Kategória: Egyéb

U19: Folytatódott a rossz széria

Az elmúlt hetekben U19-es csapatunk nem igazán találta a győzelemhez vezető utat, így bizakodva vártuk a hasonló periódusban lévő Csepellel való hétvégi ütközetet 💪

Egy gyors gólváltást követően egállal fordultunk, azonban a második etap elején 5️⃣ perc alatt kétszer is kapituláltunk 😞A felfelé vezető útra egyelőre nem léptünk rá, de bízunk Bennetek Srácok 💪

🗣Mérkőzést követően Lukács Tamás vezetőedző értékelt:

„Sajnos az elmúlt időszakban belekerültünk egy rossz szériába! Ebbe Mi magunkat tettük bele, így nincs más megoldás, mint hogy saját magunk által jöjjünk ki belőle. Most kell magunkba nézznünk és azt megvizsgálni, hogy mit csinálhatnék, mit tehetnék annak érdekében, hogy a Csapat elinduljon felfelé! Dolgozunk tovább…”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és gratulálunk 👏💪🙏

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U10, U11: MTK tornán jártunk

Múlt csütörtökön az MTK Budapest meghívására egy rendkívül színvonalas tornán vettünk részt ⚽A 14 csapat részvételével zajló eseményen 2csoportban zajlottak a küzdelmek, amelyek helyosztóval zárultak💪

🆚Abonyi KID FC 2️⃣1️⃣✅: Az első meccsen rögtön a kezdést követően hátrányba kerültünk, de sikerült megfordítani az állást egy szögletgól és egy remek elfutást követően, így győzelemmel startoltunk ⚽🎯Dombovári Félix, Pakai Dominik

🆚Pápai ELC 1️⃣1️⃣⚖️: Második megmérettetésen hiába domináltunk és lőttük körbe a kaput, egy kihagyás hátul a győzelembe került⚽🎯Dombovári Félix

🆚RAFC 3️⃣0️⃣✅Magabiztos győzelemmel folytattuk a csoportküzdelmeket ⚽🎯Sponga Márk 2️⃣, Pakai Dominik

🆚MTK Budapest 0️⃣1️⃣❌: Rögtön a győzelmet követően – két perc pihenővel – jöhetett a gyerekek által várva várt mérkőzés az MTK ellen. A srácok kiadtak magukból mindent, de egy gól döntött a házigazdák javára.

🆚VS Dunakeszi 0️⃣2️⃣❌: A sorsolás „szeszélye” okán zsinórban harmadik meccsünk jött pihenő nélkül, így a második helyről döntő meccsen kissé fáradtak voltak a lábak.

🆚BMSE1️⃣0️⃣✅: Az utolsó csoportmeccs magabiztos játéka ugyan az eredményben nem tükröződött, de a pihenő jót tett a srácoknak ⚽🎯Sponga Márk

🆚Jászfényszaru2️⃣2️⃣⚖️: A helyosztó kemény és szikrázó ütközetet hozott, ahol a rendes játékidőben nem volt döntés. A büntetők során hiába volt nálunk az előny, a végén gratulálhattunk ellenfelünknek, így 6️⃣. helyen zártunk ⚽🎯Dombovári Félix, Sponga Márk

⚽Pályára lépő játékosaink: Csala Márk, Dobos Dávid, Dombovári Félix, Ferencz András, Göndöcz Tamás, Hegedűs-Nagy Csaba, Juhász Máté, Kárpáti Bálint, Pakai Dominik, Spáczay Martin, Sponga Márk, Tarpai Leopold és Varga Dominik

Nagyon ügyesek voltatok Srácok, büszkék vagyunk Rátok 👏👏👏

🗣Mérkőzést követően Deák Zsolt vezetőedző értékelt:

„Egy nagyon színvonalas tornán vettünk részt, ahol végig kiélezett mérkőzéseket játszottunk. A második meccset leszámítva a mutatott játékkal is elégedettek lehetünk, illetve több jó egyéni teljesítményt is látthattunk ezen a délutánon.

Azonban az tanulság legyen mindenki számára, hogy ha nem koncentrálunk megfelelően, akkor ezen a szinten már azonnal kihasználják ezt az ellenfelek és könnyen hátrányba kerülhetünk!

Ettől függetlenül ez a torna kíválóan szolgálta a gyerekek fejlődését, rengeteg pozitív élménnyel és sok-sok tapasztalattal utazhattunk haza!”

Ellenfeleinknek köszönjük a remek mérkőzéseket és várjuk az újabb találkozást 🙏👏💪

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U17: Kiütéses siker

Szombat délelőtt ismét hazai környezetben lépett pályára U17-es brigádunk⚽️Ellenfélként a jó játékerőt képviselő Maroshegy 🆚futott ki a remekül előkészített centerre és vette fel a küzdelmet ifjainkkal 💪

Rögtön magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és igyekeztünk a szemre is tetszetős játék mellett eredményesek is lenni. Kezdetben a befejezések még döcögtek, ám jó szokásához híven Bognár Norbi megtörte a „gólcsendet” és beindította ▶️a gólgyárat 1️⃣0️⃣⚽️🎯

8️⃣perc múlva pedig le is rendeztük a találkozót 3️⃣ gól hintve 4️⃣ perc alatt⚽️ Először Bágyi Geri érkezett pontosan 2️⃣0️⃣⚽️🎯, majd Kuti Levi nyargalt két laza világcsúcsot a szélen és duplázott 4️⃣0️⃣⚽️🎯

Fordulást követően sem álltunk le, sőt… Kanter Barni révén a második etapot is góllal nyitottuk 5️⃣0️⃣⚽️🎯, majd Pete Zsombi értékesítette a jogosan megítélt büntetőt 6️⃣0️⃣⚽️🎯

A padról remekül szálltak be a srácok és újabb lendületet vittek a játékba ⚽️ Természetesen gólfelelősünk Nagy Nikó is könyörtelenül értékesítette helyzetét 7️⃣0️⃣⚽️🎯, majd Kanter Barni rúgta meg mesterhármasát 9️⃣0️⃣⚽️🎯

Hátul remekül zártunk, elől pedig javult a helyzetkihasználásunk, így ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk. Bravó Srácok 👏👏👏

A mérkőzést követően még egy finom „szendvics-ebéd” várta mindkét csapatot, amiért ismételten köszönet Kulcsár Géza elnökségi tagunknak 🥪🥤🙏

🗣Mérkőzést követően Guta János vezetőedző értékelt

„Az első félidő elején még nem ment minden gördülékenyen, de később sikerült javítani a hibákat. Helyzetkihasználásunk javult, játékunkon még van mit csiszolni, de alakul. Egy szimpatikus, játszó csapat ellen tudtunk nagy arányú győzelmet aratni. Gratulálok a srácoknak!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk 🙏👏💪

📸Kuti László

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U8,U9: Tökölön edzőmeccseztünk

Kedden az edzés helyett mérkőzés várt U8-U9-es tehetségeink egy részére⚽️A brigád egyik fele Tökölre látogatott 🚌 A közel egy órás játék során mindenki elegendő játékperchez jutott, így élesben is megmutathatták ifjaink az edzésen gyakoroltakat 💪

Pályára lépő játékosaink: Bellai-Répássy Noel, Frank Boldizsár, Kottra Áron, Kovács Doma, Nagy Zsombor, Nardai Bence, Polgár Bence, Sejben Ádám, Tímár Balázs és Varga Fanni ⚽️

Gólszerzőink: Nagy Zsombor 3️⃣, Varga Fanni 3️⃣, Frank Boldizsár 2️⃣, Sejben Ádám 2️⃣, Bellai-Répássy Noel, Polgár Bence és Tímár Balázs⚽️🎯

🗣Az edzőmérkőzést követően Gáspár Andrea edző értékelt:

„A gyerekek nagy izgalommal érkeztek meg Tökölre. A játék első perceit be is árkényolta az izgulás. Szerencsére ezen átlendültek, és már csak élvezték a játékot.

Többen önmagukhoz képest rendkívül jól teljesítettek.

Örülök a sok rúgott gólnak, picit bátrabb védekezés mellett pedig csökkenteni tudjuk a kapott gólokat is.”

Tökölnek köszönjük a meghívást és várjuk az újabb mérkőzést 💪👏🙏

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

U15: Gólszüret az esőben

Vasárnap délelőtt szakadó esőben 🌧🌧🌧 tudta le 2. bajnoki mérkőzését U15-ös csapatunk ⚽ Együttműködő partneregyesületünk, a Darazsak SE látogatott ezúttal a Németh Ferenc Sportcentrumba🏟⚽️💪

Magasabb intenzitású mérkőzésekhez szokott brigádunk számolatlanul rúgdosta a gólokat, amelyből Nagy Nikolasz vastagon kivette részét a maga 1️⃣3️⃣❗️találatával 👏👀⚽️🎯

Üdvözítő volt, hogy több gólos előnyben is robogtak előre srácaink, bravó 👏👏👏Ugyanakkor minden elismerés megilleti vendégeinket, akik végig sportszerűen játszva igyekeztek mindent megtenni 👏🙏💪

🗣Mérkőzést követően Habos Gábor vezetőedző értékelt:

„Gratulálok a csapatnak a nagy arányú győzelemhez, egy nálunk kisebb és gyengébb játékerőt képviselő, de sportszerű ellenféllel szemben.

Ami tetszett, hogy jól álltunk a mérkőzéshez és sok olyan gólt szereztünk, amit edzésen gyakoroltunk. Niko 13 találata az nem semmi, ez önmagáért beszél.

Szeretném ha a földön maradnánk és alázatosan tisztelnénk a mindenkori ellenfelünket. Gratulálok a csapatnak és megyünk tovább!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és további sok sikert kívánunk a szezonban 👏🙏💪

📸Guba Krisztina

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛

Öregfiúk: A Honvédot fogadtuk

Hétfőn este újfent prominens játékosok vendégeskedtek Halásztelken, ugyanis az Öregfiúk bajnokság 5️⃣. forudlójában a Honvéd látogatott Hozzánk ⚽️

Az első félidőben még bírtuk a tempót és a helyzetekben, valamint kapufákban is egál volt, azonban a fordulást követően a papírforma győzedelmeskedett 💪

🗣A mérkőzést követően Szécsi Attila játékos-edző értékelt:

„Ezen a meccsen lényegesen többet dolgoztunk, mint az MTK ellen, ahol beleszaladtunk egy nagy arányú vereségbe.

Ezúttal sokáig pariban voltunk, sőt gyakorlatilag az elején két nagy ziccert mi hagytunk ki, ami azt gondolom egy ilyen jó csapat ellen nem fér bele. Természetesen a Honvéd berúgta rögtön az első komolyabb helyzetét és utána végig uralta a meccset. Ennek ellenére egy nagyon szép találattal Gábor Zoli egalizált, de végül a második félidőben kijött a nagyobb tudás a két csapat között.

Semmi baj. Nem csüggedünk. Dolgozunk tovább, mert két nagyon fontos meccs vár ránk ahol a 6 pont szinte kötelező! Hajrá Öregfiúk, Hajrá Telek!”

Ellenfelünknek köszönjük a mérkőzést és gratulálunk 👏💪🙏

Több, mint egy klub💙💛

Hajrá Telek!💙💛