híres kifőzde és pizzéria🤝

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Veterán: Bajnoki cím és gólkirályság

Legidősebb korosztályunk eredményes szezont tudhat maga mögött, ugyanis a bajnokság végén a tabella első helyén zártunk🥇Nem csupán csapat szinten, de egyéni versengésben sem volt jobb Nálunk, ugyanis Törőcsik Szilveszter személyében a gólkirályi cím – 3️⃣2️⃣ találattal – is Halásztelekre került 🎯

Hatalmas gratuláció Urak 👏👏👏

🙋‍♂️Szezon során pályára lépett: Polgári István, Nádasdi József, Gaál Zsolt, Konorót György, Törőcsik Szilveszter, Fodor Attila, Mészáros Attila, Görbe Zoltán, Kocsis Lajos, Hamvas László, Sallay István, Barta Zsolt, Kovács Sándor, Kulcsár Géza, Horváth Gábor, Tornyai Béla, Kósa Péter, Békési Gábor és Kőszegi Zoltán

🎯Törőcsik Szilveszter 3️⃣2️⃣, Tornyai Béla 1️⃣0️⃣, Konorót György 7️⃣, Hamvas László 5️⃣, Kulcsár Géza 5️⃣, Nádasdi József 5️⃣, Kósa Péter 4️⃣, Gaál Zsolt 3️⃣, Mészáros Attila 3️⃣, Barta Zsolt, Békési Gábor, Kovács Sándor, Sallay István

🗣A szezont Kulcsár Géza értékelte:

„A veterán csapat Bajnok lett. Ha háttal állunk az ellenfélnek, akkor is nyerünk…szlogennel kezdhetném. De tisztelet a legyőzőtteknek, ennyivel jobbak voltunk.

A csapat győzelem mellett még a gólkirály címet is elhódítottuk. A csapatnál egész évben Szilveszter van ráadásul Törőcsik és még gólkirály is. Gratulálunk neked… „különös Szilveszter”

A veterán csapatunknál némi átalakulás lesz, a szükséges változtatásokat a bajnokság kezdetéig elvégezzük. Gratulálok a csapatnak és jó pihenést kívánok. Hajrá Telek!”

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Öregfiúk, Old Boys, Veterán: Tavaszi kitekintő

Gőzerővel dübörögnek különböző csapataink versenysorozatai 💪Így vannak ezzel idősebb korosztályaink is, akik tavasszal szintén belecsaptak a küzdelmekbe. Lássuk, mi történt eddig tavasszal👀

👉Öregfiúk: Az első osztályban vitézkedő gárdánk télen a táblázat tökéletes középpontjában vert pihenőt a fordulásnál. A 1️⃣2️⃣ csapatos bajnokság 6️⃣. helyén telelve friss erővel vágtunk bele a tavaszba.

A start nem volt igazán fényes, ugyanis az 🆚MTK ellen még téli álmunkat húztuk 2️⃣1️⃣1️⃣❌, majd mindezt sikerült feledtetni egy szomszédvárak csatájában behúzott győzelemmel: 🆚Szigetszentmiklós 4️⃣1️⃣✅

Első hazai meccsünkön gólgazdag döntetlent pattintottunk 4️⃣(!) gólos előnyről 🆚Ikarus 4️⃣4️⃣⚖️, míg tegnap szintén hazai pályán nyertünk rangadót 🆚Monor ellen 2️⃣1️⃣✅

Mindezen eredmények mentén egy lépcsővel feljebb kúsztunk a tabellán 🆙👏

👉Old Boys: Veretlenül mentünk télen pihenőre, mindössze két döntetlent engedélyezve ellenfeleinknek, így a magasból tekintettünk a mezőnyre az újév során👀

Eddig két fordulót tudtunk le. Százhalombattán🆚 hintettünk néhány gólt 7️⃣0️⃣✅, ám a hazai pályán rendezett csúcsrangadó nem sikerült 🆚Gödöllő 0️⃣2️⃣❌, így rosszabb gólkülönbséggel jelengel ezüstérmes pozícióban robogunk⚽️

👉Veterán: Legidősebb korosztályunk a 4️⃣. helyen telelt, majd tavasszal kivirágzott teljesítményünk, hiszen először az előttünk álló 🆚City Taxit 2️⃣1️⃣✅, majd a listavezető 🆚Vecsést 7️⃣2️⃣✅ győztük le.

Remek tavaszi rajtnak köszönhetően így veteránjaink a lista élén 🆙

👉Bravó Urak, csak így tovább 👏👏👏

Mert itt focizni jó💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Visszatekintő: Ilyen volt a 2022/2023-as szezon

Hivatalosan is lezárult a 2️⃣0️⃣2️⃣2️⃣/2️⃣0️⃣2️⃣3️⃣-as futball szezon 🔚Ugyan már vízparton lógnak a lábak ⛱, gőzerővel zajlik a pihenés és a feltöltődés ⛵️ ám néhány gondolat erejéig érdemes egy pillantást vetni a magunk mögött hagyott időszakra 🔙👀

Rengeteg minden történt ebben a szezonban, felsorolni is szinte lehetetlen. Az biztos, hogy rengeteg felejthetetlen élmény és megannyi boldog pillanat kísérte Egyesületünk szezonját.

Néhány meghatározó állomás a Halásztelki FC szezonbeli idővonaláról:

🔵🟡Pályán kívül:

☑️ Új Vezetőséggel és megújult szakmai stábbal vágtunk neki a szezonnak 🆕

☑️ Világos és hosszú távú koncepciót készítettünk, amelyet következetesen megvalósítottunk

(szülőkkel való kapcsolat, klub fejlesztése, marketing és kommunikáció, képzés, monitorozás stb.) 📈

☑️ Év közben ismét játékost adtunk Akadémiára 💪

☑️ Egy év alatt 3️⃣2️⃣%-os növekedést értünk el a sportoló gyerekek számában 📈

☑️ Partneregyesületi megállapodás keretében rendkívül aktív és gyümölcsöző együttműködést alakítottunk ki az MTK Budapesttel ✍️🫂

☑️ Együttműködést kötöttünk a JAKO Sportbolttal ✍️🫂

☑️ Frissült az eszközparkunk (új kapuk, ruházat, labdák, teqball) 👕🥅⚽️

☑️ Együttműködést kötöttünk a Darazsak SE utánpótlás-nevelő klubbal ✍️🫂

☑️ Fantasztikus Családi nappal zártuk az évet 👨‍👩‍👧‍👦

🔵🟡Pályán:

☑️Halásztelki mezben 2️⃣0️⃣5️⃣ játékos lépett pályára, 4️⃣9️⃣9️⃣ mérkőzésen

☑️ Összesen 1️⃣.6️⃣0️⃣9️⃣ gólt lőttünk 2️⃣2️⃣.7️⃣2️⃣2️⃣ perc alatt, ami 2️⃣3️⃣1️⃣ győzelmet eredményezett

☑️Részt vettünk 9️⃣ bajnokságban

☑️Voltunk 2️⃣6️⃣ Bozsik tornán és 2️⃣0️⃣ utánpótlás tornán

☑️Rendeztünk 4️⃣ utánpótlás tornát

☑️Szereztünk 7️⃣ bajnoki/torna elsőséget🥇🏆és 5️⃣ ezüstöt🥈🏆

☑️Adtunk 5️⃣ sorozatban is gólkirályt ⚽️🎯

☑️Emellett bezsebeltünk torna felfedezettje 🏆 torna játékosa 🏆 és torna kapusa 🏆 díjakat is

☑️ Nemzetközi tornát nyertünk 🥇🏆

☑️ Elindítottuk Grassroots csoportokunkat, ahol bárki elkezdheti a labdarúgást ⚽️

Köszönettel tartozunk játékosainknak, szülőknek, szakmai stábnak és minden támogatónak 👏🙏

Egyesületünk továbbra is vár bárkit, aki szeretne aktív, alkotó tagja lenni egy remek közösségnek akár pályán, akár azon kívül 💪

A munka nem áll meg, júliustól egy szinttel ismét feljebb lépünk 💪🔥💣

Több, mint egy klub 💙💛

Hajrá Telek! 💙💛